240 ezer forint – ennyi egy háztartás (apukával, anyukával és egy gyerekkel kalkulálva) egy átlagos magyar háztartás fogyasztás. 372 ezer forint – ennyit egy hasonló família fogyasztása, ha az uniós átlagról beszélünk. (Az EU-átlag annyit tesz, hogy a bolgár, a román, a szlovák, a német és a francia és az összes többi tagállam háztartásai egyaránt beleszámítanak, azaz Nyugat-Európában a családok sokkal intenzívebben költekeznek.) Ugyanis a magyar családok csupán 63 százalékát költik az uniós átlagnak – kiadásaik zömét (64,4 százalék) az alapszükségletek viszik el, az élelmiszer, a rezsi, a közlekedés és az egészségügy.
És felzárkózásra – pontosabban gyors felzárkózásra esély sincs, ugyanis 14 év alatt (2002 és 2016 között) mindössze 4 százalékkal közelített a magyar átlag a közösségihez. Ez pedig rendkívül szerény eredmény, hiszen a többi közép-kelet-európai ország ennél sietősebb tempóban éri utol az EU-t, például Szlovákia 23, Lengyelország 18, Csehország 14 százalékkal százalékkal araszolt közelebb az uniós átlaghoz. Az adatokat elemző Gazdaságkutat Intézet az úgynevezett vásárlóerő-paritással számol, az azt vizsgálja, mennyi mindent vehetnek az emberek a pénzükért.
Ezek mellett az is kiolvasható az adatokból, hogy a szegények és gazdagok közti jövedelmi olló továbbra is csak egyre szélesebbre nyílik – magyarán: ahogy arról korábban szó volt, a szerényebb jövedelműek leginkább az elsődleges szükségleteikre költenek. (Már csak azért is, mert az országban négy millióan élnek a létminimumszint – mintegy havi 88 ezer forint – alatt)
A fogyasztás alakulásának számos oka van. Szerepet játszik benne sok háztartás devizás eladósodása, az adósságok törlesztési terheinek emelkedése, és a forint értékének csökkenése is. Ezeken túl, közrejátszik, hogy a fizetések sem emelkednek, hogy az adórendszert a szegények kárára átalakították 2011-ben, és hogy az általánosan bizonytalan gazdasági helyzetben a lakosság költekezés helyett inkább félrerakja a pénzét.
