Silvio Berlusconi;olasz parlamenti választások;Beppe Grillo;

2018-01-26 06:34:00

Leáldozott a pártalapító bohóc csillaga

Valamivel több mint egy hónap maradt a március 4-én esedékes olasz parlamenti választásig, s a trend továbbra is azt mutatja, hogy folyamatosan csökken a kormányzó Demokrata Párt (PD) népszerűsége, amelyre már csak mintegy 22-23 százalék voksolna. Bár Paolo Gentiloni miniszterelnök a napokban azt közölte, nem lépnek koalícióra Silvio Berlusconi jobbközép szövetségével, ha tartja az ígéretét a voksolás után is, akkor előrehozott választás réme fenyeget, mert senki sem lesz képes stabil kormányt alakítani. A jobboldali pártszövetség összesen 35 százalékra tehet szert, legerősebb pártja a Berlusconi által fémjelzett Forza Italia, amely már 17-18 százalékon áll.

A pártok rangsorát az Öt Csillag Mozgalom vezeti 27 százalékkal. Az M5S előnyére válhat, hogy még jobban eltávolodott az öntörvényű komikus, Beppe Grillo az általa alapított párttól. A napokban új blogot indított, amelyben nem tett utalást sem az M5S-re, sem annak listavezetőjére, Luigi Di Maióra. A párt aktivistáinak azt írta, „semmiképpen sem lehetek vonatkozási pont a jövőben. Annak formálása a ti feladatotok lesz”. Az egyedüli jelzés, hogy még nem maradt teljesen hűtlen a párthoz, egy a blogon található link, amely a csillagosok honlapjára irányítja át az olvasót.

Grillo épp a választási kampány finisében intett búcsút az euroszkeptikus, populista mozgalomnak, ami még akár jól is jöhet az M5S számára, hiszen sokan épp Grillo megosztó személye miatt jelezték, semmiképpen sem lennének hajlandóak az M5S-re szavazni a következő parlamenti választáson. Az előző, 2013-as voksoláson még Grillo aktív és igen kiterjedt kampányt folytatott.