jótékonyság;Messi;FC Barcelona;

2018-02-01 06:52:00

Messi az alapítványaival trükközik

Az argentin futballsztár új szerződésében klubja, az FC Barcelona kikötötte, hogy joga van bármikor ellenőrizni a jótékony céllal utalt összegek felhasználását.

Hiába fizetett be 2016-ban Lionel Messi 12 millió eurót utólag a spanyol adóhatóságnak, elkerülve ezzel a börtönbüntetést, a Der Spiegel című hetilap szerint a játékos nevét viselő alapítványok elsődleges funkciója a befizetendő adó mértékének jelentős csökkentése. Az újság hónapokig gyűjtött információkat, melyekből az derült ki, hogy a futballista közvetlen hozzátartozói – szülei, testvére, illetve egy ügyvéd – kezelik az alapítvány pénzügyeit.

A futballista szülőhelye közelében, Rosarióban bejegyzett alapítvány egy irodaház tizenegyedik emeletén működik. Elvileg. A helyszínen lezárt ajtó fogadja az érdeklődőt, az üvegen keresztül üres szobák láthatók. A biztonsági őrtől annyit tudnak meg a lap munkatársai, hogy Messi édesapja a mélygarázsban szokott parkolni az alapítvány részére fenntartott helyen, mielőtt bemegy a városba, illetve a játékos évekkel ezelőtt egyszer járt az épületben, de tévedésből a tizedik emeletre ment, ahonnan alig tudott elszabadulni, annyian kértek autogramot tőle.

Messi nehéz anyagi körülmények között nőtt fel, a nevét viselő alapítvány azt hirdeti, hogy a beérkezett adományokat jótékony célra, elsősorban hátrányos helyzetű gyermekek támogatására fordítja. A Der Spiegel munkatársa Rosarióban meglátogatta azt az általános iskolát, ahová Messi járt, és amely állítólag szintén támogatást kapott az alapítványtól. Mint kiderült, az iskola falára készült egy hatalmas Messi-festmény, amely azt szimbolizálja, hogy a szegénységből is ki lehet törni, de pénzt nem kapott az oktatási intézmény. Az iskola közelében van egy kórház, amely a könyvelés szerint 1,6 millió eurót kapott felújítási munkálatokra. A kórház azonban nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mire fordította az összeget, majd arra sem, kapott-e tényleg támogatást?

A könyvelés szerint a támogatások nagyobb része Angliába, Spanyolországba, Luxemburgba, illetve adóparadicsomokba kerül, különböző fantomcégek számlájára. Londonban olyan cég kapott pénzt, amelynek csak egy postaládája volt a székhelyként megadott címen. Ugyanerre a címre tizenegy másik cég is be volt jelentve, mindegyik azonos ügyvezető igazgatóval, további alkalmazottak nélkül.

Az Argentínában működő alapítványt 2007-ben alapították, ezzel egy időben Barcelonában is alakult egy Messi-alapítvány, a tulajdonosok a játékos és családtagjai, az ügyvezető igazgató pedig Inigo Juárez, ügyvéd. A közjegyző előtti bejegyzésre Spanyolországban csak 2013-ban került sor, ami a spanyol törvények szerint addig nem számít jogsértésnek, amíg az alapítvány nem fogad be utalásokat, és nem állít ki számlákat. Messiék alapítványához azonban az alapítás után már érkeztek adományok, a pontos összeg azonban csak a hivatalos bejegyzés után nyomon követhető.

A család egyik korábbi üzleti partnere 2014-ben feljelentette Argentínában Messiéket adócsalás és hűtlen kezelés miatt. Bemutatta a dokumentumokat, melyek igazolták, hogy nem létező cégekhez kerülnek a támogatási összegek. Az ügyészség a bizonyítékokat nem találta elegendőnek egy eljárás elindításához.

Amikor a spanyol adóhatóság vizsgálatot indított, Juárez azzal érvelt, hogy ő megpróbálta 2007-ben bejegyeztetni az alapítványt, de hiányosak voltak a benyújtott papírok. Arra nem reagált, miért nem került sor hiánypótlásra. Ennek azért van jelentősége, mert a bejegyzett alapítványoknak a jogszabályok szerint a hozzájuk érkezett összegeknek minimum a hetven százalékát kötelességük jótékony célra fordítani. Messiék esetében azonban nem lehet tudni, hogy hat évig mennyi pénz érkezett hozzájuk, és mire fordították az összeget, ráadásul bejegyzés nélkül nem fogadhatott volna be semmilyen összeget az alapítvány, és nem állíthatott volna ki teljesítési igazolásokat sem.

A futballista alapítványa 2013-2017 között összesen hétmillió euró támogatást kapott, ebből hatmilliót az FC Barcelona fizetett be. A klub ezt az összeget az adóbevallásában jótékony célú szervezet támogatásaként tüntette fel, ezért kevesebb adót kellett fizetnie. Amikor kiderült, hogy gyanús körülmények között működik Messi alapítványa, a klub kockázatelemzésben jártas jogi szakértőt kért fel a szálak kibogozására. A szakértő azt állapította meg, hogy bár a Barcelona jóhiszeműen járt el, mégis jogszabályt sértett azzal, hogy olyan alapítványt támogatott, amelynek működésével kapcsolatban jogi aggályok merültek fel. Az adóhatóság vizsgálata jelenleg is tart a klubbal szemben.

Amikor Messi tavaly meghosszabbította a szerződését a Barcelonával, a klub csak azzal a feltétellel vállalta a játékos alapítványának támogatását, hogy a katalán egyesület alapítványa akkor utal át 2022-ig 3,5 millió eurót, ha Messi alapítványa minden évben határidőre elkészíti éves pénzügyi beszámolóját – erre kötelezik a jogszabályok is -, és, a klub pénzügyi szakértői bármikor betekinthetnek az alapítvány könyvelésébe.

Azt nem lehet tudni, a játékos mennyi információval rendelkezik a nevét viselő alapítványok ügyeiről, a teljesítményére azonban nincsenek hatással a botrányok: vasárnap fantasztikus szabadrúgásgóllal szerezte meg az Alavés ellen 0-1-ról 2-1-re megfordított mérkőzésen.