Előfizetés

Több száz üres praxis várja orvosát

D. A.
Publikálás dátuma
2018.02.02. 06:06
Fotó: Shutterstock

Változatlan feltételekkel ismét meghirdeti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a letelepedési és praxisjog-vásárlási pályázatokat, mert jelenleg is csaknem 400 háziorvosi és több mint 280 fogorvosi körzet tartósan betöltetlen. A tavalyi pályázattal 52 háziorvosi és 37 fogorvosi körzetbe sikerült orvost találni, a tárca idén mintegy 1,25 milliárd forintot fordít a célra. A legtöbb üres háziorvosi praxis Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun és Békés megyében „kelt el”.

Az idei pályázaton azok indulhatnak, akik önálló háziorvosi és fogászati tevékenységet végezhetnek. Feltétel az is, hogy a pályázatban megjelölt körzetekben legalább egy éven keresztül betöltetlen legyen az állás. Az elnyerhető támogatási összeg nettó 12 és 20 millió forint között alakul attól függően, hogy hány hónapja nem találnak szakembert az adott szolgálati helyre. A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a letelepedési pályázat esetén legalább 6, praxisjog vásárlása esetén a pályázat elnyerését követően legalább 4 évig biztosítják az ellátást. Az idei pályázatok folyamatosan, legkésőbb 2018. október 15-ig adhatók be.

Halál Pomáznál - Nem tudták újraéleszteni a súlyos sérültet (fotók)

Publikálás dátuma
2018.02.01. 23:37
MTI Fotók: Mihádák Zoltán
Meghalt egy férfi, hárman pedig megsérültek, amikor három autó összeütközött Pomáz közelében csütörtök este - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Csámpai Attila elmondta: egy középkorú férfit a tűzoltók szabadítottak ki az autójából, majd átadták a mentőknek. A sérültet sokáig próbálták újraéleszteni, de nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt. A Kiskovácsi úton történt balesetben még három ember sérült meg, őket a mentők kórházba vitték.