Irán;Hasszan Rohani;fejkendőtörvény;

2018-02-03 06:36:00

Reformot sürget az iráni elnök

Hasszán Rohani iráni elnök úgy véli, egyre több nő tüntethet a fejkendőviselést kötelezővé tévő törvény ellen. „Nem érhetünk el semmit, ha nem törődünk az emberek bírálataival” - jelentette ki annak kapcsán, hogy a rendőrség 29 a fejkendőtörvény ellen tiltakozó nőt vett őrizetbe. A vádak szerint "emigráns irániak" vették rá őket a megmozdulásra. Mohammed Dzsafar Montazeri ügyész a tüntetéseket gyerekesnek minősítette, s szintén azt állította, hogy a szervezőket az ország határain kívül kell keresni.

Rohani azt közölte, a tüntetések nem csillapodnak, amíg nem fogadnak el átfogó reformokat. Aggodalmát fejtette ki amiatt, hogy a fiatal generáció – amennyiben nem tapasztal változásokat – egyre jobban elfordul az iszlámtól. Emlékeztetett az Iszlám Forradalom közelgő évfordulójára, s arra, hogy 1979-ben a monarchisták is abból indultak ki: örökre hatalmon maradnak. Később azonban mindent elvesztettek, mert nem hallgatták meg a nép hangját. A perzsa államban december vége óta tartanak a fejkendőviselés kötelezővé tételével szembeni tüntetések.