egészségügy;kórház;igazgatók;"jó hírek";kórházi lapok;

2018-02-05 17:51:00

Egészségügy - Ingyenes kórházi lapokba kellettek volna a "jó hírek"

Mint a minap írtuk - és amit a kórházfenntartó később közleményben tagadott - az intézményeknek hetente két jó hírt kell küldeniük,  voltak olyanok, akik ehhez már sajtófigyelést is igénybe vettek. Bár a kórházi főigazgatókat nem tájékoztatták arról, hogy mi a jóhír gyűjtés célja - a Városkurír informátora azt állítja, tudja, „miért kellett bevonni a kórházak vezetőit a hangulatjelentések gányolásába.” Mint írták: giga-példányszámú egészségügyi propagandaújságba szánták azokat.

Az eredeti elképzelések szerint központilag gondoskodtak volna az egészségügyi „jóhír gyártásról”. Néhány hónapja még azt tervezte a kormány, hogy több százezer példányban ingyenes újságokat juttatnak el az állami fenntartású kórházakba. A koncepció szerint – helyet kaptak volna az amúgy fáradt, alulfizetett dolgozók lelkesítését célzó, afféle „jóhangulatjelentésként” szolgáló interjúk és riportok is. Ahogy akkoriban fogalmaztak: a lap első sorban a „betegedukációt” szolgálta volna, vagyis azt, hogy felvilágosítsa az olvasókat arról, hogy az éppen gyógyulni vágyók (és a hozzátartozók) mit tehetnek az egészségük megőrzéséért, avagy visszanyeréséért.

Természetesen “nem titkolták volna” azt sem, hogy a kormányzat éppen milyen intézkedéssel segíti az ágazat fejlődését.

Az ötletgazdák mertek nagyot álmodni. A nyomtatásban megjelenő újságon túl, azzal párhuzamban központilag szervezett egészségügyi hírügynökséget is létre akartak hozni, amely az MTI-től függetlenül, saját anyagokat gyártott volna. Ennek „bázisa” az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK) szánták, a szerkesztőség pedig vagy ott, vagy a bezárt Népszabadságnak egykor helyet adó Bécsi úti székházban működött volna, ahol jelenleg a Mészáros Lőrinc nevéhez köthető MédiaWorks szerkesztőségei találhatók. A kijelölt főnökök szinte kivétel nélkül egykor az MTVA-nál vezető funkcióban dolgozók voltak. Ők egyébként tavaly tavasszal kezdték a munkatársak diszkrét toborzását. A hírügynökség, valamint az újság előállítási és működési költségeinek fedezetét a kiszivárgott információk szerint részben uniós pályázatokból garantálták volna. A tervek füstbe menetele néhány hete derült ki. A projektgazdát menesztették, és igyekeztek „sóval behinteni” a próbálkozás nyomait. A hirtelen „hátraarc” oka a vészesen közelgő országgyűlési választás lehet, amely miatt az illetékesek nem merték „bevállalni” a politikailag nagy kockázattal járó ötlet megvalósítását. Jobb híján a terepen harcolóktól kérik be a „győzelmi jelentéseket” - írja a Városi Kurír.