Előfizetés

Iskolai zaklatás halálos áldozattal - A jéghegy csúcsa

Publikálás dátuma
2018.02.07. 10:00

Az internetes zaklatás nem puszta csínytevés. Kárt okozhat a gyerekek személyiségfejlődésében is. Öngyilkosságot követett el egy 15 éves lány Békásmegyeren, mert osztálytársai folyamatosan zaklatták, majd kiközösítették - ez a legutóbbi, iskolai zaklatással kapcsolatba hozható magyar sajtóban megjelent hír. Az eset január végén történt, de nem kell sokat visszalapoznunk az újságok hasábjain, hogy újabb hasonló híradást találjunk: egy kelet-magyarországi iskolában hónapokig zaklatta a nála kisebbeket egy 12 éves fiú.

Hazai és nemzetközi kutatások is igyekeznek rávilágítani a probléma súlyosságára. Az OECD legutóbbi, 72 ország 540 ezer tizenéves diákjának megkérdezésével készült felmérése szerint a magyar iskolások 20,3 százaléka, tehát minden ötödik diák számolt be arról, hogy már zaklatta iskolatársa. Az UNICEF Magyarország és az Ipsos közös vizsgálatában pedig arra jutott tavaly, hogy hazánkban minden harmadik gyereket érint a cyberbullying, vagyis az interneten történő zaklatás és megszégyenítés.

Sőt, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) kutatása azt állítja, a magyar 5-8. osztályos gyerekek mintegy 80 százaléka gondolta úgy, hogy a cyberbullying súlyosabb, mint a szemtől szemben elkövetett zaklatás. Ha egy gyereket folyamatosan zaklatnak a társai az interneten (például becsmérlő szövegekkel, képekkel, közösségi oldalakon nyilvános megalázással), azzal súlyosan beavatkoznak az önértékelésébe, kárt okozva a személyiségfejlődésében.

Az iskolai erőszak visszaszorítása érdekében az elmúlt években több program is indult Magyarországon. Az egyik az UNICEF Ébresztő-óra programja, ennek keretében 4-12. osztályos tanulóknak tartanak interaktív foglalkozásokat. A cél, hogy tudatosítsák a gyerekekben, miért baj az, ha egyik társukat bántják vagy kiközösítik, emellett felhívják a figyelmüket a segítségkérés eszközeire is. Több iskolai programja van az Országos Rendőr-főkapitányságnak is. A "Ne tedd, ne tűrd!" program lényege az elkövetővé és áldozattá válás megelőzése, a "Mentsétek meg Gordont!" elnevezésű bűnmegelőzési játék pedig kifejezetten az iskolai és internetes zaklatás témakörére épül.

Szakemberek ugyanakkor figyelmeztetnek: a programok, médiamegjelenések ellenére az iskolai zaklatás sokszor ma is tabunak számít. A ilyen helyzetek kezelésére a gyerekek mellett a szülők és pedagógusok felkészítésére is nagy szükség lenne.

Szükséges a bizalmi kapcsolat
Sosem fogunk teljesen megszabadulni az iskolai zaklatás problémájától, de azon kell dolgoznunk, hogy minél kevesebb gyerekben okozzon súlyos, maradandó sérüléseket - mondta Dúró Zsuzsa gyermekpszichológus.
- Mennyire lehetnek hatékonyak a rendőrségi programok?
- Nagyon dicséretes, hogy a rendőrségnek is vannak ilyen iskolai prevenciós, felvilágosító programjai, hiszen a gyerekek így első kézből, szakemberektől ismerhetik meg a konfliktuskezelés módszereit, a zaklatással járó következményeket. Fontos, hogy ezeket tudatosítsák magukban, ám sajnos azt kell mondanom, az iskolai zaklatás problémájától sosem fogunk teljesen megszabadulni.
- Mekkora a tanárok szerepe a visszaszorításban?
- Fontos, hogy legyen legalább egy olyan pedagógus, akivel bizalmi kapcsolatban állnak a gyerekek, akinek el merik mondani a problémáikat. Csak ezután következnek mondjuk a rendőrségi szakemberek, akik a tanárokat, diákokat is egyenrangú partnerként kezelik.
- Gondolom, a szülőkön is sok múlik.
- Igen, a zaklatásos ügyek gyökerei szinte mindig az iskola kerítésén kívülre nyúlnak. Azok a gyerekek, akik valamilyen formában - verbálisan, interneten, fizikailag - zaklatják osztálytársaikat, súlyos önértékelési zavarral küzdenek, ennek hátterében mindig családi okok állnak. Ők is ugyanolyan nehéz helyzetben vannak, mint azok, akik a zaklatás áldozatává válnak. Az ember gyermekkorban is egyensúlyra törekszik, az otthon elszenvedett sérelmeket, például egy domináns szülő elnyomását életük egy másik terében, az iskolában próbálják kompenzálni. Egyetlen ilyen ügyet sem lenne szabad szőnyeg alá söpörni, de sajnos nagy a látencia, sokszor csak a jéghegy csúcsát kapargatjuk.



Juhász Dániel 

"Csak egy balhé volt"

A most hatodikos fiú hosszú hónapokig zaklatta alsóbb osztályos társait az interneten, trágár megjegyzéseket fűzött profilképükhöz, pocskondiázta külsejüket, becsmérelte értelmi képességeiket. A verbális agresszió a valóságban is testet öltött, a fiú verekedős volt, akadt, akinek karját törte. Az iskola végül sok energiát nem áldozott arra, hogy a diák viselkedésének mozgatórugóit feltárja: kényelmesebb volt rábeszélni a szülőket arra, hogy vigyék el egy másik, a lakóhelyükhöz közelebbi intézménybe, hátha az új környezetben kissé majd megszeppen. Az első hónapokban így is volt, a konfliktusok azonban később újrakezdődtek, csak most már más szenvedő alanyokkal.

Belső fotók: Molnár Ádám

Belső fotók: Molnár Ádám

Hasonló történetek elevenedhettek meg azok előtt az egri nyolcadikosok előtt, akik kedden a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon részt vettek a Szabadítsátok ki Gordont! elnevezésű vetélkedőben. A név egy borzas játékmacit takar, aki magányosan várja, hogy valaki kiszabadítsa a bilincséből. A gyerekek a szabadulószobák működéséhez hasonló feladatsor megoldásával juthattak el a bilincs kulcsához, s miközben újabb és újabb zárat törtek fel, a rejtvények megoldásával szinte észrevétlenül szereztek információkat az internetes adatlopásokról, a kényszerítésről, a személyes adatokkal való visszaélésről vagy épp a szexuális zaklatásról. Holzer Alfréd, a gyerekek osztályfőnöke, matematika-fizika-informatika szakos tanár azt mondja: igyekeznek megvédeni a diákokat az ilyesfajta támadásoktól, ezért minden osztálynak van egy saját zárt csoportja a közösségi hálón, ahol figyelmeztethetik egymást, vagy jelezhetik, ha problémájuk van. Iskolapszichológus nagyon kevés intézményben van, ezért a tanároknak kellene észrevenniük, ha valamelyik tanulót bármilyen jellegű bántalmazás ér. Vannak ennek elsődleges jelei, de nem biztos, hogy minden pedagógus azonnal érzékeli a problémát.

- Nekem a szüleim még tizenegy-tizenkét éves koromban elmondták, mire figyeljek, ha elkezdem használni a közösségi oldalt, s hogy senkit ne jelöljek vissza ismeretlenül. Szerintem a mai gyerekek többségét már nem lehet becsapni, de mindig akadnak olyanok, akiket esetleg mégis - mondja Kovács Kristóf, aki ügyvédnek készül, osztálytársa, Fidler Dávid pedig, aki tervei szerint jól menő gázszerelő lesz, egyetértőn bólogat. Soltész Bálint, a HRFK sajtószóvivője hozzáteszi: az internetes zaklatás ritkán jut el bűncselekményig, általában az iskola és a szülők "lerendezik" a dolgokat. Ettől azonban a probléma még valós, s a mostanihoz hasonló szituációs játékok segítenek felszínre hozni azokat.

A gyerekek egy része nincs tisztában azzal, milyen súlyos sérelem érheti őket akár egy látszólagos iskolai csíny kapcsán. Egy budapesti elit gimnázium tanára mesélte el, hogy az egyik, jó családból származó "menő diák" őszibarackkal dobálta meg vékonyabb és bátortalanabb társát, mindezt videóra vette, majd megosztotta a közösségi oldalán, ahol közel ezer követője volt. Amikor az eset kiderült, s a bántalmazó diákot kicsapták, a tanárok osztályfőnöki órákon akarták megbeszélni a diákokkal a történeteket. Maguk is meglepődtek, amikor a gyerekek egy része "elbagatellizálta" az esetet, s inkább a kicsapott diák mellé állt, mondván: ez csak egy balhé volt, mással is megesik, hogy szívatják, legjobb minél hamarabb túllépni ezen.

Doros Judit

Tartása volt

Antall György kérdezte tőlem 1994 tavaszán, hogy nem lenne-e kedvem Barsiné Pataky Etelka mellett dolgozni, aki tanácsadót keres parlamenti munkájához. Az MDF-kormány éppen elveszítette a választásokat, s én, az Antall-kabinet korábbi fiatal munkatársa is a helyemet kerestem. Nem voltam párt tagja, de politikai érdeklődésem egyértelműen azt sugallta, hogy vállaljam a megbízatást.

Az első beszélgetésünkkor nyilvánvalóvá vált, hogy működik az összhang köztünk Etelkával. Kissé katonás, mondhatni férfias volt a vezetési stílusa, remekül látta a nagy összefüggéseket, de a napi munkaszervezésben olykor elveszni látszott. Egyszerre volt kemény, pattogós, de a maga szűk közegében nagyon is feloldódott, bár erre ritkán voltak külső tanúk, mert alapvetően zárkózott életet élt. Ám ilyenkor előjött intellektuális, szarkasztikus humorérzéke, amely jól kiegészítette férje, a mindig elegáns Pista szinte gyermekien vicces humorát. Mindketten elegánsak voltak, pontosabban tartásuk volt: ez egy már-már ódivatú fogalom, hiszen a tartás ma már egyáltalán nem jellemző sem a közéletben, sem a magánszférában.

Gyakran jártam náluk a Fodor utcai lakásban, aztán később a bécsi nagyköveti rezidencián, megismertem a családját, tragédiáktól sem mentes életét. Figyeltem, és amennyire tudtam, segítettem igényes munkáját az MDF frakció gazdasági kabinetjében, amelyet ő vezetett. Láttam széleskörű beágyazottságát a mérnök világba, és közelről figyeltem tépelődését az MDF-MDNP szakadása kapcsán. Közszerepléseit nem vette félvállról, hanem gondosan felkészült mindre. Úgy láttam, hogy pontosan érzékeli az akkori Magyarország valós viszonyait, amelyeket át is érez, és felelősséget is visel az emberek sorsáért. Abban az időben, a kilencvenes évek közepén még voltak ilyen politikusok.

Aztán elváltak az útjaink, de ezt sajnos nem vitattuk meg, bár jó pár éve a brüsszeli reptéren összefutva ugyanolyan személyes hangon tudtunk beszélgetni, mint annak előtte. Fájlalom az elmulasztott alkalmakat, amikor megkérdezhettem volna, hogy miért az volt a későbbi politikai választása, ami, s örömmel vettem volna, ha ő is szembesít engem a saját választásaimmal. Mert miközben a napi küzdelmekben talán szemben is álltunk egymással, voltaképpen végig azonos, de legalábbis nagyon hasonló volt a világlátásunk. Átértékelődnek nálam mostanában a csaták, értelmetlennek tűnik egy sor egymásnak feszülés, de az ellentmondást mégsem tudom feloldani: a tartásból, jellemből nem lehet engedni, és nincs az a szakmai pozíció vagy politikai cél, amely megérné az ezek rovására kötött kompromisszumokat. Etelkára szeretettel gondolok; azzal a tudattal, hogy legjobb meggyőződése vezette, akármerre vitte is az útja. Az elmúlás új kezdet is egyben, amikor helyükre kerülnek a dolgok, és megérünk idővel arra, hogy ezt meg is értsük, és önzetlenül elfogadjuk a másik embert. Isten nyugosztalja és éltesse Barsiné Pataky Etelkát.

Tartása volt

Antall György kérdezte tőlem 1994 tavaszán, hogy nem lenne-e kedvem Barsiné Pataky Etelka mellett dolgozni, aki tanácsadót keres parlamenti munkájához. Az MDF-kormány éppen elveszítette a választásokat, s én, az Antall-kabinet korábbi fiatal munkatársa is a helyemet kerestem. Nem voltam párt tagja, de politikai érdeklődésem egyértelműen azt sugallta, hogy vállaljam a megbízatást.

Az első beszélgetésünkkor nyilvánvalóvá vált, hogy működik az összhang köztünk Etelkával. Kissé katonás, mondhatni férfias volt a vezetési stílusa, remekül látta a nagy összefüggéseket, de a napi munkaszervezésben olykor elveszni látszott. Egyszerre volt kemény, pattogós, de a maga szűk közegében nagyon is feloldódott, bár erre ritkán voltak külső tanúk, mert alapvetően zárkózott életet élt. Ám ilyenkor előjött intellektuális, szarkasztikus humorérzéke, amely jól kiegészítette férje, a mindig elegáns Pista szinte gyermekien vicces humorát. Mindketten elegánsak voltak, pontosabban tartásuk volt: ez egy már-már ódivatú fogalom, hiszen a tartás ma már egyáltalán nem jellemző sem a közéletben, sem a magánszférában.

Gyakran jártam náluk a Fodor utcai lakásban, aztán később a bécsi nagyköveti rezidencián, megismertem a családját, tragédiáktól sem mentes életét. Figyeltem, és amennyire tudtam, segítettem igényes munkáját az MDF frakció gazdasági kabinetjében, amelyet ő vezetett. Láttam széleskörű beágyazottságát a mérnök világba, és közelről figyeltem tépelődését az MDF-MDNP szakadása kapcsán. Közszerepléseit nem vette félvállról, hanem gondosan felkészült mindre. Úgy láttam, hogy pontosan érzékeli az akkori Magyarország valós viszonyait, amelyeket át is érez, és felelősséget is visel az emberek sorsáért. Abban az időben, a kilencvenes évek közepén még voltak ilyen politikusok.

Aztán elváltak az útjaink, de ezt sajnos nem vitattuk meg, bár jó pár éve a brüsszeli reptéren összefutva ugyanolyan személyes hangon tudtunk beszélgetni, mint annak előtte. Fájlalom az elmulasztott alkalmakat, amikor megkérdezhettem volna, hogy miért az volt a későbbi politikai választása, ami, s örömmel vettem volna, ha ő is szembesít engem a saját választásaimmal. Mert miközben a napi küzdelmekben talán szemben is álltunk egymással, voltaképpen végig azonos, de legalábbis nagyon hasonló volt a világlátásunk. Átértékelődnek nálam mostanában a csaták, értelmetlennek tűnik egy sor egymásnak feszülés, de az ellentmondást mégsem tudom feloldani: a tartásból, jellemből nem lehet engedni, és nincs az a szakmai pozíció vagy politikai cél, amely megérné az ezek rovására kötött kompromisszumokat. Etelkára szeretettel gondolok; azzal a tudattal, hogy legjobb meggyőződése vezette, akármerre vitte is az útja. Az elmúlás új kezdet is egyben, amikor helyükre kerülnek a dolgok, és megérünk idővel arra, hogy ezt meg is értsük, és önzetlenül elfogadjuk a másik embert. Isten nyugosztalja és éltesse Barsiné Pataky Etelkát.