hulladék;palesztin;Vona Gábor;esküvő;tanú;Origo;MTVA;

2018-02-07 17:20:00

Csúnya öngólt rúgott a kormánymédia

A hajdan köz- ma már állami, vagy inkább kormánytévé palesztin származású egykori programigazgatója volt Vona Gábor esküvői tanúja, aki miatt iszlámista befolyással vádolták meg a Jobbik elnökét.

A tényeket a jobbikos Alfahír hozta nyilvánosságra, mert sem az MTVA, sem pedig a hírt azonnal tovább pörgető origo.hu nem nézett utána, hogy ki volt a pártelnök tanúja a házasságkötéskor. A Vonát az iszlám hívének beállító, lejáratónak szánt kampány legnagyobb melléfogása, hogy a buzgó híradósok saját egykori főnöküket akarták felhasználni a Jobbik elnökének befeketítésére.

A titokzatos palesztin tanú ugyanis nem más, mint Amin Zoltán, a Duna Televízió 2010-ben kinevezett vezérigazgató-helyettese, aki 2014 októberétől az MTVA programigazgatója volt 2015-ig. A jobbikos portál összefoglalója szerint Amin ma is több műsor producere a köztelevízióban.

Kedden az Origo és a hirado.hu is tényfeltáró riportban tálalta, hogy Vona a tanúja közvetítésével jutott el Jemenbe, ahol a kormányközeli szerkesztőségek anyagai szerint foglalkozni kezdett az iszlámmal, ilyen témájú könyveket kezdett olvasni. Az összeállítás sugallmazása, hogy a politikus elfordult a magyarságtól és a kereszténységtől, mert a látogatás után kijelentette: "Rájöttem, hogy amit a nyugat-európai sajtó az iszlámról mond, és az iszlám országokról és a török népekről, az mind hazugság."

A Fideszes propaganda hetek óta azt bizonygatja, hogy "Allah mellett tett hitet Vona Gábor" – ahogyan azt először a mandiner.hu megfogalmazta. A pártelnök Facebook oldalán ócska és nevetséges hazugságnak nevezi az ellene folytatott kampány állítását.