Szekszárd;Horváth István;közvilágítás;OLAF;Tiborcz István;Mancz Ivett;

2018-02-08 10:33:00

Maga a polgármester tolhatta meg Tiborcz és az Elios bizniszeit

A rendőrség szerint minden a legnagyobb rendben van, az OLAF viszont durva dolgokat talált az Elios által elnyert pályázatok körül. A jelek arra utalnak, hogy Tiborcz István cégének munkatársai alakították a pályázatokat – és ha kellett, polgármester egyengette az útjukat.

Amit egy hangfelvétel már sejtetett (lásd: keretes írásunkat), azt az Európai Csalás Ellenes Hivatal most megerősítette: az Elios Innovatív Zrt. előre „letárgyalta” a közvilágítási tendert Szekszárddal. Az OLAF tényként kezeli, írja a jelentést megszerző 24.hu, hogy a Tiborcz István tulajdonolta (időközben a miniszterelnök veje kilépett) cég egyik munkatársa Mancz Ivette Horváth István polgármesterrel beszélgetett telefonon a közvilágításról 2012-ben. Fél évvel azelőtt, hogy a pályázati kiírás megjelent – magyarán az Elios jogszerűen semmiképp nem tudhatott a projektről.

Hangban már megvolt
Már jóval a pályázat kiírása előtt feltűnt a miniszterelnök veje egy szekszárdi közvilágítási projektben, ezt egy hangfelvétel bizonyítja, amelyen elhangzik Tiborcz István neve is. A szekszárdi Fidesz-frakció ülésén készítette 2012. augusztus 21-éna csoport egyik akkori tagja, Hadházy Ákos, aki jelenleg az LMP társelnöke és a párt parlamenti képviselője. A hangfelvétel főszereplői persze nem emlékeznek az évekkel ezelőtti frakcióülésre és arra sem, hogy az önkormányzat milyen ajánlatot kapott. A napirenden szerepelt többek között az is, hogy a város rendeljen meg két tanulmányt a város közvilágításának korszerűsítéséhez. „Ez volt az első alkalom, hogy a LED-ekről hallottunk. Az ülés előtt három nappal kaptunk egy SMS-t és egy előterjesztést, ami alapján 21-én döntenünk kellett” – mondta Hadházy.

Abban, hogy végül Szekszárdon az Elios összesen 748 millióért korszerűsíthette a közvilágítást, sokat tett a város: a kiírás egyrészt olyan referenciamunkákat kért, amiket leginkább a Tiborcz-cég tudott felmutatni, illetve a követelményeket az Elios által forgalmazott termékekre szabták. És nem bízták a véletlenre: az OLAF által említett Mancz Ivette a pályázatok idején a cég közvilágítási üzletágának vezetője volt. Miközben – állítja a 24.hu – az elvileg független pályázat-előkészítés teljes folyamatát felügyelte. Például az OLAF rábukkant egy olyan Word-fájlra, amelyben 15 önkormányzat számára készült szerződés vázlata volt: a dokumentumot Mancz hozta létre. Illetve előkerült több olyan email, amit a pályázat előkészítéssel megbízott cégek kaptak – de a címzettek között Mancz is szerepelt.

Így eshetett meg, hogy az OLAF szerint volt pályázat, aminél az utolsó percben átírták a megtérülési rátákat – és megduplázták a lámpák hivatalos élettartamát, árukat ellensúlyozandó. Mancz „belenyúlási esélyeit” persze nagyban könnyítette, hogy például az egyik pályázat-előkészítő cég szintén Tiborcz vonzáskörzetébe tartozott. A Sistrade ügyvezetője és tulajdonosa Hamar Endre egy ideig Tiborczcal közösen – egy cégen keresztül – tulajdonos volt az Eliosban is.
Amit az OLAF most feltárt, abba valószínűleg a rendőrség is belebotolhatott volt. Legalábbis az elvi esély megvolt, hisz a szervezet nyomozott a cég kapcsán, ám 2016-ban úgy találta, minden a legnagyobb rendben van.