visszavonás;követelés;ORÖ;nemzetiségi lista;

2018-02-16 13:10:00

Az ORÖ nemzetiségi listájának visszavonását követelik

Lakatos Oszkár, az ORÖ egyik ellenzéki képviselője a Népszavának a keddi közgyűlés után azt mondta, hogy meggyőződésük szerint a Lungo Drom támogatói szabálytalanul választották meg Farkas Félixet a nemzetiségi lista vezetőjévé. A RomNet most azt írja, hogy miután a szervezet több képviselője a  listáról hozott határozat visszavonását követeli, a jövő hétre rendkívüli közgyűlést hívnak össze. Azt szeretnék elérni, hogy társadalmi konszenzus alapján szülessen határozat arról, a következő négy évben ki képviselje a magyarországi cigányság érdekeit a törvényhozásban.

A kedden megszületett döntésről szóló hírt a Facebook közösségi portálon több száz, a roma közösségekhez tartozó szavazópolgár felháborodással fogadta, mert álláspontjuk szerint Farkas Félix az elmúlt négy évben nemzetiségi szószólóként az Országgyűlésben nem a romák érdekeit képviselte - írja a portál. Szerintük Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, romaügyi miniszterelnöki biztos a személyes érdekeit tartva szem előtt, ismét beavatkozott a roma közösség jövőjébe. Dancs Mihály képviselő, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke elmondta, azt szerették volna elérni, hogy változás következzen be a magyarországi cigányság képviseletében, hogy ne egy „diktatórikus rendszer kiszolgálóiként, bólogató Jánosok és Farkas Flórián bábjai legyenek az ORÖ-képviselői. „Mindent elkövettünk, hogy a következő négy évben végre olyan képviselője legyen a magyarországi cigányságnak, aki fel is szólal és tevékenyen részt vesz a romák ügyének szolgálatában” – jelentette ki Dancs, aki a Magyarországi Cigánypárt (MCP) pártigazgatója is.