Lúgos orvos - Felmentést kért a vádlott és védője

Felmentését kérte a Fővárosi Ítélőtábla pénteki tárgyalásán az a férfi, aki a vád szerint 2013-ban elkábította volt szeretőjét, majd lúgot öntött altestére és ezzel maradandó, életveszélyes sérüléseket okozott. A tábla február 22-re tűzte a határozathirdetést.

Első fokon a férfit maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt négy évre ítélték, másodfokon az ítélőtábla súlyosított a minősítést és életveszélyes testi sértés, illetve más bűncselekmények miatt nem jogerősen kilenc évet szabott ki, ám tavaly nyáron, harmadfokon a Kúria a bizonyítás hiányosságai miatt megsemmisítette a tábla döntését és új másodfokú eljárásra utasította a táblát.

A megismételt másodfokú eljárásban korábban már sor került bizonyításra, majd az ügyész a férfi bűnösségének kimondását és halmazati büntetésként a 2-től 12 évig terjedő büntetési tétel felső határához közeli szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A pénteki tárgyaláson az ügyvéd több órás védőbeszédében elsődlegesen felmentést, másodlagosan új eljárást kért.

A védő szerint a cselekményt nem a vádlott követte el, hiszen a vádbeli cselekmény idején, 2013. március 12-én reggel a munkahelyén volt, egy kórházban, és ezt több tanú is bizonyítja. A sértett nem tudta azonosítani az arcát eltakaró, biciklis sisakot viselő támadót, miközben a vádlottat gyerekkora óta ismerte és éveken át nagyon közeli kapcsolatban is voltak. Az ügyvéd szerint ezt a cselekményt feltehetően olyan személy követte el, akit a sértett nem ismert. Ám, a rendőrség kezdettől fogva csak az ő védence után nyomozott, miközben ennek ellenére sem keresték a térfigyelő kamerák felvételein és telefonjának cellainformációit sem vizsgálták.

A védő arra is felhívta a figyelmet, hogy a bűnüldöző hatóságok csak közvetett bizonyítékokat találtak, amivel kapcsolatban viszont a Kúria mutatott rá, hogy azoknak zárt logikai láncolatot kell alkotniuk. Minden más eshetőséget ki kell zárni ahhoz, hogy közvetett bizonyítékok alapján valakinek a bűnössége megállapítható legyen, ám ez jelen esetben nem valósult meg. A védő elmondta, hogy a sértett időközben 25 milliós polgári pert indított a vádlott ellen, így szerinte már anyagilag is érdekelt abban, hogy kimondják a vádlott bűnösségét.

Az ügyész a pénteki tárgyaláson a védőbeszédre reagálva arra hívta fel a figyelmet, hogy van egy közvetlen bizonyíték, egy szemtanú, aki a sértett lépcsőházában látta a vádlottat és később a rendőrségen azonosította. Ugyanakkor a védelem ennek a rendőrségi felismerésre bemutatásnak a törvényességét vitatta.

A megvádolt férfi a fél évtizede tartó eljárás során mindvégig következetesen tagadta bűnösségét. Az utolsó szó jogán arról beszélt: szerinte életszerűtlen azt feltételezni, hogy a sértett bármelyik közeli ismerőse - akár az arcát elfedve - végrehajthatott egy olyan támadást, amely percekig tartott és közben kommunikált is az elkövető és a sértett, hiszen e közben a támadó azt kockáztatta volna, hogy a tekintetéről, alkatáról, mozgásáról, hangjáról azonosítja a sértett. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi védőjéhez hasonlóan kifogásolta, hogy a bűnüldöző hatóságok rajta kívül nem vizsgálták más elkövető lehetőségét.

"Azért kell itt állnom, mert nem volt más ötlete a rendőrségnek" - jelentette ki a vádlott. 

A másodfokú határozat kihirdetését február 22-re tűzte a Fővárosi Ítélőtábla.

Szerző

Rosszul lett a vezető, nem járt az 51-es villamos

A hvg.hu információi szerint a Boráros térről Pesterzsébetre közlekedő villamost a Koppány utcánál a biztonsági berendezés állította meg, mert a vezetője rosszul lett.

A BKK legfrissebb tájékoztatása szerint már újra a teljes vonalon jár az 51-es villamos.

Szerző

A villamoson állt meg a szíve, még órákig "utazott"

Publikálás dátuma
2018.02.16. 12:50
Illusztráció: Népszava
Leállt a szíve és meghalt a 17-es villamoson múlt szerdán reggel 7-kor egy 73 éves férfi. Szabó János hat és fél órát utazott holtan anélkül, hogy bárki észrevette volna - írj a Bors.

Felesége elmondása szerint a férfi felszállás után szinte azonnal, két perc múlva meghalt. Hat és fél órával később szólt egy utas a villamosvezetőnek, hogy egy nagyon sápadt férfi ül a járművön, lehet, hogy rosszul van, vagy már nem is él. A kiérkező mentők az utóbbit állapították meg. Az asszony szerint, ha a férje időben kap segítséget, megmenthették volna. A boncolási jegyzőkönyv szívelégtelenséget és akut légzési problémát állapított meg, ezek tünetei feltűnhettek volna az utasokkal teli villamoson. A BKV közlése szerint a járművezetőnek a végállomáson nincs ideje, lehetősége, de kötelezettsége sem, hogy felébressze az esetleg elalvó utasokat. A lapnak nyilatkozó pszichológus szerint kényes helyzetekben gyakran előforduló viselkedés a közönyösség, és  egyébként is félünk a haláltól és a halottaktól.

Szerző
Témák
villamos halál