Választás 2018;Mellár Tamás;

2018-02-28 18:44:00

Mellár Tamást már tíz párt támogatja

Mellár Tamás, közgazdásznak, a pécsi egyetem 64 éves tanárának a jelöltségét Baranya 1-es számú körzetében immár tíz párt – köztük az MSZP, a DK, a Párbeszéd és az Együtt – támogatja. Az LMP eddig nem jelezte visszalépését Mellár javára, bár Hadházy Ákos, a párt társelnöke korábban támogatható közös jelöltnek mondta a közgazdászt, aki az első Orbán-kormány idején a KSH elnökeként szolgált, ám 2010. óta keményen bírálja a Fidesz-KDNP tandem Európával szembe forduló, korrupt politikáját. Az LMP jelöltje a körzetben Keresztes Lóránt, s ő – egy nyílt levélben többek között – azt írta, hogy visszalépésével az MSZP bukott figuráinak hatalomba való visszatérését segítené.

Keresztest egy héttel ezelőtt a pécsi Wildmann János, teológus próbálta meggyőzni a visszalépés fontosságáról. A két budapesti főiskolán társadalom- és vallástudományi tárgyakat tanító Wildmann azzal érvelt, hogy egy „rothadó rendszer leváltására létrejött technikai koalíció” egyik jelöltje Mellár, s most félre kell tenni a sérelmeket, mert az ország jövője a tét. A teológus így zárja Kereszteshez címzett levelét: még dönthetsz te is és dönthet a LMP is, a kibékülés, a szövetség és újrakezdés pártján álltok, vagy különállástokkal, hatalmi törekvésetekkel, gyűlölködésetekkel akaratlanul is a tekintélyuralmi tolvajhatalmat segítitek.

Az LMP még nem válaszolt. Ha Keresztes visszalép, a pécsiek szerint Mellár biztosan legyőzi a 2014-es győztest, Csízi Pétert, hisz ő már akkor is csak 4 százalékkal nyert, s azóta a kormánypártok sokat veszítettek népszerűségükből a gazdaságilag lejtőn lévő baranyai megyeszékhelyen.