Előfizetés

Visszatérhet Marton

Cs. A.
Publikálás dátuma
2018.02.28. 21:00
Fotó: Népszava

A Rózsavölgyi Szalon és a Veszprémi Színház megerősítette a Blikknek azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a szexuális zaklatási vádak miatt visszavonult Marton László ismét rendezhet. Oberfrank Pál igazgató azt mondta: már elkezdték tervezni a 75 esztendős rendezővel a következő évadot. Marton emellett a Rózsavölgyi Szalonba is visszatérhet: már keresik a darabot, amelyet megrendezhet. A Rózsavölgyiben korábban Spiró-darabot rendező Martonnal egy éve, tehát még a botrány előtt kezdett egyeztetni a magánszínház. Zimányi Zsófia művészeti vezető egyenesen úgy fogalmazott a Független Hírügynökségnek: igazságtalan volt a hadjárat, amit a rendező ellen indítottak.

Amint arról korábban lapunk is rendszeresen beszámolt, a Weinstein-botrány hatására Marton Lászlót 2017 októberében egy Facebook-posztban vádolta meg szexuális zaklatással – akkor még nem megnevezve a Vígszínház korábbi főrendezőjét – Sárosdi Lilla. A színésznő a nagy nyomás miatt végül elmondta, hogy Martonról van szó, s amikor a rendező tagadott, féltucatnál is több nő jelentkezett, akihez Marton akarata ellenére közeledett szexuálisan.

Tahi Tóth Lászlót március 7-én búcsúztatják

Publikálás dátuma
2018.02.28. 19:47
Fotó: Facebook/Vígszínház
Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész búcsúztatását március 7-én, szerdán 15 órakor tartják a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában - közölte a Vígszínház szerdán az MTI-vel.

Tahi Tóth László életének 75. évében, türelemmel és méltósággal viselt betegség után február 22-én hunyt el. A színészt a Vígszínház saját halottjának tekinti.

A színművész 2017. január 21-én a József Attila Színház Hattyúdal című előadása közben lett rosszul, amelyben Tamburás szerepét alakította. A művész az előadást végigjátszotta, utána azonban mentővel kórházba szállították. Néhány héttel később agyműtéten esett át.

Tahi Tóth László 1944. január 23-án született Budapesten. Apja példáját követve festő akart lenni, de az egyik színésznek készülő barátja biztatására 1962-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová azonnal felvették és Várkonyi Zoltán osztályába került. Már főiskolás évei alatt számos főszerepet játszott. Diplomázását követően 1966-ban került a Vígszínházhoz, amelynek több mint ötven évig volt a tagja.

Színháza sikerdarabjainak állandó, kiemelkedő szereplője volt, különös tehetséggel bújt groteszk alakok bőrébe. Számtalan színpadi szerepe mellett több mint negyven filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást, és az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkron- és hangjátékszínész volt. 2006-ban jelent meg A geg - Színészkedési kézikönyv - Színpadi szökellések és kéziugrások tára című humoros "kézikönyve", amelyben színészi pályájának tapasztalatait írta meg és saját rajzaival illusztrálta. Margitsziget rózsái címmel egy lemeze is megjelent.

Munkássága elismeréseként 1972-ben Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1974-ben Jászai Mari-díjat kapott. 1985-ben lett érdemes művész, 2012-ben kiváló művész. 1995-ben Pro Comedia-díjat vehetett át, az Ajtay Andor-emlékdíjat kétszer, 1979-ben és 1986-ban nyerte el. A Kossuth-díjat 2017-ben kapta meg.

Felújították a makói Hagymaházat

Publikálás dátuma
2018.02.28. 15:30
Aula a Makovecz Imre tervezte makói Hagymaház felújított épületében 2018. február 28-án. MTI Fotó: Rosta Tibor

A Hagymaház Makó város színháztermet is magába foglaló kulturális központja, a belvárosban, a Posta utcán található. Eredetileg modernista stílusban épült 1936-ban, és a hagymatermelők székházaként, értékesítési központjaként működött; 1949 óta bír kizárólagosan kulturális funkcióval. 1998-ban a régi Hagymaház helyén egy újat építettek fel; a Makovecz Imre tervezte, organikus, négytornyú épület nemzetközileg is jegyzett, a város és a szűkebb régió legismertebb látványossága. (Wikipédia)