Tarlós István;Hódmezővásárhely;"túllelkesedés";

2018-03-01 10:57:00

Tarlós a szokásos stílusban "elemzett" Hódmezővásárhelyről

Tarlós István alapvetően a Lánchíd ősszel induló felújításáról tartott tájékoztatást, ám az újságírók kíváncsiak voltak a főpolgármester véleményére a hódmezővásárhelyi választási eredménnyel kapcsolatban is. Budapest finomkodó beszéddel nem vádolható vezetője készségesen válaszolt. 

Mintha az ellenzék túllelkesedné a dolgot - indított Tarlós a kötelező gratuláció után, majd magyarázatképp hozzátette: az új polgármester egy jobboldali ember, túl sok ilyet nem fognak találni: hogy van egy mélyen jobboldali beállítottságú katolikus egyházközségi elnök, aki mögé a Jobbiktól kezdve egészen a DK-ig beállnak. Vagyis  - merészkedett a politikai elemző szerepkörébe a főpolgármester -  be kell látni, hogy az ellenzék 40-50 ilyen embert nem fog előszedni, tehát ez tipikusnak nem mondható.

És, ha az ellenzék még esetleg mindig lelkesedne, akkor nesze

Egy választó nem igen tudja komolyan venni az olyan összefogást, ahol öt-hat miniszterelnök-jelölt van. Azt hiszem, lenne egy kis zavar az országban, az ellenzék kormányt alakítani sem tudna. Ettől még az ellenzék az országos választások megnyerésétől olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

Szerinte ez a történet mozgósíthatja a Fidesz szavazóit az április 8-i országgyűlési választáson, azaz feltehetőleg ez a Fideszre leadott szavazatok számát is jelentősen növelheti.