Bóta Gábor: Szexista nők

Publikálás dátuma
2018.03.03. 08:15
Védett férfiak – mustrálás közben FOTÓ: BARTHA MÁTÉ

Meglehetősen brutális, hogy jobbára üvegkalitkában lévő félmeztelen férfiakat bámulunk. El vannak különítve egymástól, mindegyiknek saját kreclije van, és mintha kitömött állatok lennének egy kiállításon, mi körbeálljuk és bámuljuk őket. A Védett férfiak kertje premierjén, a Jurányi Házban, a STEREO Akt produkciójában, ami a Staféta program támogatásával valósult meg, Boross Martin rendezésében.

Mielőtt beengednek a terembe, alternatív előadások rossz szokása szerint, még a kezdési időpontban is az ajtó előtt zsúfolódva toporgunk. Páran épp morgolódunk, hogy miért nem lehet időben beengedni a közönséget, amikor csak kitárul a hosszú ideig bevehetetlennek tűnő ajtó, és három fiatal hölgy jön ki. Székekre állnak az orrunk előtt. Idegenvezetői, normál A hangon közlik, hogy ismertetik a tárlatlátogatás szabályait. Elmondják, hogy minden tárló előtt fülhallgatókat találunk. Ezeket föl kell vennünk, végig kell hallgatnunk, ami elhangzik, ez körülbelül két perc, majd menjünk szép rendben a következő tárlóhoz, ott is tegyük ugyanezt, és így tovább. Betódulunk, és némileg tolakodva találunk magunknak helyet. Láthatunk egészen fiatal férfit, még csaknem fiút, karcsún, hamvasan, és idős, pocakos, szemüveges urat - közöttük a többi korosztály.

Amikor mindenki elhelyezkedett, kapnak némi plusz fényt, mint ahogy a tárlatokon gondosan megvilágítják, fókuszba helyezik a műtárgyakat, és az addig moccanatlan pasik a fényjelzésre megelevenednek. Vallomásszerűen beszélnek, megrendülten monologizálnak. Mindannyian nők általi zaklatásról számolnak be. Volt, akit már az óvodában ért az abúzus: amikor a vécén ült, bementek a lányok, és a lábai közé bambultak. Volt akinek helyzetével doktornő élt vissza, amikor vizsgálta. Mást agyonzsúfolt buszon zaklattak...

E-mailben gyűjtöttek valós történeteket a produkcióhoz, illetve a színház előcsarnokában is elhelyeztek egy ládikát e célra. Az ifjú rendezőtehetség, a Junior Príma-díjas Boross Martin mohó kíváncsisággal imád kísérletezni. Amikor például a színikritikusok díjának tán legjobb átadó gálaestjét rendezte, szinte egy valóságos, sűrű erdőséget telepített a Trafó színpadára, amiből aztán számtalan fantáziadús ötlete támadt. Imád kísérletezni a térrel, kedvvel mossa össze a valóságot a fikcióval, ahogy ezúttal is. És mint a mostani példa mutatja, előszeretettel aktivizálja a nézőket.

Egy interjúban idézi a francia rendezőt, Ariane Mnouchkine-t, arról, hogy emberibben kellene elhagynunk a színházat, mint ahogy bementünk. Őt is, mint Borosst, fölöttébb izgatják a társadalmi kérdések. Világklasszis előadásában, az 1789-ben egy elhagyott, hatalmas gyárcsarnokban rendezte meg a francia forradalmat. Az eseményekkel együtt vándorló közönségre osztotta a nép szerepét, ők voltak a felbőszült forradalmárok. Annak idején, Fodor Tamás zseniális Woyzeck produkciójában mi engedtünk utat a címszerepet játszó Székely B. Miklósnak, hogy késsel a kezében, felhevült állapotban csörtessen meggyilkolni az őt megcsalt szerelmét, Marie-t. Megakadályozhattuk volna, útját állhattuk volna, de nem tettük. És ez jellemző volt ránk. Boross szintén játszótársnak tekinti a közönséget, annyira, hogy az üvegkalickákban ezúttal civilek dekkolnak. Nem amatőr színészek, hanem a színlap szerint hangsúlyosan civilek. Így élethűbb a hatás. Hihetőbb a történetük. Mintha a rendőrségi hírekben beszélnének a kamerába, bizonyságot akarnak tenni a történetükről.

Aztán a hölgytrió megkér bennünket, foglaljuk el a helyeinket. Ekkor már szabályos nézőtéren ülünk. Nem tartanak szünetet, a játszók az orrunk előtt szedik szét, cipelik ki az üvegkalitkákat. Ez is a produkció része, mint amikor a cirkuszban lebontják a vadállat ketrecét. Ki tudja, tán ettől a vadállatok is védtelenebbé válnak, mint itt a férfiak. A három, idáig kimértnek és disztingváltnak mutatkozó nő ugyanis most kezd igazán elszabadulni. Bár a szemükben eddig is ott villódzott a huncutság, konszolidált hölgyekből most vedlenek át veszélyes nőstényekké. Akik átvitt értelemben harapnak is, és nem is kicsit.

Az előadás azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha nem férfiközpontú, hanem matriarchális alapú társadalomban élnénk. A megvaduló hölgyek felénk fordulva, mélyen a szemünkbe nézve statisztikai adatokat vágnak a fejünkhöz, hogy például a parlamentben, a vállalatvezetésben, de akár a színházrendezők között, milyen ordítóan torz a férfiak és a nők aránya. Még azt is megkapjuk, nem véletlen, hogy a diktátorok között nincsenek nők. Aztán azért ők is csak kiböknek egyet. A három hölgy, Cuhorka Emese, Julia Jakubowska, Kőszegi Mária profik, táncosok, színészek, náluk ez nem válik el különösebben. Civil nevükön mutatkoznak be, s hogy ezzel is összemossák a valóságot a kitalált momentumokkal, azt játsszák, hogy válogatást tartanak férfiak számára egy keményen szexista produkcióhoz. Eleresztik magukat rendesen. Jókora élvezettel sorjáztatják a megalázóbbnál megalázóbb feladatokat. Kárörvendő mosollyal, vagy akár velőt rázó, éles sátáni kacajjal, elégedetten végigmérik az áldozatukat, és újabb és újabb dermesztő képtelenséget agyalnak ki kéjesen a számára. Az áldozat bőrébe, Szász Dániel kortárs táncos bújik, vele a lányok eljutnak a legaljasabb történetig, amit tömören hallhattunk már üvegkalickás verzióban is, hiszen azok a históriák visszaköszönnek a válogatáskor. Este, autóban kábítják el az ipsét, és lakásra cipelve, ajtót bezárva, hárman esnek neki. A zaklatás témája igencsak a középpontba került manapság. Pass Andrea Bebújós című figyelemre méltó darabjában, ugyancsak a Jurányiban, azt vizsgálja, mi történik, ha ovis gyerkőcök kilesik azt, ami a hálószobában megesik, és ilyet játszanak, de nem mindenki jószántából.

Ahogy ez a produkció, úgy a felismerhetően a Robert Merle regénye, a Védett férfiak ihlette Védett férfiak kertje szintén a szexizmusnál sokkal többről, húsba vágó társadalmi kérdésekről beszél. Olykor kissé szétesően, vontatottan, máskor igen erőteljesen. A szexizmus a lakmuszpapír. És lidércesen rémisztő dolgokat mutat.

Szerző
Témák
nők szexizmus

Bándy Sándor: Mi történik velünk? III. (Húsvéti fohász)

Publikálás dátuma
2018.03.03. 08:10
A VÁSÁRHELYI TEMPLOM - A helyi plébános is beszállt a Fidesz–KDNP gyűlöletkampányába FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

"Teljesen kivagyok, alig aludtam, egész éjjel imádkoztam, hogy tudjak szarni mielőtt ide jövök", mondta egy idős néni a rendelőben. Komoly gyomorpanaszai vannak, nem is megy sehova ha nem muszáj.

Katolikus szerzetesek tanítottak évekig és habár azóta történt egy s más, igen meghökkentem, ahogy a bomlástermék és a Mindenható így együtt szerepelt. Aztán rájöttem, hogy ez csak az én tévutam, mert azon nem akadok ki, ha valaki imádkozik egy műtét, egy vizsga sikeréért, vagy egy állás megszerzéséért. Ő konzekvens volt: Isten mindent lát, mindent tud, hozzá kell fordulni bajainkkal. Hogy aztán mi teljesül fohászunk nyomán, az más kérdés.

"Biztos rosszalkodtál," mondta nagymamám mikor bepanaszoltam Istent, mert nem hallgatta meg imámat. "Ne felejtsd meggyónni." És így ment az élet: ha valami jól sikerült, akkor a Jóisten megsegített, de ha nem, akkor valamiért büntetett. A gimnáziumban már bonyolultabb kérdések is felmerültek. Amikor megkérdeztük Breen testvért, hogy miért büntet az Isten valakit aki nem bűnös, a válasz az volt, hogy "próbára teszi". "Aki szereti Istent és hű hozzá, az leküzd minden kísértést", mondta tanárunk. A megpróbáltatásokat "teljes örömnek tartsátok" írta Jakab apostol, mert "a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez" (Jakab apostolnak közönséges levele 1:3).

És mivel a keresztény vallás szerint semmi sem történik véletlenül, gondoljunk embertársainkra akik menekülnek háború és nyomor elől, és így akaratlanul is próbára teszik keresztény hitünket. Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy betartunk rituálékat és időnként elhadarunk egy Miatyánkot, hanem legelsősorban azon múlik, miként viselkedünk embertársainkkal. Kimondottan nem csak a "mi fajtánkkal", hanem idegenekkel is, elvégre mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Ha egy kicsit is belegondolunk, egyáltalában nem könnyű kereszténynek lenni. Sajnos legtöbben leragadnak a szertartásoknál, melyek később lettek kitalálva, de Krisztus tanításának megértése, átérzése sokkal többet igényel.

Erdő Péter bíboros azt állította 2015-ben, hogy "pillanatnyilag az egyházak nem jogosultak arra, hogy befogadjanak menekülteket. Ez tilos: ha így tennének, akkor embercsempészek lennének." Amikor megszólalt Ferenc pápa, hogy mindenki segítsen a menekülteknek lehetőségei szerint, a bíboros megköszönte az útmutatást. Véleményem szerint egy keresztény számára a Biblia elégséges útmutatást nyújt.

Miniszterelnökünk, aki rühelli a "sokszínűséget", naphosszat hangoztatja, hogy meg kell védeni keresztény identitásunkat és észre sem veszi, hogy éppen ő és kormánya áldozza ezt fel minden lépésével, gyűlöletre szító mondatával. Most már nem csak embertársaink, hanem honfitársaink ellen is agitálnak, nem kevés sikerrel. És nem csak a civil szervezetekre gondolok, hanem mindenkire aki nem tartozik az Orbán-szektához. Újabban a Civil Összefogás Fórum keres fel valódi konzervatív egyesületeket, hogy vegyenek részt a "szellemi honvédő harcban".

Bertrand Russell kérdése mai is aktuális: "Miért van az, hogy a gyűlöletkeltő propaganda sokkal sikeresebb, mint amikor baráti érzelmeket keltünk?" Január végén 26 értelmiségi figyelmeztetett, hogy egy újabb pártállam van kialakulóban. Előszelét már egy ideje érezzük: politikai hátterű elbocsájtások, félelmek, titkos adatgyűjtések, megfigyelések, a sajtó elfoglalása, és a régi, "nem telefontéma" típusú reagálás, ha netán szóba kerül a politika.

Megtudtuk, hogy Budai Gyula irigyli a vérbírókat, akiknek nem kellett bíbelődni olyan lényegtelen dolgokkal, mint a bizonyítékok. A bírókat tette felelőssé, mert Gyurcsány Ferenc nincs rács mögött. Az, hogy nem volt kellő bizonyíték az ügyészség birtokában, szerinte nem indok, hogy elengedjenek valakit. "A bíróságon még nem volt rendszerváltás", mondta. Már ellenzéki politikusoktól is lehet hallani, kiket zárnának börtönbe április 8. után. Ezt abba kéne hagyni, de a hisztéria sokakat magával sodor.

A velünk élő múlt ugyan nem egy új gondolat, mégis meglepett mikor Gulyás Gergely sorvezetőt küldött szét, hogy mit is kell hazudni az Eliosról szóló OLAF-jelentés kapcsán. 1990-ben azt hittük, hogy Lakatos Ernő a múlté. A pártközpont (a '90 előtti) brosúrákat küldött a tagságnak, hogy miről mi legyen a véleményük. Ugyanakkor hálásak is lehetünk Gulyásnak mert egyben - akarva-akaratlanul - leleplezte az Orbán-szöveg hazugságát.

Lázár János világosan kifejtette, hogy Hódmezővásárhelyen az időközi választás tétje az, hogy a város nyertes vagy vesztes lesz. Országszerte fideszes politikusok nyíltan zsarolják, fenyegetik a választókat, hogy megkeserülik, ha nem a Fidesz-KDNP jelöltje lesz a nyertes. Döbbenetes gyűlöletkampányt folytatott a Fidesz Márki-Zay Péter ellen. Egyértelmű győzelme lelkesítő hatással kell, hogy legyen minden ellenzéki jelöltre. Önleleplező beszéd volt ez Lázárék részéről, mivel egy demokrata nem mond ilyet.

"Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni" írta Bibó, nem félni más véleményektől, nem félni, ha egy másik vélemény bizonyul népszerűbbnek. A haza mindenkié, habár Orbán nem így látja. Ez már nem is Kádár, hanem Sztálin és Rákosi mentalitása, akik szerint "aki nincs velünk, az ellenünk van." Rákosi óta nem volt ilyen hisztériakeltés.

De minket ne uraljon harag, bármennyire is jogos; közeleg Húsvét ünnepe, emlékezzünk mit mondott Jézus a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. Tudják, nem tudják, megbocsátunk, vagy sem, nem kell rájuk szavazni. Tegyünk azért, hogy április 8.-án megszabaduljunk a gyűlöletkeltőktől. Menjünk szavazni, mert még ha több körzetben is megosztottak lesznek az ellenzéki voksok, nem lehet majd azt állítani, hogy a többség kormánypárti.

Ha mégsem sikerül új kormányt kapnunk, keressük az okát, és aztán leljünk lelki békét egy gyermek szavaiból: "Szia Mátékám, hogy vagy, minden rendben?", kérdezte unokáját egy kedves barátunk. "Minden nem lehet rendben", válaszolta a tízéves Máté a legnagyobb természetességgel.

Hegyi Iván: Kenny vágja

Publikálás dátuma
2018.03.03. 08:05
VASZILIJ SZOLOVJOV-SZEDOJ - A Moszkva-parti esték szerzője leningrádi volt, miként dalának első változata is FORRÁS: LIVEJOURNAL

Sok mindent lehetett gondolni 1962 kora telén és tavaszán, csak azt nem: szovjet dal lesz előbb a brit, majd az amerikai slágerlista második helyezettje. Hogy mást ne mondjunk, Nyikita Hruscsov 1961-ben adott utasítást a berlini fal felépítésére, és az Egyesült Államok akkoriban szakította meg diplomáciai kapcsolatait Castro kommunista Kubájával, majd rendelt el kereskedelmi embargót a karibi állammal szemben. Ennek nyomán tört ki a rakétaválság, miután kiderült: a Szovjetunió titokban rakétabázisokat telepített az Egyesült Államokhoz veszedelmesen közeli országba. John Fitzgerald Kennedy, a hatvanhárom őszén meggyilkolt amerikai elnök közölte: minden Kubából induló rakétatámadás esetén a „szövetségbe forrt szabad köztársaságok” hazájára mér válaszcsapást.

A BRIT TROMBITÁS ÉS CSAPATA - Instrumentális nótával aratott sikert

A BRIT TROMBITÁS ÉS CSAPATA - Instrumentális nótával aratott sikert

Az essexi Kenny Ball ebben az időben dolgozta fel Vaszilij Szolovjov-Szedoj dalát, a Moszkva-parti estéket. Azok a naplementék eredetileg leningrádiak voltak, mint maga a szerző is, de a művelődési minisztérium illetékesei azt kérték az 1957 nyarán a szovjet fővárosban rendezett Világifjúsági Találkozó előtt, hogy a szöveg módosuljon „moszkvaira”. Mihail Matuszovszkij költő, aki a sorokat jegyezte, nem vitatkozott, a megváltozott alkotás pedig első díjat nyert a százharminc ország fiataljait megmozgató VIT dalversenyén, sőt a tíz éve, 2008 februárjában elhunyt Vlagyimir Trosin színművész tolmácsolásában a leghíresebb orosz melódiák közé került. Nálunk – a hasító orosznyelv-oktatás ellenére – nehéz lett volna az eredeti szöveggel („nye szlüsni v szadu dázse sorahi”) sikerre vinni, ezért Németh Lehel négyszámos kislemezén Kalmár Tibor és S. Nagy István átiratában jelent meg a szám, azonos oldalon az Egyedül a tóparton című slágerrel. „Nem lesz soha szebb, drágább, színesebb, / mint a moszkvai fesztivál” – lehelte a mikrofonba a táncdaléneklés korabeli első számú hazai sztárja. Majd Kapuvári Béla ültette át magyarra a szerzemény szövegét: „Nyár volt, alkonyat, lenn a Moszkva-part, / ó, de szép volt, de tündérszép.”

Kenny Ball felvételén nem volt szöveg, azaz a brit trombitás és együttese („and his Jazzmen”) instrumentális nótával aratott olyan időben, amikor az Egyesült Királyságban Cliff Richard pre-beatzenés The Young Ones-a, az Államokban pedig Chubby Checker The Twistje vitte a prímet. A zenekarvezető tudhatott valamit, mert 1963-ban – angol létére – a dzsessz szülőhazája, New Orleans díszpolgárává avatták. Addigra már – Black Eyes címmel – feldolgozta az Ocsi csornie című dalt is, amelyet egy olasz származású brit muzsikus komponált a 19. századi költő, Jevgenyij Grebinka versére. Adalgiso Ferraris az 1900-as évek elején a cári udvar zongoristája volt, s ott találkozott az annak idején szintén Szentpéterváron élő irodalmár 1843-ban kiadott költeményével.

 FORRÁS: LIVEJOURNAL.COM

VASZILIJ SZOLOVJOV-SZEDOJ 

FORRÁS: LIVEJOURNAL.COM

Ball a Fekete szemekkel nem lett olyan népszerű, mint a Moszkva-parti estékkel, viszont jó érzékkel nyúlt Richard Rodgers és Oscar Hammerstein dalához, a March of Siamese Childrenhez, amely A király és én című musicalben hangzott fel először. (E szerzőpárosnak – meg természetesen Gerry Marsdennek és a Pacemakersnek – köszönhető a rock-, valamint a futballtörténet legemblematikusabb számainak egyike, a szintén egy Rodgers–Hammerstein műből, a Molnár Ferenc Liliomjának musicalváltozatából átvett You'll Never Walk Alone.) A dixielandes induló a brit lista negyedik helyére kapaszkodott, miközben Szolovjov-Szedoj sem maradt „árva” Magyarországon. A Moszkva-parti estékkel nálunk is annyira befutott, hogy a Harsányi énekegyüttes, amelynek három tagja közül Antalffy Albertből és Várhelyi Endréből operaénekes lett, műsorára tűzte a szovjet szerző másik dalát: „Dirmegve, dörmögve, / de jó a medve kedve!” Album ebből nem jelent meg, mint az angolszász világban Midnight in Moscow címmel, a zeneszerző nálunk csak a kislemezt dedikálhatta a maga módján.

Ha aláírt valamit, nemegyszer stílszerűen azt használta a Vaszilij Szedoj helyett: Fá-szi-lá Szi-dó...

Szerző