Tőr a harisnyakötőben

„Nem múlik el nap, hogy Anglia szoknyába bújt veszedelmes őrültjei, a szüfrazsetteknek nevezett, minden emberiességükből kivetkezett bestiák ne hallatnának magukról” – írta egy hazai lap 1914-ben a nők választójogáért küzdő mozgalmakról. A magyar feministákat is kinevették, amikor egyenlőséget követeltek az oktatásban és a politikában. Az országgyűlési választásokra készülve idézzük fel azoknak a nőknek a példáját, akik elsők mertek lenni!

A brit szüfrazsettek – akik a választójog (angolul suffrage) kiterjesztéséért harcoltak – a merényletektől sem riadtak vissza, a harisnyakötőjükben tőrt hordtak. A politikus uraknak csak azután akaródzott megadni a nőknek a választójogot, miután a lányok-asszonyok az I. világháborúban harcoló katonák helyébe léptek a gyárakban és üzemekben, bizonyítva tettrekészségüket. Bár 1913-ban a Nők Választójogi Világszövetsége Budapesten ülésezett és a tagjait a főváros népe lelkesen üdvözölte, mégis a magyar feministák – a brit szüfrazsettek követői – igen messze maradtak a céljuktól. Egy lap még az évtized során is hevesen cáfolta a pletykát, miszerint a magyar nők választójogot kaphatnának. Akkoriban a Vigadóban legálisan gyűlésezhettek az általános, egyenlő és titkos választójog hívei, de a felvonuló feministákat nem engedte be a rendőrség. Tisza István gróf így fejezte ki ellenérzését 1906-ban: „Irtózom a gondolattól, hogy asszonyaink megannyi választó polgártárssá alakuljanak át”. Ennek is volt előzménye: 1871-ben csupán derültséget keltett a honatyák közt az özvegyek kérvénye, akik azt írták, szavazni szeretnének. Az 1848-as V. törvénycikk pedig a nőket éppen úgy kizárta a választójogból, akár a rablókat, gyilkosokat, csempészeket, gyújtogatókat.

A teljes egyenjogúságért küzdő hazai feministák egyesületének első elnöke 1904-ben Schwimmer Rózsa lett – őt később hazánk első női nagykövetének nevezték ki és Nobel-békedíjra is jelölték. A feminista társaságot ennek dacára csak foghíjas mágnáshölgyek és csúnyácska gépírókisasszonyok kabaréba illő gyülekezetének bélyegezte a korabeli sajtó. Végre 1919-ben a nők is választójogot kaptak, majd az 1920-as nemzetgyűlési választásokon a parlamentbe bekerült az első képviselőnő, Slachta Margit. A két nem azonban más-más feltételek mellett voksolhatott: míg a férfiaknál 24 év volt a korhatár, addig a nők közül a 30 évesnél idősebbek és legalább 6 elemit végzettek járulhattak urnához.

A II. világháború után fordult a kocka: a nők a férfiakhoz hasonlóan szavazhattak, sőt értékes voksaikért versengtek a politikusok. A kampány hevében 1945 őszén parlamenti nagygyűlést rendeztek, ahol Rákosi Mátyás szólt az nőkhöz. A Filmhíradó szerint ekként győzködte őket: a magyar nőtársadalom úgy harcol a leghatásosabban a kenyérkérdés, az áruhiány, a pénz elértéktelenedése ellen, ha a dolgozók pártjára szavaz. A háborús veszteségek miatt 1945-ben hatszázezerrel több lány és asszony voksolt, mint férfi, ám az országgyűlési képviselők között csak 16 nő akadt. Nincs új a nap alatt: ma is nálunk a legalacsonyabb a női képviselők aránya az Európai Unióban – nagyjából 10 százalék. Egyesek szerint azért elegendő ennyi, mert a nők „nem elég kemények” a politikához…

Férfiasan

Ügyvédi diploma, rózsaszínben

„A jelöltnő úgy pergeti a jogi szakkifejezéseket, mint a többi nő a ruhaanyagok franciás neveit” – szólt a tudósítás az első magyar ügyvédnő, dr. Ungár Margit 1928 nyarán kitüntetéssel letett záróvizsgájáról. A lap szerint a fiatal ügyvédnő komolyan és „férfiasan” beszélt, s olyan diplomát vehetett kézhez, mint a zsakettes urak, csak a megszólítást „úrhölgyre” cserélték. Apró különbség, hogy ügyvédi oklevelét rózsaszín selyembe burkolták és aranyszalaggal kötötték át. Lányok már korábban is lehettek bölcsészek és orvosok, de a jogi kar és a műszaki pálya csak később nyílt meg előttük. A Műszaki Egyetem 1919-től fogadta őket, az első hazai mérnöknő a szegény kecskeméti családban született Pécsi Eszter volt, aki 1920-ban vette át a diplomáját. Statikusként több fővárosi épület szerkezeti terveit készítette. 1956 után Amerikába emigrált: többek közt azért mondtak fel neki Budapesten, mert munka előtt nem volt hajlandó mozgalmi dalokat énekelni. Az ügyvédi pálya pedig maradt tovább a férfiak kiváltsága, egy miniszter kijelentette: „Nők nélkül is van elég jogász”.

Színpadon és páston

Első olimpiai bajnoknőnk Elek Ilona (Csibi) vívónő lett, aki eredetileg zongoraművésznek készült. Tőrvívásban nyert az 1936-os berlini olimpián, zsidó származásúként éppen egy német versenyző elől vitte el az elsőbbséget. Aranyszerző bravúrját 12 év múlva a londoni olimpián megismételte, majd 4 év múltán is futotta neki egy ezüstre, bár akkor már 45 évesen állt a pástra. Csibi példaképe a szolnoki asztalos családba született Tary Gizella volt, aki először népszerűsítette a lányok közt e sportágat. Színésznőnek tanult, de a színpad mellett a páston is hozta a formáját, így 1909-ben megnyerte az első magyar tőrvívóbajnokságot. Gizella gyakran edzett férfiakkal, mert nem talált leányt, akivel megvívhatott volna.