Bajnokok Ligája;Juventus;Tottenham;

2018-03-07 06:52:00

Nem tett le a Juventus a BL továbbjutásról

Az olasz bajnok három hete elherdálta kétgólos előnyét a Tottenham ellen, így idegenben kell kiharcolnia a nyolc közé kerülést. A Manchester City eközben nyugodtan várhatja a Basel elleni visszavágót.

A labdarúgó Bajnokok Ligája ma esti játéknapján újabb két csapat harolja ki helyét a legjobb nyolc között. A papírforma két angol továbbjutóval kecsegtet, ám míg a Manchester City továbbjutása szinte borítékolható, addig a Tottenham parázs csatára számíthat a Juventus ellen.

Gonzalo Higuaín nyerő ember lehetett volna a torinói odavágón, góljaival gyorsan ellépett 2-0-ra a Juventus, az argentín támadó azonban 2-1-nél büntetőt hibázott, az angolok pedig később egyenlítettek. A 29 éves gólzsák bokaficam miatt a hétvégén nem játszhatott, ám tegnap már társaival készült. Ugyanakkor Massimiliano Allegri nem számíthat Mattia De Sciglio, Juan Cuadrado és Federico Bernardeschi játékára.

Blaise Matuidi, az olaszok francia középpályása a mérkőzés kapcsán elmondta, kemény csatára számít, de nem érzi reménytelennek a Juventus helyzetét, már csak azért sem, mert a hétvégén a 93. percben szerezték meg a győztes gólt a Lazio vendégeként.

„A Tottenham igazán jó focit játszik, emellett jó formában is vannak, a BL-ben is remekül teljesítenek, beleértve az odavágót. Mindenesetre azt bizonyítottuk Torinóban, hogy komoly problémákat tudunk okozni nekik, így gólokat lőni és győzni megyünk Londonba.”

Giorgio Chiellini elmondta, ha a saját játékukat játsszák, győzünk fognak, ugyanakkor az ellenfélben szereplő Harry Kane-t a világ három vagy négy legjobb csatára közé sorolta, s fel hívta a figyelmet arra, hogy az angol támadó játékában bármikor benne van a gól.

Ugyanakkor a Juventus kapitánya, Gianluigi Buffon lehúzná a rolót, ötvenedik gólnélküli meccsét készül elérni a Bajnokok Ligájában. Amennyiben a 40 esztendős hálóőr képes Harry Kane-t és társait gól nélkül tartani, pályafutása 50. gólnélküli mérkőzése lesz a versenysorozatban. Jelenleg ebben a mutatóban a harmadik helyen áll Iker Casillas és Edwin van der Sar mögött.

Hugo Lloris, a londonik kapusa a tegnapi sajtótájékoztató keretében elmondta, jó formában várjak a mai összecsapást, s mindez az elmúlt hetek eredményeiből is kitűnik. A francia kapus úgy érzi, megfelelő mentális állapotban vannak, a Juventus elbúcsúztatásával pedig közelebb lépnének az európai elithez.

A fogadóirodák szerint immár a Tottenham a párharc esélyese, az angol klub ráadásul rendkívül magabiztos hazai környezetben. A Spurs a csoportkör során mindhárom hazai meccsét (APOEL, Dortmund, Real Madrid) megnyerte, míg a Juventus vendégjátékai alkalmával csak az Olympiakoszt tudta felülmúlni. Szintén nem feltétlen a Juventusnak kedvez Davide Astori halálhíre, hiszen többen is válogatott csapattársukat, barátjukat veszítették el. A rutinos bekk miatt egyperces néma csenddel fog kezdődni az összes BL-mérkőzés.

A hazaiak Szon Hung Min duplájával legyőzték a hétvégén a Huddersfieldet, Mario Pochettino pedig csupán Toby Alderweireld és Serge Aurier játékára nem számíthat. Utóbbit viszont minden bizonnyal az a Kieran Tripier pótolja majd, aki csekély nemzetközi rutinnal rendelkezik, 27 éves létére két Bajnokok Ligája-szereplést tudhat magáénak még az előző idényből.

Az este másik mérkőzését jószerivel csak formalitásból játsszák le. A Manchester City négygólos győzelmet aratott Svájcban, azóta pedig kétszer is elpáholta az Arsenalt, majd legutóbb a Chelsea-t fektette két vállra. Pep Guardiola a Basel elleni visszavágón akár pihetőt is adhat legjobbjainak, aligha foroghat veszélyben a manchesteriek továbbjutása. Különösen annak fényében, hogy a Basel hazai vizeken sem remekel, előbb a bajnokságban, majd a kupában kapott ki egyaránt 2-0-ra.

BL-nyolcaddöntő, mai visszavágók:

Manchester City–Basel (tv: Sport 1, első mérkőzés: 4-0)

Tottenham–Juventus (tv: M4 Sport, 2-2)

Mindkét találkozó 20.45-kor keződik.