Urbán Csilla;

irodalom;Magvető;Daniel Kehlmann;

2018-03-09 06:45:00

Bombabiztos irodalom

Egy biztos: jó olvasni Daniel Kehlmann regényeit. Az viszont nem dőlt el a Magvető világirodalmi beszélgetéssorozatán, hogy “nagy irodalomról” van-e szó.

Zseniális vagy “csak” ügyes író Daniel Kehlmann? Ez a kérdés az elejétől fogva meghatározta a Magvető Világvevő beszélgetéssorozat eseményét, amelyen Turi Tímea, a Magvető főszerkesztőjének vezetésével beszélgetett Győri László műfordító és Kurdi Imre irodalomtörténész, kritikus, műfordító a 25. Nemzetközi Budapesti Könyvfesztivál idei díszvendégének eddigi életművéről.

- Kehlmann hihetetlenül jó író, aki olykor nagy irodalmat ír. Máskor olyat, ami szórakoztatja az olvasót és megadja neki az érzést, hogy nagy irodalmat olvasott. Holott ha az olvasó később visszagondol arra, ami az olvasás közben történt vele, akkor ez annyira nem biztos. A technika, a mesterség Kehlmann kisujjában van, de a problémám a könyvei többségével az, hogy nem mennek a bőr alá, nem karcolnak, nem horzsolnak - mondta Kurdi Imre. Győri László más véleményen volt: szerinte később fog eldőlni, hogy nagy irodalomnak számítanak-e Kehlmann regényei, az író ráadásul még fiatal, csak 43 éves.

-22 éves korában jelent meg az első könyve, A Beerholm-illúzió, ami már ragyogóan volt megírva és szórakoztató, elgondolkodtató. Mindegyik könyvében elképesztő műveltség van. Nagyon jó minőségű irodalomról van szó, bombabiztosan meg lehet venni - mondta Győri és hozzátette, az sem véletlen, hogy az író már 30 éves korában érettségi tétel volt Németországban.

Turi Tímea elmondta, Kehlmann számára a világhírt A világ fölmérése jelentette. Mi lehetett a siker oka? Kurdi szerint ez a könyv példa arra, amit kifogásolt.

- Nem biztos, hogy az egy könyv minőségi bizonyítványa, hogy érettségi tétel. A regény alkalmas arra, hogy megszerettesse az olvasást. A benne lévő műveltséganyagot inkább jólértesültségnek mondanám, a könyv az olvasót mégis azzal az illúzióval ajándékozza meg, hogy itt valami nagy dolog történik - mondta és hozzátette, az Én és Kaminski című regény viszont tényleg üt, az F című regényben pedig nemcsak játék és irónia van, hanem komoly tétekkel játszik a szerző. Győri szerint A világ fölmérése egy nagyon jó könyv és “nagyon ki van találva”.

- A könyvben az a vicces, hogy távolról, megfordított távcsövön keresztül nézi a világot. Banális, vicces dolgokat mond el úgy, mintha egy tudós a megfigyeléseiről írna. Nagyon szerettem a humorát és az iróniáját. Nem tudom, mi “a nagy irodalom”, de ez a regény nekem fontos könyv. A mai német irodalom egyik csúcsteljesítménye - mondta. Győri a most megjelenő Tyll című regényt is méltatta és elmondta, a történet ugyan a harminc éves háború alatt játszódik, a regény maga nagyon aktuális: Kehlmann az emberi hülyeségről ír, a populizmusról és a megvezethetőségről. Szerinte nincs az a vastag bőr, ami alá ez nem menne be és talán ez a könyv lesz a legjobb, amit eddig tőle olvashattunk.

A beszélgetés során szó volt arról is, a német-osztrák író hogyan bánik a történetmeséléssel. - Az a közeg, ahonnan Kehlmann indult, felfedezte a spanyolviaszt. Kehlmann azt nyilatkozta, nekik azt tanították, hogy a történetmesélés halott és hülyeség. Aztán rájött, hogy miért lenne hülyeség? Ennek a generációnak újra megjött a kedve mesélni és úgy mondanak el érdekes történeteket, hogy közben tudnak mindent, amit a posztmodern feltalált - mondta. Győri szerint Kehlmann úgy írja a történeteit, mintha tervezőasztalon készítené őket, ezek nem olyan szövegek, amiket az ember lázas állapotban alkot. Számára nagy élmény a regények filmszerűsége: annyira szemléletesek, hogy az ember látja, amit olvas és nem is véletlen, hogy Kehlmann több művét is megfilmesítették.

Turi Tímea a beszélgetés végén Fodor Zsuzsát, a Kehlmann-könyvek fordítóját is megkérdezte, hogy mennyire kellett könyvről könyvre új nyelvet teremtenie. Fodor Zsuzsa szerint A világ fölmérése kilógott a sorból. A regény németül kötőmódban íródott, aminek már csak nyomait lehet felfedezni a magyarban, a fordításban ő függő beszédet használt. Amúgy szerinte Kehlmannt könnyű fordítani, mert nagyon pontosan ír, így nem kell azon “merengeni, hogy mit akarhatott a költő”.