Békemenet, ellenvonulás, tüntetés

Mozgalmasnak ígérkezik március 15-e, hiszen egyaránt utcán lesznek a kormány és az ellenzék szimpatizánsai. A fideszes Békemenet délben, a Bem szobortól indul. "A melegszívű magyarokból és lengyelekből" álló menetelők molinóján ezúttal "A haza minden előtt" idézet lesz, és a Margit-hídon keresztül vonulnak a Kossuth térre, ahol délután kettőkor Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Lesz ellen-Békemenet is: a Magyar Kétfarkú Kutyapárt szimpatizánsai délben az Oktogonon találkoznak, eddig majd ötezren jelezték részvételüket.

Délután három órától a Szabadság-híd mellett demonstrál az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és az Együtt is. Karácsony Gergely a szocialisták és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje meghívta Márki-Zay Pétert is, de a független hódmezővásárhelyi polgármester leszögezte: csak akkor vesz részt az eseményen, ha az összes ellenzéki párt képviselteti magát. Ez azonban kizárt: a Jobbik, az LMP és a Momentum is egyedül emlékezik.

Vona Gáborék három órakor a Batthyány-örökmécsesnél tartják rendezvényüket, ahol a pártelnök-miniszterelnök-jelöltön kívül felszólal Volner János frakcióvezető, Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, valamint Jakab Péter, a Jobbik szóvivője.

Az LMP két társelnöke, Hadházy Ákos és Szél Bernadett a pártjuk alapítványának rendezvényén mondanak ünnepi beszédet. A fővárosi Benczúr Hotelben déltől többek között arra keresik majd a választ, hogy mit üzen a ’48-as forradalom és szabadságharc a XXI. század Magyarországának? Mekkora veszélyt jelent nemzeti függetlenségünkre a növekvő orosz befolyás, mennyire teszi kiszolgáltatottá hazánkat a hosszútávú gázszerződések és a paksi beruházás nyomán kialakuló energiafüggőség?

A Momentum közös piknikezésre hívja a szimpatizánsait, délelőtt 10 órára a a Városháza Parkhoz.

Szerző

Marine Le Pen folytathatja

Publikálás dátuma
2018.03.11. 21:45
Fotó: AFP/Francois Pauletto/CrowdSpark

Újraválasztották Marine Le Pent a Nemzeti Front elnökévé vasárnap a francia szélsőjobboldali Front National éves kongresszusán, Lille-ben. A kongresszus döntött arról is, hogy Le Pen javaslatára megváltoztassák a párt nevét, így szeretnének megszabadulni azoktól a negatív asszociációktól, amelyek a párt régi nevéhez kapcsolódtak. Az elnök a Nemzeti Gyűlés/Rassemblement national elnevezést javasolta. A döntés a tagok kezében van, az eredmény hat hét múlva lesz ismert. A kongresszus visszavonta a pártalapító Jean-Marie Le Pen tiszteltbeli elnöki címét is. A veterán politikust lánya, Marine zárta ki a pártból.