Robert Fico;lemond;szlovák koalíció;Ján Kuciak;

2018-03-14 21:33:00

Fico nem éli túl az újságíró halálát - kész lemondani

Harmadikként Robert Fico is hajlandó távozni a szlovák kormányból: a miniszterelnök belátta, hogy Ján Kuciák oknyomozó újságíró halála után kirobbant politikai válsághelyzetben nincs maradása. Csak azt kéri: továbbra is a jelenlegi koalíció kormányozhasson.

Bizonyos feltételekkel kész lemondani a kormányfői tisztségről, jelentette be Robert Fico. A szlovák miniszterelnök ezt azon a sajtótájékoztatón közölte, amelyet a szlovák kormánykoalíciót alkotó három párt vezetője tartott a koalíció jövőjéről kedd óta tartó egyeztetések után a pozsonyi kormánypalotában.

Robert Fico elmondta: döntéséről tájékoztatta Andrej Kiska államfőt is, akivel közölte azt is, hogy távozását három feltételhez köti. Ezek a feltételek, hogy az államfő - a parlamenti választások eredményeit tiszteletben tartva - elfogadja, hogy a választásokon győztes párt, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) dönt a kormány összetételéről, elfogadja a miniszterelnök lemondását követően megalakuló kormányt, illetve, hogy elfogadja és szavatolja, hogy a hárompárti koalíció tovább működhessen. Robert Fico hangsúlyozta: a kormánykoalíció kötelessége, hogy tiszteletben tartsa a lakosságnak a parlamenti választáson kinyilvánított akaratát.

A szlovák miniszterelnök helyzete Ján Kuciák oknyomozó újságíró meggyilkolása után vált tarthatatlanná. Kuciák alvilági ügyek feltárásán dolgozott, cikkei egyik főszereplője Marian Kocner vállalkozó volt, aki nemcsak bűnözői körökkel, hanem a Smerrel, Fico pártjával is szoros kapcsolatokat ápolt. A február 26-án címlapokra került gyilkosság után előbb a kulturális miniszter mondott le, majd a belügyminiszter is távozott.