Hosszú oldal - Feltételes módú vonatok

Nehéz ügy ez: otthonról menni haza. Igyekszem mindig elhúzni a visszautat a szülőfalumból, az utolsó vonattal megyek. Tőlünk nincs közvetlen vonat Pestre, legalább egyszer, többnyire Debrecenben át kell szállni. Hideg van és sötét, már akkor rimánkodom magamban a vasúttársaság védőszentjeihez, hogy legyen majd a kupéban fűtés, amikor félórával indulás előtt kiérünk az állomásra. A váróteremben jó meleg van, ellenben nincs egy teremtett lélek sem. Gyanús. Odalépek a jegypénztárhoz.

- Jó estét, a Nyugatiba kérnék szépen egy teljes árút és egy helyjegyet a debreceni InterCityre.

- Hát, az bajos lesz – sóhajtja egykedvűen a kék zakós pénztáros.

- Hogyhogy? Elfogyott a helyjegy? – vonom össze a szemöldököm. Az iskolások már visszamentek korábbi járatokkal, nem létezik, hogy tele legyen a vonat.

- Nem. Nincs mozdony.

Sok mindent láttam már ezen a vasútvonalon, de erre a válaszra nem voltam felkészülve.

- Elnézést, mi az, hogy nincs mozdony?

- Lerobbant.

- És nem küldenek helyette másikat?

- Küldtek.

- Akkor jó. Mikorra ér ide?

- Az is lerobbant.

Néhány másodpercig csend van. Végül a pénztáros szólal meg:

- Adjak azért helyjegyet a debreceni InterCityre?

- Bocsánat, de mit érek vele, ha nem tudok eljutni Debrecenbe?

- Hát, ki tudja. Lehet, hogy történik valami.

Ezt úgy mondja, mintha reális esély mutatkozna arra, hogy hirtelen befut a legelőről egy mozdony.

- Tud esetleg róla, hogy valamerről új mozdonyt küldenek? – kérdezem reménykedve. Reggel értekezletem van, még a hajnali vonattal se érek oda. Már ha lesz hajnali vonat.

- Nem tudok.

- Hát akkor?

- Várunk. Egyszer csak ideér valami mozdony, akkor aztán elindítom a vonatot Debrecen fele.

Az e betű kegyetlenül pattan a szóvégen.

- Mit javasol? – kérdezem tétován a vasutastól.

- Várhat. Vagy hazamehet.

- Ez lenne az utolsó debreceni InterCity, ugye?

- Ez.

Elköszönök, eszem ágában sincs éjnek évadján feltételes módban közlekedő vonatokra várakozni sem itt, sem másutt. Apa odakint vár a csomagjaimmal.

- Na? Megvan a jegyed? – kérdezi. Kissé zavarodottan néz, amikor megfogom a bőröndömet, és elindulok az ellenkező irányba.

- Nincs. Nem érném el a debreceni csatlakozást.

- Hogyhogy? Megint késik a vonat?

- Nem. El se indul.

Apa sok mindent látott már ezen a vasútvonalon, de erre a válaszra azért ő sem volt felkészülve.

- Nincs mozdony. Lerobbant.

- És nem küldenek másikat?

- Küldtek. Az is lerobbant.

- És akkor? Jövünk a hajnalihoz?

- Jövünk. Egyszer csak ideér valami mozdony.

Fogjuk a csomagokat, és hazaindulunk. Bámulatos dolog ez. A beletörődés csendje. Benne kong az egész ország.