Kínában minden eladó, a nyitvatartási idők rugalmasak, minden árból lehet alkudni, minden cserélhető, visszacserélhető, javítható, és mindig a vásárlónak van igaza. Az Ikea hatalmas pekingi áruházában rengetegen bolyonganak, ebéd után lefekszenek aludni a pamlagokra és az ágyakra, nem szól érte senki. Ha egy készülék meghibásodik, az ember bemegy a legközelebbi szakboltba, ott az eladó csak rápillant a termékre, és ad helyette újat. A kínaiak az üzleti életben céltudatosak, nem bíbelődnek a papírmunkával. Hogy abba a boltba megy-e, ahol vette, nem érdekes, a fontos, hogy a vásárló visszatérjen. Ha egy vendéglőben nincs szabad asztal, a pincér percek alatt szerez egyet valahonnan, hozzá székeket, és már hozza is a terítéket. Az sem számít, hogy a kívánt étel szerepel-e az étlapon, egy jó szakács majd megoldja a problémát. Néha igyekeztem próbára tenni az idegeiket, de nem sikerült.
- Krumplipürét kérnék, de krumpli nélkül – rendeltem egyszer.
- Megoldható – felelte a pincér szemrebbenés nélkül. A „nem” vagy a „nincs” nem szerepel a szolgáltatások szótárában.
Elromlott az internetünk, és miután az elektronikus levelezés volt a mi szellemi köldökzsinórunk, azonnal cselekednem kellett. Hajnali kettőkor telefonáltam a közelünkben éjjel-nappal működő „Hipp-Hopp Computer Clinic and Workshop” nevű kis üzletbe, ahonnan perceken belül robogóval megérkezett Tony, a fiatal, jókedvű szerelő, hóna alatt hordozható számítógépével, övén mobiltelefonokkal. Mari szerint ugyan fokhagymaszaga volt, ami meglehetősen általános Kínában, viszont kitűnően beszélt angolul. Követhetetlen gyorsasággal bekapcsolta a gépet, majd megállapította, hogy ki kell cserélni a hálózati tápegységet.
- És van nálad tartalék hálózati tápegység? – kérdeztem.
- Természetesen van – felelte. Elővett a táskájából egy berendezést, bekötötte, a rendszer működött.
- Eredeti vagy eredeti hamisítvány? – Kínában az ilyesmit nem árt tisztázni.
- Eredeti. Ellenőrizheti a gyári számát.
Kitöltötte a papírokat, megírta a számlát. Tíz perc alatt végeztünk.
- Tíz dollár – mondta.
- És a tápegység? – kérdeztem.
- Azzal együtt.
Erről azért eszembe jutott, hogy amikor tíz évvel korábban Londonban számítógépet vásároltunk, feltételként szabták, hogy az alkalmazottjuk dugja a konnektort a falba, amiért üzembehelyezési díjként 50 fontot kért. Tony nem fogadott el borravalót, nem is tudta, mi az, és miután törzsvevők lettünk, havonta telefonált, hogy minden rendben van-e.
Miután gyakran jártunk a környékbeli „eredeti olasz” pizzériába, egyszer megkérdeztem a vezetőt, olasz szakácsuk van-e.
- Természetesen – hazudta a pincér gondolkodás nélkül. Egy téli estén házhozszállítást rendeltünk tőlük, és miután tréfás kedvemben voltam, hozzátettem, hogy csapolt sört kérnénk hozzá. Ők nem voltak tréfás kedvükben. Tíz perc múlva egy triciklin érkezett a futár, két pizzával és két korsó csapolt sörrel.
- A korsókat majd holnap visszaviszem – mondtam, azért nem kis meglepetéssel.
- Felesleges – legyintett a futár. – Ajándék.
