Ne csak csokiból legyen a húsvéti ajándék

Publikálás dátuma
2018.03.29. 12:10
Illusztráció: AFP
Döbbenetes mennyiségű, egyes becslések szerint egy hétre elegendő kalóriamennyiséget és akár egy kiló cukrot is megesznek csokinyulak és -tojások formájában a gyerekek a húsvéti ünnepek alatt, majd a tavaszi szünet végére többnyire a teljes ajándékba kapott édességkészlet is elfogy.

Túlpörögnek

A hirtelen, nagy mennyiségben bevitt cukor hatására a gyerekek túlpöröghetnek, este nehezen alszanak el és az alvásuk is nyugtalanabb lehet. Egyáltalán nem teszünk tehát jót, ha túlzott mennyiségben ajándékozunk édességeket, majd hagyjuk őket korlátlan mennyiségben elfogyasztani. „Óhatatlan, hogy ebben az időszakban a családi összejöveteleken több az édesség, de nem is kell túl szigorú szabályokat bevezetni. Arra ügyeljünk, hogy ne a főétkezések helyett, hanem például tízóraira, uzsonnára, de leginkább ebéd után fogyasszák. A nap többi részében pedig lassú felszívódású, magas rosttartalmú ételekkel ellensúlyozzuk hirtelen vércukorszintemelő hatást. Teljes kiőrlésű kenyér, zabkása, köretként köles vagy zöldségek segíthetnek elkerülni a vércukorszint ingadozását” - mondta Rajcsik Enikő, a Budai Allergiaközpont dietetikusa.

Nem minden mentes cukormentes

Az allergénmentes édesség nem feltétlenül egészségesebb, mert nagy valószínűséggel cukrot tartalmaz. Tejmentes diéta esetén az étcsokoládé ugyan nem tiltólistás, de – mint mindig - el kell olvasni az összetevők listáját, és nem árt tudni: létezik cukorral és cukormentesen készült változata is.

Illusztráció: pexels.com

Illusztráció: pexels.com

A gluténmentesség is könnyen becsapós lehet. „Sokan esnek abba a hibába, hogy a fogyás reményében gluténmentes termékeket választanak, ám az ilyen lisztek sokszor a magas keményítőtartalmuknál fogva hizlalóbbak, mint a normál fajták. A lisztérzékeny gyermek étkezése sem lesz egészségesebb csupán attól, mert kerülnie kell a glutént” - mondta Rajcsik Enikő.

Nyomokban tartalmazhat

Az ételallergia a gyerekeknél is különböző érzékenységi fokban jelentkezhet. A csokoládét előállító üzemekben a legtöbb esetben mogyoróval is dolgoznak, az édességek zömén a „nyomokban mogyorót is tartalmazhat” felirat látható. Sok tejallergiás ezeket sem bírja, így biztosra csak a gyártó által garantáltan mentes termékekkel lehet menni. Ezek beszerzése nem mindig egyszerű, sok termék csak speciális webáruházakban, diétás szaküzletben kapható. Jó megoldás, ha alternatív ötletekkel lepjük meg a gyereket; többféle édesség helyett csupán egy-két mentes terméket választunk, a húsvéti ajándékkosarat pedig apróbb játékokkal, például kisautókkal, nyomdakészlettel, matricákkal, ceruzával, színezővel töltjük meg – ajánlotta a dietetikus.

Szerző

Élelmiszerbiológus: nem mindenkinek jó ugyanaz az étel

Publikálás dátuma
2018.03.28. 16:14
Illusztráció: Shutterstock
Az, hogy az emberek külsejükben és tulajdonságainkban nem egyformák, mindenkinek természetes, arról azonban, hogy belülről sem ugyanúgy működünk, itthon - még - ritkábban hallani. Nyugaton a táplálkozás immun- vagy idegrendszerre ható oldalának feltérképezése és figyelembevétele egyre elfogadottabb klinikai módszerek közé tartozik, ahogy a nutrigenomika és a nutrigenetika is.

Mindenkinek másképp működik a szervezete, van, aki reggel aktív, más este pörög, így azzal is meg kellene barátkozni, hogy van olyan étel, ami valakit hizlal vagy káros az egészségére, másnak azonban kevésbé árt – mondta a Népszavának Bartha Ákos élelmiszerbiológus és táplálkozáskutató, a hivatalos ajánlásoktól némileg eltérő anyagcsere tipizálás egyik szakértője.

Általánosságok

Van néhány alapszabály, amelyek szinte mindenkire érvényesek. Ezek szerint mindenképpen kerülni kell azokat az élelmiszereket, amelyek nagy valószínűséggel egészségügyi panaszokat okozhatnak. Ilyenek például a gluténtartalmú gabonák; a finomított szénhidrátok különböző formái: a cukrok, a lisztek, a magas szénhidráttartalmú italok, az édes/túlnemesített gyümölcsök; bizonyos élelmiszeripari adalékok; vagy a rossz minőségű növényi olajok, nemcsak a transzzsírsav-tartalom, hanem az omega-3 és omega-6 rossz aránya miatt; a hüvelyesek egyes fajtái - szója és más, nagy szemű babfélék -, illetve bizonyos esetekben a tejtermékek kazein (az egyik tejfehérje) és tejcukor tartalma is ide tartozhat. A tiszta kazein az egyik legagresszívebb fehérje, a mellrák egyik komoly kockázati tényezője. Az autista, figyelemzavaros, hiperaktív gyerekek idegrendszerére például az emésztetlen kazeinből keletkező opiátok bizonyítottan rossz hatással vannak. Fontos viszont a telített zsírok - kókuszzsír, tojássárgája – fogyasztása. Bartha Ákos szerint valamilyen mértékben mindenkinek szüksége van állati eredetű fehérjékre. Ehhez azonban nem feltétlenül kell színhúst enni, be lehet vinni tojás, halak, puhatestűek, vagy akár a belsőségek és a kollagén különböző formáinak fogyasztásával is. Ha a fő elveket betartjuk, már szinte „sínen” vagyunk, az egyedi jellemzőkre szabott étrend pedig finomra hangol. Meg kell tudnunk - a szakértők módszereivel –, hogy főként fehérjéből, zsírból vagy szénhidrátból optimalizálunk energiát. Ettől függhet, mit ehetünk és az is, naponta hány étkezésre van szükségünk. Ha a szervezet a neki megfelelő arányban kap fehérjét, szénhidrátot és zsírt, illetve mikrotápanyagokat, vitaminokat és ásványi anyagokat, egyensúlyba kerül. Ennek eredményeként nem sóvárgunk ételek, főleg édességek után, és jól érezzük magunkat.

Illusztráció: pexels.com

Illusztráció: pexels.com

 

Fontos arányok

Egy fehérje-zsír domináns embernek gyors az anyagcseréje, hamar feldolgozza az elfogyasztott táplálékot, sok energiát nyer belőle, amit el is raktároz. Ha fogyni akar, a szénhidrátokat alacsony glikémiás terhelésű ételekből, zöldségekből kell nyernie. Számára a napi sokszori evés szó szerint végzetes lehet. A vérben lévő állandóan emelkedett inzulin biztos hízást, hosszútávon pedig a hasnyálmirigy kifáradását eredményezheti, amiből először inzulinrezisztencia, majd cukorbetegség alakulhat ki. De az sem ehet csokit lekváros buktával, aki szénhidrátból nyer energiát. A nagy mennyiségű állati fehérje feldolgozása azonban túlságosan megterheli a szervezetét. Az ilyen típusú szervezet akár három-négyóránként is megéhezik de nehezebben hízik.

Zöldségdicséret

A metabolikus tipizálás módszerének másik szakértője, Bocsi Viktória arra hívta fel a figyelmet, hogy egy gyerek - ha hagyjuk - még tudja, mi a jó neki és azért eszik, mert éhes. Pedig valószínűleg már az édesanyja hasában túl sok cukorhoz jut. A megszületése után - szerencsés esetben - még minden jól működik. Egy darabig jól tolerálja a számára nem megfelelő ételt is. De ha például a típusa vagy egyéni érzékenységei miatt nem jó neki a tejtermék, akkor a reggeli kakaótól néhány év múlva lassan hízni kezd. A rossz táplálkozás következtében már egy kisgyerek is cukorbeteggé válhat. Az óvodában nagy valószínűséggel szénhidrátban gazdag az ebéd, ezért vacsorára vagy uzsonnára adjunk tojást vagy otthon készült májkrémet például zöldséghasábokra kenve. A kakaós csigát célszerű lenne édesburgonyára, sütőtökre, céklára, hagymafélékre, brokkolira, karfiolra, karalábéra, gumós zöldségekre cserélni. 

Szerző

A nyújtás jókedvre is derít

Publikálás dátuma
2018.03.27. 17:15
Illusztráció: AFP
Sokan - bár dicséretes, hogy rendszeresen edzenek - hajlamosak ellógni a megdolgoztatott izmok megnyújtását, pedig ez Bogdán-Molnár Virág jógatanár szerint nemcsak csinosabbá, erősebbé és hajlékonyabbá, hanem egészségesebbé és jókedvűbbé is tesz.
Illusztráció: AFP

Illusztráció: AFP

A ruganyos, erős, ellenálló izmokhoz elengedhetetlen a nyújtás – mondta Bogdán-Molnár Virág a Népszavának. Egy nem mozgó, testtudattal nem rendelkező ember is érzi, hogy milyen jólesik és mennyi energiával töltődik fel, ha nyújtózik egy nagyot. Ezért, ha nem is tornázunk rendszeresen, akkor is szánjunk 5-10 percet egy könnyed nyújtásra. A legjobb, ha este, amikor – reggelhez képest legalábbis – kicsit jobban be vannak melegedve az izmok legalább a rövidülésre és feszülésre, bekeményedésre hajlamos izmokat ellazítjuk. Az úgynevezett streching ennél annyival több, hogy kicsit hosszabb ideig tart és tudatos, azaz a megnyújtott izmon van a figyelmünk – mondta a jógatanár.

„A lényeg, hogy ne legyőzni akarjuk a nyújtandó területet, hanem szelídítsük meg.” Előbbi lehet, hogy gyorsabb, de nagyobb a sérülésveszély és kevésbé tartós az eredménye. Ha nem teljesítményorientáltan, hanem lágyan és finoman nyújtunk, ugyan picit lassabb a kilazulás, mégis inkább ez a javasolt. Fontos a lágyan áramló, mély lélegzet, a hosszú kilégzés ugyanis segíti az izmok és az idegrendszer ellazulását, stresszoldó és tisztító hatású is – mondta Bogdán-Molnár Virág.

Ha rendszeresen sportolunk, a bemelegítés részeként is csinálhatunk egy finom, enyhe stretchinget, de az edzés végén semmiképpen ne hagyjuk ki, mert a mozgás feszesítő, rövidítő hatását muszáj ellensúlyozni. Ha sokszor elmulasztjuk, sérülés, rövidülés, merevség lehet a következménye.

Illusztráció: AFP

Illusztráció: AFP

A csuklyásizom igazi stresszraktárként működik, ha lerövidül, vagyis folyamatosan feszített állapotban van, akkor leszűkíti a benne lévő ereket is, ezáltal kevesebb vér, víz és oxigén jut az agyba, ami fejfájást okozhat. Fontos nyújtani a bicepszet és a mellkas területét is. Ha ennek a területnek az izmai berövidülnek, összehúzott, görnyedt lesz a tartás.

Mellizom nyújtása
1. Feküdjünk egy összetekert takaróra, a kezünket nyújtsuk ki oldalra.
2. Hátul, a csípőnél fűzzük össze a kezünket és nyújtózzunk lefelé. A mellkast kinyitva, a lapockákat közelítve, egyenes háttal hajtsuk finoman az egyik, majd a másik oldalra a fejünket, és pár másodpercig tartsuk meg.

A hát izmai viszont lazulásra hajlamosak, ezért azokat erősíteni kell.

Tudja, milyen állapotban van?
Akkor megfelelő a combizom hossza, ha nyújtott térddel előre hajolva a kezünkkel legalább a bokánkat elérjük.

Ha a hátsó és a belső combot, például futás után nem nyújtjuk, beszűkülhet, a merevsége egyrészt sérülésveszélyes, másrészt rosszul hat a gerinc egészségére is.

Ha minden lépéssel rövidülő csípőhajlító izom túlfeszül, nem tudunk úgy ülni, hogy gerincünk a természetes S alakot vegye fel, ami előbb-utóbb fájdalmat okoz.

Combizom és a csípő nyújtása
A földön, zárt lábbal ülve, majd terpeszben is finoman hajoljunk előre. A csípőt is mobilizáljuk, ha törökülésben óvatosan előre sétálunk, majd lábtartást megismételjük a gyakorlatot.

Furcsán hangozhat, de az izmok berövidülései, illetve nyújtása hat a lelkiállapotra is. Egy alapos, finom nyújtás után mosolygósak, jókedvűek leszünk, felszabadultnak érezzük a testünket, míg ha állandóan ugyanazokban a pózokban tarjuk magunkat vagy akár sportolunk, az izmok befeszülésétől össze is zsugorodunk. Nemcsak csinosabbak, erősebbek és hajlékonyabbak, de egészségesebbek és jókedvűbbek is leszünk, ha rendszeresen nyújtunk – hangsúlyozta Bogdán-Molnár Virág, aki hozzátette, ehhez eleinte nem árt szakember segítségét kérni.

Szerző