választás;Financial Times;Orbán Viktor;Die Welt;Guardian;

2018-03-30 18:46:00

Orbán bukásának esélye: az a bűvös 70 százalék

Politikai sztár lett Magyarország, legalábbis egy napon ritkán foglalkozik egy közép-kelet európai országgal a Die Welt, a Guardian és a Financial Times. Mindhárom orgánum Orbán fenyegetőzéséről ír, illetve arról, hogy senki sem tudja, merre mozdulnak végül a választók.

Die Welt

A német konzervatív Die Welt  Orbán Viktor nagy félelme a választók kurázsijától címmel Boris Kálnoky írását közölte. A szerző szerint elvben lefutottnak lehet tekinteni a választást, hiszen a közvélemény-kutatásokban nagy előnnyel vezet a Fidesz. Van azonban egy tényező, amely mégis veszélyezteti Orbán Viktor kormányfő győzelmét. A hódmezővásárhelyi polgármester-választáson ugyanis a Fidesz vereségéhez vezetett, hogy nagyon megemelkedett a részvételi arány, és az ellenzéki pártok megegyeztek egy független jelölt támogatásában. Így most lázas számolgatás kezdődött. A Jobbik a részvételi arányt tekintve a bűvös 70 százalékról beszél, a Fidesznél pedig azt hallani, hogy 60 százalék alatti részvételi arányig minden rendben lesz.

A cikk megjegyezte, hogy a felmérések szerint felesleges a választás utáni kormányzati együttműködésre vonatkozó ellenzéki készülődés, mert a Fidesz a biztos választók több mint 50 százalékának támogatására számíthat, a baloldalt és a liberálisokat pedig az is gyengíti, hogy ugyanazon választói réteg, a fiatal, képzett városiak megnyerésére törekednek. A Fidesz mégsem lehet biztos a dolgában, mert támogatottságát általában felülmérik a közvélemény-kutatásokban. Van továbbá egy ennél jóval fontosabb elem is, mégpedig az, hogy miként alakulnak az eredmények az egyéni választókerületekben. Boris Kálnoky szerint egyenesen a miniszterelnök hatalmának végét jelentheti, ha az ellenzék megszerez a 106-ból 40 egyéni mandátumot. Ha Orbán Viktor jóslatának megfelelően valamennyi egyéni választókerületben lesz ellenzéki együttműködés, akkor a magyarországi választás sokkal izgalmasabb lesz, mint amennyire a közvélemény-kutatások most sejteni engedik, és minden a választási részvételi arányt mutató bűvös számon áll vagy bukik majd - írja a Die Welt.

Guardian

A londoni Guardian Orbán Viktor március 15-i beszédében említett erkölcsi, politikai és jogi elégtételéről értekezik, kiemelve, hogy a kormányfő bosszúval fenyeget mindenkit, aki ellene van. George Szirtes a lap véleményrovatában közölt írásában kitért arra is, hogy Orbán támogatóit ezrével buszoztatták a választások előtti békemenetre, ahol aztán elhangzott az ominózus kijelentés. Kik Orbán ellenségei, akiknek üzenhetett a kormányfő?  - teszi fel a kérdést a szerző, majd felsorolja a lehetőségeket: Az ellenzék kis pártjai, akik nem tudnak egyesülni, és akiket megfosztottak minden, a választópolgárok eléréséhez szükséges platformoktól? Az NGO-k és más emberi jogi szervezetek? Talán a Közép-Európai Egyetem, mely Magyarország egyik legnívósabb intézménye?

Szirtes szerint valójában elégtételért valószínűleg Soros György ajtaján kopogtathatnak majd. A milliárdos filantróp  nem kevés pénzzel járult hozzá Orbán Oxfordban töltött idejéhez, most pedig különféle nem kormányzati szervezeteket támogat, és ő alapította a Közép-Európai Egyetemet is. Nyilván Soros Györgynek kell lennie, akit Orbánék felelősségre vonhatnak, mert a milliárdos vigyorgó arcáról készült plakátok és poszterek díszítik az országot.

Az írás említi Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen szerzett fölényes győzelmét is, amellyel nem kis meglepetést okozott a Fidesz hagyományos hátországában. Orbán legfontosabb és legkeményebb szurkolói folyamatosan azt hallják, hogy mindenki, Soros-jelölt, aki a függetlenség zászlaja alatt ellene van, olyanok, akik hajlandóak végrehajtani a gonosz pénzember parancsát. Szirtes szerint Orbán megérti, hogy az emberek tartanak a kilátástalanságtól. Csakhogy, teszi hozzá, a valódi félelmet maga Orbán generálja, mert az védi őt a pénzügyi és társadalmi korrupció miatti egyre nagyobb felháborodástól. - Orbán félelmet keltett azokban, akik ellenzik őt, elsősorban a foglalkoztatás elvesztésével. Ő irányítja az összes civil intézményt, és már sikerült bezárnia az ellenzék fő lapját, a Népszabadságot. Ma Magyarország a teljes autokrácia szélén áll - jelenti ki a George Szirtes és úgy folytatja, a választások utánra beígért erkölcsi, politikai és jogi bosszúval az ország át is lépi ennek küszöbét.

Financial Times

A szintén brit Financial Times cikke szerint Magyarország miniszterelnöke Budapesten a híveinek nemrég arról szónokolt , hogy invázió alatt van Európa, Brüsszel azonban nem védi meg a kontinenst, mert nem állítja meg a bevándorlást, fel akarják hígítani Európa népességét, félre szeretnék dobni kultúránkat, miközben a magyar kormány felveszi a kesztyűt a sötét erőkkel – emlékeztetett a lap a március 15-i Orbán beszédre. Ugyanakkor, míg az Európai Uniót felháborítják Orbán Viktor világvégét vizionáló jóslatai, addig hívei körében nagyon is népszerűek ezek a nézetek. Olyannyira, hogy az illiberális demokráciát építgető miniszterelnök és pártja, a Fidesz az április 8-i parlamenti választásokon valószínűleg újra parlamenti többséget szerez. Annak ellenére, hogy rendszere bírálói szerint az elmúlt két ciklusban megnőtt a korrupció, valamint a Fidesz egyik bástyájának számító városban elbuktak egy helyi választást  – utalt az írás a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásra.

A kormánypártok malmára hajtja a vizet az is, hogy az ellenzék rendkívül megosztott. A Fidesz a javuló gazdasági eredményekkel is alátámaszthatja saját politikáját. Az ország tavaly 4 százalék körüli GDP-növekedést produkált, s a munkanélküliek arányát a statisztika szerint sikerült 4 százalék alá nyomni. Orbán népszerűségét azonban nem ezek a számok, hanem a bevándorlással kapcsolatos nézetei alapozták meg igazán – vélte Bíró-Nagy András, a Policy Solutions munkatársa. Az európai migrációs krízis 2015-ös kirobbanás óta Orbánék kerítést húzattak fel a déli határon, és a külföldi beavatkozás veszélyével fenyegetőző miniszterelnök a magyarság védelmezőjeként tünteti fel magát – tette hozzá.

Az ellenzék persze teljesen másképpen látja mindezt. A Fidesz 2010-es, újabb hatalomra lépése óta új alkotmányt fogadtak el, és a rendszer bírálói szerint meggyengítették a fékek és ellensúlyok rendszerét, valamint elharapózott a korrupció. A lap idézi a jobbikos Gyöngyösi Mártont, aki szerint a választásoknak az a tétje, hogy Magyarország demokratikus állam marad-e, vagy banánköztársasággá, diktatúrává esetleg valamiféle autokráciává válik. Kovács Zoltán kormányszóvivő mindezt alaptalannak nevezte, szerinte a magyar jogrendszer megfelel az európai követelményeknek. A korrupcióval kapcsolatban azt mondta: az EU csalás elleni hivatala, az OLAF szerint Magyarországon az európai átlaghoz képest nem használják fel nagyobb arányban szabálytalanul az uniós forrásokat.