MTK;Újpest;Magyar Kupa;

2018-04-04 21:33:00

Szoros volt, de az Újpest kiejtette az MTK-t a kupából

Kanta József két-, illetve Deutsch Bence egy góljának köszönhetően sokáig vezetett az NB II-ben szereplő MTK Budapest az Újpest ellen a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének szerdai visszavágóján, a lila-fehérek számára azonban az idegenben szerzett több góljuk miatt a 3-2-es vereség is továbbjutást ért. Novothny Soma nyerő cserének bizonyult, a vendégek mindkét találatát a félidőben beszálló támadó szerezte az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A másodosztályú bajnokságot toronymagasan vezető, így az új szezont jó eséllyel ismét az élvonalban kezdő MTK hátrányból, ám kecsegtető helyzetből várhatta a szombati derbin a Ferencvárossal 0-0-ra végző, az NB I-ben negyedik helyen álló Újpest elleni második mérkőzést. Noha két hete a Szusza Ferenc Stadionban 2-1-re kikaptak Kantáék, az idegenben szerzett góljuk miatt hátrányuk nem volt jelentős: egy MTK-gól máris a szerdai vendéglátó továbbjutását jelentette volna. Ezzel nyilvánvalóan tisztában volt a lila-fehér szurkolótábor is, amelynek tagjai megtöltötték a vendégszektort, a drukkerek már az első pillanatoktól kezdve hangos szurkolásban részesítették csapatukat. Hasonlóképpen tett egyébként a kék-fehéreket buzdító maroknyi tábor is.

A párharc állását megfordító gól megszerzése érdekében Vass Patrik tette meg az első lépést a 6. minutumban, a remek ütemben kiugró hazai futballista azonban ekkor még a kapusba lőtte a labdát. Nem úgy alig 10 perccel később a csapatkapitány, Kanta József, aki a bal szélről célzott pontosan a hosszúba (1-0). Ezzel már az MTK állt továbbjutásra!

Bár volt lehetősége az Újpestnek is (Dzenan Burekovic szabadrúgása például a lécről vágódott ki a 27. percben, kevéssel később pedig Obinna Nwobodo ziccerét hárította Bese), a játékrész hajrájában növelhette volna előnyét a veszélyesebben játszó MTK, amely 45 perccel a találkozó vége előtt 1-0-ra vezetett, így pedig őrizte esélyét a hat évvel ezelőtti bravúr megismétlésére. Emlékezetes: 2012 tavaszán szintén NB II-es csapatként játszhatott kupadöntőt az MTK, amely akkor a 3-3-as rendes játékidő után csak büntetőrúgások után maradt alul a Debrecennel szemben. Érdekesség, hogy Vass Patrik és Kanta már annak a csapatnak is tagjai voltak…

A térfélcserét követően rövid időre a szünetben Tischler Patrikot váltó Novothny Soma vetett véget az álmodozások korának, a vendégcsatár 53. percben szerzett egyenlítő gólja ugyanis azt jelentette, hogy összességében újra az Újpest volt előnyben. Azért csak átmenetileg, mert egy óra elteltével ismét a büntetőt értékesítő Kantát, három perccel később pedig a bombagólt szerző Deutsch Bencét ünnepelték a társak, akik a 3-1-es vezetésen kívül annak is örülhettek, a párharcot tekintve 4-3-as előnyben volt a vendéglátó.

A hajrá közeledtével fokozódott a feszültség. A 83. percben aztán a félidőben pályára lépő Novothny újra eredményes volt, így ismét fordult a kocka: noha vesztésre állt (3-2), a vendégként szerzett több gólja miatt továbbjutónak tűnt az Újpest.

Habár ekkor még hét perc, valamint a hosszabbítás 300 másodperce is hátravolt még, az eredmény már nem módosult, az Újpest folytathatja az elődöntőben.

Egy fővárosi csapat maradt
Az élvonal aktuális bajnokát, a Budapest Honvéd együttesét kedden a 0-0-ra végződő első találkozó után 3-1-es összesítéssel búcsúztató Debrecen és az Újpest mellett szerdán további két együttes részvétele vált biztossá a Magyar Kupa elődöntőjében: a másodosztályban szereplő Békéscsabát két meccs után 7-1-gyel kiejtő Balmazújváros és a DVTK-t 3-1-es arányban felülmúló Puskás Akadémia lesz érdekelt a hazai kupasorozat elődöntőjében. A legjobb négy között az Újpest a Balmazújvárossal, a Puskás Akadémia a Debrecennel vívhat a fináléért. Az elődöntős mérkőzések időpontja április 18 és május 9.