Búcsúzik a Magyar Nemzet hétvégi Magazinja

Publikálás dátuma
2018.04.14. 09:35

Sárgásbarna tipegő tenger

Úgy indult, ahogy egy szerelemből született családi vállalkozásnak indulnia kell. Kezdetben csak az idősebb Heppenheimer János tartott tyúkokat a feleségével, a maguk örömére, úgy, ahogy évszázadokon keresztül minden vidéki portán tették: szabadon. A tojásokat, amiket nem fogyasztott el a család, a fiatalabb János értékesítette a kollégái között a gyárban, ahol dolgozott. Aztán jött az isteni szikra, amikor rájöttek, hogy ez mindenkinek jó.

Mindehhez társult a sváb emberre oly jellemző minőség iránti elköteleződés és persze Ildikó, a pesti tömbházban felcseperedett borász, aki másra sem vágyott, mint vidéki életre, és aki az egyetem elvégzése után, amint tehette, ki is lépett a nagyvárosi forgatagból. Kisebb-nagyobb kitérők után Villányban, Márokon kötött ki, ahol a helyi, míg János a bikali sváb tánccsoportban táncolt, mígnem egyszer, a nagyhajmási falunapon meg nem történt a nagy találkozás. Ennek öt éve már, és körülbelül három éve került sínre a Heppenheimer családi vállalkozás.

Alternatív technológiák

Hepivel, azaz ifjabb Heppenheimer Jánossal és Ildikóval tavaly húsvét óta szerettünk volna találkozni, azóta, hogy a Magyar Nemzet Magazin Molnár B. Tamás által levezényelt nagy sonka- és tojástesztjén elsöprő győzelmet arattak a Heppenheimer-féle szabadtartású tyúkok által tojt tojások. A kisvállalkozás gondjai, az új, mároki telep megalapozása, az adminisztrációs feladatok, az ünnepek körüli leterheltség és egészségügyi problémák hosszú várakozásra kényszerítettek minket, de annál nagyobb lett az öröm, amikor végre eljutottunk a fővárostól jó két és fél órányi autóútra lévő kis sváb faluba, Bikalra, ahonnan ez a sikertörténet elindult.

Mielőtt besétálnánk az ötszáz tyúk közé, leültetnek, süteménnyel kínálnak vendéglátóink, közben a környék sajátosságairól beszélnek.

– Annak ellenére, hogy ez az egyik legjobb természeti adottságokkal rendelkező megye az országban, amelynek egészen különleges mikroklímája van, és az emberek minőség iránti igénye is az átlag felett van itt, Baranya most már olyan szegény, hogy majdnem Borsod mögött kullog – mondja Ildikó. – Sajnos nem értek úgy ide az uniós pénzek és elképzelések, ahogy kellett volna. Pedig egy ilyen megyéből, ahol az embereket nem kell a minőségre nevelni, mert beleszületnek, nagyon sokat ki lehetett volna hozni. Meg hát a mezőgazdaságban is szemléletváltásnak kellene jönnie.

– Itt az ideje, hogy teret nyerjenek az alternatív állattartási és növénytermesztési technológiák. Nem véletlen, hogy újra visszajött a vetésforgó, már nem műtrágyázzák agyon a talajokat, nem forgatják feleslegesen – magyarázza Ildikó, aki hisz benne, hogy a tyúkoknál is a jól bevált, hagyományos tartás a legcélravezetőbb. Igaz, 21. századi körülmények között.

Mint kiderül, a Heppenheimer tyúkok nem csak abban különböznek ipari körülmények közt tartott tojótársaiktól, hogy egész nap szabadon kapirgálhatnak, zöld növényeket, gilisztát, bogarakat fogyaszthatnak, de abban is, hogy se szója, se mesterséges színezék, se hormon nincs a táplálékukban. Azt kizárólag búzából, kukoricából, napraforgómagból és vitaminokból állítják össze külön az ő számukra az Agroszász Kft. innen tizenöt kilométerre fekvő üzemében. A megfelelő fehérjebevitelt a génmódosított szója helyett búzasikérrel biztosítják, jóllehet ez sokkal költségesebb, de nekik megéri, hiszen a tojások így lesznek olyan tökéletesek, hogy most már nem csak az új-hullámos éttermek és a legjobb séfek, de a Magyar Gasztronómiai Társaság is felfigyelt rájuk, és idén a legnagyobb elismerésnek számító Aranyszalag tanúsítóvédjegyet is nekik ítélték. Ők az első tojástermelők, akik itthon kiérdemelték ezt az elismerést, amely, akárcsak a Michelin-csillag, el is vehető, ha termékeik minősége netán nem felelne meg az elvárásoknak. Ez a veszély azonban nem fenyegeti Heppenheimeréket.

SE SZÍNEZÉK, SE HORMON - Heppenheimerék tyúkjai búzából, kukoricából, napraforgómagból és vitaminokból álló táplálékotfogyasztanak FOTÓK: VÉGH LÁSZLÓ/MAGYAR NEMZET

SE SZÍNEZÉK, SE HORMON - Heppenheimerék tyúkjai búzából, kukoricából, napraforgómagból és vitaminokból álló táplálékotfogyasztanak FOTÓK: VÉGH LÁSZLÓ/MAGYAR NEMZET

Stressz nélkül

Ami a szabályozást illeti, Heppenheimerék tovább szigorítottak a szabad tartás előírásain a maguk szempontjai szerint, ösztönösen a jó irányba lépdelve előre. Csak utólag szembesültek azzal, hogy eljárásuk a rendkívül szigorú francia Label Rouge szabályrendszeréhez áll a legközelebb. Miközben a baromfiudvar felé vesszük az irányt, beszélgetünk még arról, mi a különbség a szabadon tartott és a biotojást tojó tyúkok között. Kiderül, utóbbiaknál kizárólag a táplálékra vonatkoznak a szigorú előírások, a tartásra nézve koránt sincs olyan komoly szigorítás. Arról is szót ejtünk, mitől lesz „extra sárga” a tojás, miközben a tiszta táplálékon tartott tyúkok termése sokkal világosabb, szinte citromsárgába hajló, s bizonyos időszakokban egészen kivilágosodik.

– Mivel a természetes színezék nagyon drága, a legtöbben mesterséges színezőt használnak, ettől lesz olyan élénk színe a sárgájának. Szerintem etikátlan, hogy a tojásokon nem kell feltüntetni ezek jelenlétét. A gumicukrok és nyalókák csomagolásán azt szoktuk olvasni, hogy e színezők hatással lehetnek a gyerek viselkedésére – magyarázza Ildikó, aki azt is elmondja, normál esetben a kukoricából nyeri színét a tojás sárgája, s az árnyalata annak megfelelően változik, ahogy a hosszabb tárolás alatt kifogy a színanyag a kukoricaszemekből. Ennek megfelelően szeptember táján egészen kifehéredik a tojások belseje.

Időközben beérünk az állatok közé. Körülöttünk hullámzó sárgásbarna tengerben tipeg az ötszáz szárnyas, véget nem érő kotkodálásuk valóságos relaxációt indít be az emberben.

– Az állattartásban, ahogy a zöldség vagy gyümölcstermesztésben is, van egyfajta szezonalitás – mondja Ildikó. Aztán beavat a tojótyúkok életciklusába. Kiderül, egy tyúk körülbelül féléves korától képes a tojásra, és nagyjából két tojóciklust érdemes végigasszisztálni mellette. Igen ám, de ezek a ciklusok sem egyenletesek. Van bennük 4-5 hét, amikor a madarak tollat váltanak, ilyenkor szinte egyáltalán nem tojnak, és bizony a nagy nyári meleg és a téli hideg is elveszi a kedvüket a termeléstől.

– Ahhoz, hogy a tyúkok tojjanak, fényre van szükségük. A rövid téli nappalokon elpárolog a tojókedv, így hiába szeretnénk épp karácsonyra dupla mennyiséget, jó, ha egy keveset kapunk. Ezeket a hullámzásokat persze igyekszünk kiegyenlíteni, de nem olyan áron, ahogy az iparban teszik, hogy egyfolytában optimális hőmérsékleten és egyforma fényviszonyok közt tartják az állatokat – mesél a trükkökről Ildikó, miközben besétálunk az istállóba. Finom szalmaillat csapja meg az orrom. Az ipari tartásnál a szalmát általában csak az alomváltáskor, jó két és fél évente cserélik, míg Heppenheimeréknél évente négyszer. Olyankor fel is perzselik a talajt és ki is meszelnek, így a „lányok” kiváló higiéniai körülmények közt töltik napjaikat. Azt is megtudjuk, miért fontos, hogy a tojók körül ne terjedjen ammóniaszag, a tojás ugyanis minden szagot és ízt átvesz, a húgyét épp úgy, mint a vele egy dobozba zárt szarvasgombáét.

– Nem stresszes állatok, de mi se vagyunk köztük azok – mondja mosolyogva Hepi, miközben a baromfitenger hullámzásában gyönyörködik. Ő igazán közel érzi magához a szárnyasokat. Ha egy elpusztul közülük, gyásznapot hirdet, ha valamelyik lesántul vagy megbetegszik, beviszi a meleg szobába, külön "kórházi" tápon felerősíti, szemmel tartja, míg meg nem gyógyul. Maga jött rá arra is, mit kell tennie, ha egy fiatal tyúk túl nagy tojást nyom ki és közben kifordul a tojócsatornája. Most azon töri a fejét, webkamerával szereli fel a telepet, hogy bárki, bármikor gyönyörködhessen a szabadon grasszáló jószágok látványában.

HEPI ÉS FELESÉGE, ILDI - Mintegy három éve került sínre családi vállalkozásuk

HEPI ÉS FELESÉGE, ILDI - Mintegy három éve került sínre családi vállalkozásuk

Nem engednek a minőségből

Sok érdekesség kerül még szóba, a számtalan betegség, amelyek gyakran a takarmánnyal kerülnek be és villámgyorsan terjednek a zsúfolt telepeken, ahogy az is, miért esik a slow food kategóriába ezeknek a szabadon kapirgáló tyúkoknak a húsa.

– Alig 1,2 kilót nyom egy ilyen állat, a melle horpadt, a combja egészen vöröses színű, olyan izmos a sok mozgástól, hogy csak jó öt óra alatt fő meg a húsa, de a levének nincs párja – mondja Hepi, és az arcára az az elégedettség ül ki, amilyen csak egy gőzölgő tyúkhúsleves fölött ülő férfi arcán tud elömleni. A budapesti éttermek, amelyeknek szállítani szoktak, már alig várják, hogy Hepi száguldjon fel a húsokkal a fővárosba.

A kereslet-kínálat már jó ideje beállt, de a tojásokat nem itt, Villány környékén értékesítik, ahogy tervezték, mert itt sokallják érte a 40 százalékkal magasabb árat. A helybeliek inkább kocsiba vágják magukat és 20 kilométert autóznak a Tescóba, csak hogy olcsóbb tojáshoz jussanak. Annak ellenére, hogy ha az átlagos tojásfogyasztást vesszük (200 db/fő/év, azzal együtt, amit tésztával vagy süteményekkel megeszünk) és 20 forinttal többet fizetünk egy egészségesebb tojásért, az egy család számára két-három csokiszelettel kevesebb nassolni való megvásárlásával kiegyenlíthető lenne havonta.

A kereslet azonban így is folyamatosan nő, így szükség van a bővítésre. Idén nyáron Márokon, a mindig vidám Hepi és Ildikó parasztháza mellett már 3,5 hektáros területen, egy öreg istállóban hűsölhet a másik 500 fős állomány. Az előírt 4 négyzetméter helyett náluk 10 jut egy tyúkra. Fejedelmi körülmények közt, kényelemben élhetnek tehát a Heppenheimer tyúkok, nem csoda, hogy aranyat érő tojásuknak és az abból készült termékeiknek olyan séfek örvendeznek, mint Széll Tamás és csapata.

– Rengeteget tanultunk a séfektől. Mindenkinek más volt a kívánsága. Volt, akinek egészen friss tojásra volt szüksége, és mi szerettünk volna a kedvében járni, úgyhogy úgy vártuk a termést, hogy szinte a tenyerünkbe tojták a tyúkok, és mi már szaladtunk is fel vele Budapestre – mesélik Heppenheimerék, akik utalnak arra, hogy ezzel szemben a falubeliek visszahozták, miután megfőzték, mondván, biztos öreg, azért nem jön le a héja. Pedig aki ért hozzá, tudja, hogy a friss tojás héja hozza magával a fehérjét. Ha kemény tojást szeretnénk belőle főzni, 7-10 napig pihentetni kell, ezalatt megnő benne a légkamra és szépen hámozható lesz.

Bár nagy a nyomás, Heppenheimerék nem engednek a minőségből a mennyiség javára. A vállalkozást lépésről lépésre fejlesztik, lassú, de biztos növekedés jellemzi őket.

Tudják, az ő üzletük egy háromlábú szék, ők gondoskodnak a tyúkok komfortérzetéről, de kell a jó táplálék és kellenek elhivatott szakemberek is az értékesítéshez. Nem adják oda akárkinek az egyenként lepecsételt tojásokat. Budapesten a Hilda étterem, A Házikó, a Kalácska, a St. Andrea Borbár használja rendszeresen a termékeiket. A fővárosban néhány helyen kapható csak, olyan megbízható, régi motorosoknál, mint Budán a Mészáros utcai zöldségesnél, a Fény utcai piacon Filus Ferenc baromfiboltjában, a Lumen zöldségesnél, a Klauzál téren, a Delilandnál, vagy a Hold utcai piacon István Gazdánál lehet vásárolni, megrendelésre pedig a Neked Terem internetes oldal szállítja le a tojásokat.

Sashegyi Zsófia

Szerző

Bauer Zsófia: Politikai kampány az online térben

Publikálás dátuma
2018.04.14. 09:30

A parlamenti választások után érdemes megvonni annak mérlegét, miként teljesítettek a magyar pártok a közösségi médiában. Az utóbbi években az új médiumban rejlő értéket a politikusok is felfedezték, és több-kevesebb intenzitással és sikerrel használják az általa nyújtott lehetőségeket. A mostani kampányban is kiemelt szerepe volt a közösségi médiának, ezért érdemes áttekinteni működési mechanizmusait, és értékelni a politikai szereplők mérhető teljesítményét. Mindezt az Ynsight Research kutatási adatai alapján mutatjuk be.

Mindent átpolitizálódott

Magyarországon a közösségi média-regisztrációk száma és a felületen zajló aktivitás (elsősorban politikai témában) magasan meghaladja az uniós átlagot. Az Eurostat 2017-es adatai szerint a hazai internetezők 84 százaléka aktív valamilyen közösségi platformon, szemben az EU28 65 százalékával. A 24 év alatti korcsoportokban gyakorlatilag mindenki regisztrált valamelyik csatornán, de a legnagyobb kiugrás az uniós átlaghoz képest a 65 év feletti korosztálynál figyelhető meg: Magyarország 58 százalékos penetrációja az EU 34 százalékával áll szemben. Hazánkban egyértelműen a Facebook a legnépszerűbb: a regisztráltak száma meghaladja az ötmilliót, miközben a többi oldal összes követője egymillió körül mozog. Nem véletlen, hogy a 2018-as küzdelem is a Facebook online arénájában zajlott.

Mindennek egyenes következménye, hogy a közösségi média felületei az elmúlt években nálunk is központi és megkerülhetetlen eszközei lettek a modern politikai kampányoknak. Az új nyilvánosság megteremtése mellett, kampánytechnikai és stratégiai szempontból is több oka van annak, hogy érdemes kiemelt szerepet szánni a közösségi médiának a politikai marketingben. Mindez összefügg az online felületeken való hirdetés költséghatékonyságával, a politikai üzenetek és hirdetések pontosabb célba juttatásával, az internetező potenciális szavazók mikro-szegmentációjával.

Egy 2014-es, tizenkét európai országra kiterjedő kutatás arra hívta fel a figyelmet, hogy a kampánymenedzserek a Facebookot tekintik a kampányolás harmadik legfontosabb eszközének a televíziós jelenlét és a személyes kapcsolatfelvétel után. A közösségi oldalnak nálunk kiemelt jelentőséget tulajdonítanak: a magyar kampánymenedzserek a mintában megjelenő országok között a második legmagasabb értéket adták az új kommunikációs eszközöknek. Ez nem meglepő, figyelembe véve a fenti közösségi média-penetrációs adatokat. Magyarországon ráadásul a Facebook még mindig akkora sláger, hogy bármilyen kommunikáció esetében megkerülhetetlen.

Pártok és politikusok

Bár a Facebookon első ránézésre a pártok és a politikusok csak egy szűk, már eleve az irányukban nyitott vagy egyenesen elköteleződött réteggel kommunikálnak – a követői összetétel, valamint a működési mechanizmus ennél komplexebb. A követők (nem biztos, hogy mind aktív támogatók) által adott reakciókon és interakciókon keresztül a politikus üzenete eljut az adott felhasználó saját (baráti) hálózatának tagjaihoz is. A Facebook erejét kampányeszközként éppen e baráti hálózatok elérése adhatja, hiszen egyre többen szerzik politikai információikat az oldalról, sok esetben aktívabb ismerőseiken keresztül, akik politikai tartalmakat lájkolnak, kommentálnak vagy osztanak meg. Magyarországon, ahol a diskurzus fokozottan átpolitizált, továbbá a politikai pártok és politikusok iránti bizalom alacsony, a baráti hálózatokon keresztül történő – "nem hivatalos" - elérés meggyőzőbben hat. Így a politikusok hivatalos követőinél jóval szélesebb közösséget érnek el, és a személyes ismerősök közvetítő hatása hitelességet kölcsönöz az üzeneteknek.

Összefoglalva, a Facebookon zajló politikai kommunikáció stratégiai célja a követők kommunikációjára való hatásgyakorlás, hálózatos interakciók kialakítása és reakciók kiváltása. Ennek megfelelően nem csak a követői tábor növelése szükséges, hanem az is, hogy a követők valamilyen formában interakcióba lépjenek az oldal által közzétett tartalmakkal, üzenetekkel.

A követői interakciók nem egyenértékűek, egy kedvelésnek kisebb a hatása, az impaktja (és magasabb követői elkötelezettséget feltételez), mint egy hozzászólásnak, vagy megosztásnak. Ha elfogadjuk ezt az állítást, akkor azok az üzenetek/oldalak a leghatékonyabbak, amelyek a követői reakciókon (engagementen) belül a legtöbb megosztást (share-t) generálnak.

A követői aktivitás kiváltásához azonban stabil bázisra és folyamatos, átgondolt tartalommegosztási stratégiára van szükség. A tartalmaknak a közvetíteni kívánt imázzsal összhangban kell lenniük, és a médium követelményeinek megfelelően kell őket megfogalmazni és prezentálni. Más kelti fel a választók érdeklődését egy sajtótájékoztatón, mint egy Facebook-posztban. Annak ellenére, hogy a pártvezetőknek rendre több követőjük van, mint a pártoldalaknak – ami nem meglepő, hiszen a modern politika és kampányolás egyik jellemzője a perszonalizáció –, azt látjuk, hogy a pártoldalak osztanak meg több tartalmat. Bár elérés szempontjából ez kontra-produktívnak tűnhet, a pártvezetők, miniszterelnök-jelöltek esetében figyelmet kell fordítani az egyéni, egységes politikusi imázs fenntartására – ezért csak a jelölt építéséhez szükséges tartalmakat közlik, és a pártoldalakon jelenik meg a témák szélesebb spektruma. Az LMP-s Szél Bernadett az egyetlen, akinél a jelölti profil aktivitására fektetnek nagyobb hangsúlyt.

Mind a pártok, mind vezetőik a 2018-as választási kampány előrehaladtával tendenciózusan egyre több tartalmat, üzenetet tettek közzé hivatalos Facebook-oldalukon – a növekedés nem lineáris, mértéke és üteme eltérő volt. Markáns kiugrásokat fedezhettünk fel, amelyek közül a legszembetűnőbb a DK pártoldalának aktivitása, amely a január 15-i héten kiemelkedően sokat posztolt: e héten indította a párt Gyurcsány Ferenc vezetésével az ukrán nyugdíjasokat célkeresztbe vevő kampányát. A kampány bevonó hatása meglátszott Gyurcsány bázisán is, a héten a pártelnök oldalának több mint 10 ezer új követője lett. Ilyen abszolút követőszám-növekedést a vizsgált időszakban csak Karácsony Gergelynek és Orbán Viktornak sikerült elérnie.

A Karácsony oldalát követők számának növekedése januárban folytatólagosan három héten keresztül meghaladta a 10 ezret. A radikális emelkedés minden bizonnyal annak tudható be, hogy a baloldali összefogás friss miniszterelnök-jelöltjeként újrapozicionálódott a netezők szemében. Izgalmas volt számukra, hogy az addig Zugló polgármestereként és egy 1 százalékos párt elnökeként ismert politikust új szerepében láthatták. Karácsony tudta legnagyobb mértékben növelni bázisát: decemberhez képest több mint megduplázta követői számát, amely így az adatfelvételkor meghaladta a 176 ezret.

Ugyanakkor az ő oldalát még így sem figyelik annyian, mint az abszolút vezető pozíciót betöltő Orbán Viktorét (591 435), Vona Gáborét (522 676) vagy Gyurcsány Ferencét (207 493). A vizsgált vezetők közül Szél Bernadett oldala teljesített a leggyengébben: az adatfelvételkor 74 007 követője volt. Az LMP miniszterelnök-jelöltje az elmúlt három hónapban mindössze 9283 új követőre tudott szert tenni, annak ellenére, hogy a kampányban nagy szerepet szenteltek személyének. Ugyanakkor Szél és Vona az Instagramot is sikeresen integrálta kommunikációjába.

A pártok követőszám-növekedési trendje alapján szembetűnő, hogy március 15-e hetén a Fidesz és a MKKP kiugró növekedést ért el, aminek oka, hogy a közösségi médiában mindkét párt sikeresen tematizálta az ünnepet – előbbi a miniszterelnök személyén keresztül és a békemenet szervezésével, utóbbi pedig az ellen-békemenet lebonyolításával.

Ami a pártok oldalait illeti, a Jobbiké egyértelműen kimagaslik: már a vizsgált időszak kezdetén közel kétszer annyi követővel rendelkezett (487 612) mint a második legtöbb követővel bíró MKKP (270 458), illetve a harmadik Fidesz (246 721). A Jobbik az elmúlt három hónapban az új követők bevonásában is élen járt: a leghatározottabb növekedés náluk figyelhető meg – a kiugróan magas bázisérték miatt azonban a kiinduló követői számhoz viszonyított legnagyobb relatív növekedést a DK produkálta, amely 20 százalékkal több követővel bír, mint decemberben.

A hatékonyságot a követőknek az oldalakon megjelent tartalmakra adott reakcióiban lehet továbbá szemléltetni (bár vannak torzító tényezők, mint a sokszor említett bérkommentelők, a szisztematikus moderálás – az engagement-metrikák sokat elárulnak arról, hogy mely tartalmak rezonálnak jól az egyes követőknél, és milyen a követői bázis aktivitása). Vona követői a kampány előrehaladtával egyre aktívabbá váltak, megosztott üzenetei december második fele óta hétről hétre több felhasználói reakciót váltottak ki. Bár Orbán személyes, valamint a Fidesz oldala sokkal később váltott kampányüzemmódba, az alacsonyabb posztszámok ellenére nagy impakttal bírnak. Amikor a miniszterelnök vagy a kormánypárt "megszólal", követőik aktivizálódnak. Hasonló mechanizmus figyelhető meg a szintén összetartó és elkötelezett DK-s táboron belül.

Miközben a két jobboldali pártvezér és Gyurcsány oldalán a felhasználói aktivitás dinamikusan növekszik, Karácsony és Szél oldala február közepe óta lényegében stagnál. Karácsony esetében a hatalmas követőszám-bővülés nem hozott hasonló mértékű aktivitást. A felhasználói aktivitást a követők számának tükrében vizsgálva a párt- és a kormányfő-jelölt oldalon is a DK mutatta a legmagasabb bevonódást.

Mint utaltunk rá, az engagement típusa is sokat elárul az üzenetek fogadtatásáról és az elköteleződés mértékéről. E tekintetben is a Jobbik és a DK (26 és 33 százalék), illetve Vona és Gyurcsány (20 és 26 százalék) a leghatásosabbak, de relatíve magas a megosztások aránya Karácsony és az MSZP (18, illetve 26 százalék) esetében. Összességében a DK és Gyurcsány követői segítenek közvetítőként legnagyobb arányban az üzenetek terjesztésében.

A legnépszerűbb posztokról

A vizsgált időszakban a legnépszerűbb posztok versenyét a pártok között egyértelműen a Fidesz, a politikusoknál pedig Orbán nyerte. Jól teljesített a Jobbik is, azonban a baloldali pártoknál kevésbé jellemző a követői bevonódás. Ez egyfelől magyarázható a jobboldali választók stabilabb és nyíltabb elköteleződésével, emellett a Fidesz rengeteg humánerőforrást és pénzt áldoz a közösségi médiára.

A 10 legtöbb felhasználói reakciót kiváltó, bármely párt által közzétett Facebook-posztból csupán kettőt nem a Fidesz oldala publikált. Az egyik az MKKP-é, a másik a Jobbiké. A legtöbb reakciót a kormánypárt március 15-én közzétett fotója váltotta ki, ezt az adatfelvételig több mint 18 700-an osztották meg, csaknem 31 500-an lájkolták és mintegy 2 500-an kommentelték. A MSZP legnépszerűbb posztja mindössze 45. a pártok bejegyzéseinek versenyében, a DK-é 49., az Együtté pedig 60. Az LMP-nek nincs bejegyzése az első 100-ban.

A vezető politikusoknál a verseny kiegyenlítettebb: a 10 legnépszerűbb posztból 6-ot Orbán tett közzé, kettőt-kettőt pedig Vona és Gyurcsány. A legtöbb reakciót kiváltó politikusi bejegyzés Orbán március 15-i beszédének egy részletét közlő videó volt. Karácsony legnépszerűbb bejegyzése a 45., Szélé a 87. helyre került.

Összességében elmondható: a Jobbikot és a DK-t leszámítva, a 2018-as választási kampányban az ellenzéki pártok nem használták ki kellő intenzitással a közösségi média nyújtotta lehetőségeket. A progresszív baloldali pártoknak elvétve sikerült olyan tartalmakat előállítani, amelyek valóban megmozgatták választóikat, követőiket.

Szerző

Kőbányai János: Vonzások és (szín)választások a budapesti villamoson

Publikálás dátuma
2018.04.14. 09:25
A VILLAMOS A NER-BEN JÓL MŰKÖDIK - De egyre elviselhetetlenebb utazni rajta FOTÓ: DRASKOVICS ÁDÁM

Hadd folytassam ott, ahol az előző héten ugyanitt: a hely és idő poétikai vízválasztó funkciójának hangsúlyozásával. Azzal, hogy élesen el lehet/kell különíteni azt a nyilvános mondandót, amiről csak az országgyűlési választások előtt lehet/érdemes nyilvánosan írni, attól, amivel csak az urnákból kizsigerelt végeredmény után tanácsos előállni. Hiszen, amit a választások előtt osztunk meg a nyilvánossággal, arról nem kaparható le funkciója: a sorsdöntő eredmény befolyásolása. Ami ugyan legális, de egy írónak, értelmiséginek soha nem lehet ilyen leszűkített célja. A választás felelős lehetősége/kényszere szűk alagútba szuszakolja döntésünket, amin csak át lehet/kell préselni magunkat, s ha túléltük: megajándékoz a legkevésbé rosszat választás fölmentő nyugalmával. Milyen oldalról lépek be mások ügyeibe, érdekeibe, vagy játékába – s a beavatkozás mozzanatával mitől távolítom el magam? Választásával ugyanis minden ember elidegeníti magát valamitől, valamivel szemben teszi magát és megfontolásait azzá, aki ő.

Belátom nehéz ma ezt így értelmezni, de nem hiszem, hanem tudom, hogy a mai magyar társadalmat a legkülönbözőbb hátterű, érdekű, habitusú és elkötelezettségű emberek alkotják. Egyes emberek, akiknek az elbeszélése most oly egyöntetűen, s szinte pettyezetlenül narancsszínűvé homogenizálódott, ahogyan a választási térképek -, annak ellenére, hogy "minden ember: fenség,/ Észak-fok, titok, idegenség". Hogyan keveredhetett a közel tízmillió elemből ilyen színegyöntetűség? S hol található benne az én történetem, amelyet szintén le- és elfed ez a színes színtelenség? A magam idegensége hogyan járult mindehhez hozzá? S vajon a saját történetem ad-e útmutatást e sajátos hely és idő kontextusainak elrendezéséhez?

Csak az adhat! Az önéletrajzi elbeszélés, amely, ha úgy tetszik: fikció. (Minden történetírás fikció, csak van, amelyik bevallja, s van, amelyik objektivitást alakoskodik.) Az elbeszélés, amely valahol elkezdődik, azaz visszanyúl az indulásig. S nem az – mint ez most oly nagyot taknyolva bebizonyosodott –, amely az ún. közvélemény kutatási eredmények mögött megbúvó, történet-nélküli "kartotékadat"-ember algoritmusait igyekszik „tudományos módszerekkel” valóságként eladni.

A kultúra motivál

A rendszerváltást, és az első választás ünnepét 1990-ben már túl a krisztusi koron a Szent Városban zsidó identitásra lelve, majd itthon zsidó folyóiratot alapítva (Múlt és Jövő) értem meg. (Korábbi so called választásokon a beikszelendő cédulát egy barátom tanácsára zsebembe loptam, hogy majd egy új rendszerben igazoljam, az opponáló 1 százalékhoz tartozom.) Mint afféle félellenzéki értelmiségi, az SZDSZ-re szavaztam, de mivel a XI. kerületben indult a Fidesz akkori legnépszerűbb (rockos imázsú) jelöltje, Fodor Gábor, szavazatomat megosztottam a másik liberális párttal. Az MDF uralta négy évet igen rosszul viseltem, mintegy kibontását mindannak, ami már a FIJAK (Fiatal Írók József Attila köre) és a nagyok (Írószövetség) köreiben tapasztalható volt a Kádár-korban is. Az avar alatt izzó népi-urbánus viszályt, különösen annak az antiszemita vetületeit akkor a fideszesek taposták a sárba a legintranzigensebb dühvel. S micsoda mámorító felszabadulás volt utána az MSZP-SZDSZ választási győzelem, korábban pedig a négyigenes, amellyel Pozsgay Imre elnökségét akadályoztuk meg. (Nem guglizok, a most érvényes valóság az, ami az emlékezéshez tapadó szubjektív érzésből szivárog föl. Ez vagyok én, a mai fikció hőse, akinek a minapi színbe-rendeződését mesélem el.)

A magam kis köreiben, a Múlt és Jövő akkor még gyakori estjeivel és meghívottjaival – főképp gimnazista, egyetemista, szamizdat terjesztő barátom Demszky Gábort támogatandó – az SZDSZ győzelmét próbáltam előmozdítani. (Szocialistákra az egész rendszerváltás alatt soha nem szavaztam. De amikor kiközösítésben voltak, MTK-drukkeri meghatározottságom okán, sokszor gondolkodtam, hogy felhívom Vitányi Ivánt, mentoromat a régi rendszerből, hogy nincs-e valami feladat a pártja számára, amivel mint tollforgató szolgálhatok. Sok más ok mellett azért sem szavaztam soha a szocikra, mert az elmúlt három évtized legrosszabb kulturális minisztereit adták, amikor ott volt a soraikban egy ember, akit képességei és előélete - a Népművelési Intézet igazgatója - épp erre a posztra predesztináltak. A zárójeleben maradva: a Fidesznek volt a legjobb kulturális minisztere: Rockenbauer Zoltán, orromat pedig annyira nem tudtam most sem befogni, hogy olyan pártra szavazzak, ahol Hiller István pozíciót kap, hiszen ő tette tönkre a magyar könyvkiadást – a Felsőoktatási Könyvprogram leépítésével és regnálása végén a Márai Könyvprogram elszabotálásával.)

Mint narratívám kibontásából látható, engem a szűkebb érdeklődésem és megélhetési területem, a folyóirat- és könyvkiadás, vagy tágabban a kultúra helyzete motivál „vonzásaimban és választásaimban”. Szerintem mindenki választását az egzisztenciája határozza meg – ez a racionális logika, vagy inkább természetes rend fordult meg az irracionális félelmek és fétisek kampánytémává emelésével.

Legokosabb szavazásom

Az egzisztenciális meghatározottság okán a következő, 1998-as választáson a Szabó Iván vezette, az MDF-ből kivált – nem guglizom ki a nevét – kis pártformációra szavaztam (ahol felfedezőm, a régi Mozgó Világ főszerkesztője, Kulin Feri is jelölt volt), s az eredményt úgy raktározom el, hogy ha akkor nem jön a Fidesz-kormány, akkor vége a Múlt és Jövő-nek – ügyemnek és egzisztenciámnak. Ugyanis a „szoclib” kulturális erőtér számára – akikre nem csak szavaztam, de harcoltam is mellettük - nem kellett a zsidó azonosságot hirdető, a zsidó szót/fogalmat a „régi dicsőségébe” visszahelyező program, s ahol lehetett elgáncsolták – s gáncsolják a mai napig – ezt a törekvést. Az SZDSZ éppen most végkép leáldozó szellemi köreivel ebből a konfliktusból keletkezett a törésem, s ezért mint drukker és szavazó kívül rekedtem a szavazás-ünnep varázsából, már csak helyváltoztatásom okán is, mert visszakatapultáltam identitásom fordulata színterére, Jeruzsálembe, majd két évtizedre. A Múlt és Jövőt hosszú ideig onnan szerkesztettem, haza-haza járva. A 2006-os választásokra a papám ellentmondást nem tűrően visszarendelt, autóval jött ki elém a reptérre, s tuszkolt be a szavazóhelyiségbe, s kötelezett, hogy a szocialistákra adjam le a voksomat. Ekkor végrehajtottam a magam „fülke-” és apai tekintély elleni forradalmát, kétszer is a Fideszre ikszelve. (Remélem hallja a Kozma utcai temetőben, mert itt az ideje a vallomásnak – a húgommal hetekig nem beszélt, mert unszolása ellenére nem szavazott.) Utólag belegondolva: a legokosabb szavazásom volt. Ha akkor a Fidesz nem veszít, létrejön a ciklusonkénti egészséges csere a magyar társadalom oldalai között, s nem alakul ki a kölcsönös kiéheztetéssel megalapozott engesztelhetetlen gyűlölet-inga, amely szétverte a szerves összetartozást, amire egy nemzet léte és kultúrája alapozódik. 2014-ben a már megrendült egészségű apámat támogattam el a szavazófülkébe, de a magam lakhelyére a II. kerületbe nem fáradtam el voksolni. Késő estig néztük vele a választási reality show-t, hazafelé tőle megálltam a Jókai utcai pártszékház előtt, hogy tanúja legyek, a szánalmas Összefogás tagjai hogyan hagyják el kudarcuk színhelyét, de csak Fodor Gábor szőke haja villant meg, amint egy taxiba vágta magát. A Fideszre többet nem szavazhattam, mert nem érdekli a kultúra. (L. Simon László barackmagos ügyeihez nem értek, de tény: ő volt az utolsó a kormányzatban, aki értette, s elkötelezetten támogatta az irodalmat.) Az új alkotmány preambuluma, s a hozzákapcsolódó Gábriel-szobor ezt nem tette lehetővé. Ez egy mélyebb sebgyógyítás ellehetetlenítése, ahogy a zéró antiszemitizmus hirdetése is az. Ugyanakkor.

A bűz köztünk marad

Ugyanakkor, jár, sőt: jól jár a villamos. Egy ifjúkori mesteremtől vettem a metaforát, hogy egy rezsimben azt kell nézni, hogy működik-e, s milyen pontossággal a villamos. Ez mélyebb és összetettebb képet nyújt a rendszer működéséről, mint a jelszavak, jogok, vagy akár a kultúra foka. A villamos a NER-ben feltűnően jól működik, ezt nem érdemes vitatni. Sőt: félő, egy rezsimváltás során nagy zavarok állnának be a villamosok menetrendjében, mert az ellenzékről, enyhén szólva, nem süt a szakértelem.

De – épp a Népszavában fejtettem ki, első, politikainak is tekinthető (én nem tekintem annak) cikkemben ("Totem és trauma") - egyre elviselhetetlenebb a villamoson utaznom. A villamos büdös – a sorosozó és migránsozó plakátok okádta gyűlölet rendre kilendít a komfortzónámból. Jól működő villamos vagy ez a fojtogató légkör állandósulása? Ez volt számomra a 2018-as választások tétje, amit nem bízhattam másra. Melyik párt képvisel engem? Még szerencse, hogy van egy. Amelytől az indulatok felkorbácsolásának tobzódásában félig hajlandó lettem volna elpártolni, s a kidekázott átszavazásokhoz csatlakozni. Az interneten terjesztett számítások Ungár Péter LMP-s jelöltet tanácsolták körzetemben tévesen), amire nehéz volt rávenni magam, a Momentum-táborbeli, lemeztelenítően jellemző viselkedése miatt. Szüleivel jó viszonyban voltam; Andrással még a Huszár Tibor vezette szociológiai tanszékről, Schmidt Máriával pedig nemcsak együtt fogtam a Múlt és Jövőbe, de az ő ötlete volt, hogy ezt a már idős nemzedék körében bejáratott nevet vegyük fel. Azonban egy interjú – amelyben Vona az LMP-vel képzelte el a kormányzást - visszatántorított, hogy besétáljak a csapdába.

Az ideiglenes lakóhelyemről a bejelentett választókörzetembe a Móricz Zsigmond körtérről egyenesen – és kényelmesen, nem átszállva a Moszkva/Széll Kálmán téren – vitt el a villamos. A Feneketlen tónál felszállt egy - gondolom – elvált apa, mert a mamát mentek meglátogatni, 6 és 8 évesnek látszó gyerekeivel. A kisfiúk olvasási stúdiumaik elején járhattak, a megállókban vicsorgó – hol migránsozó, hol sorosozó - plakátokat rendre hangosan felolvasták. „Soros György a nyakunkra akarja hozni a migránsokat”, „Szemét banda, gyűlölnek bennünket, magyarokat” - ugye, Apu? A papa ingatta a fejét és csak azt kérdezte fiaitól, leszálljanak-e a Délinél egy pizzára, vagy folytassák az utat a mamához? (Miért nem kérdeztem ki a papát? Hogy látja mindezt a gyerekei szempontjából? A 100 évre kigyógyíthatatlan károkozást, ami most érte a fiúcskák agyát. Mert a büdös köztünk marad, ha le is szedik a plakátokat.) Húsz percre rá, fülkém forradalmi magányában mohón húztam be a Kétfarkúakat egyéniben és listán. (Legalább a kórházakba belopott szappan és WC-papír árát nem kell visszafizetniük.)

Azonban a színem (előtte is, utána is az orrom alá dörgölte a környezetem, hogy elvesztegettem a voksomat) így belevegyült a narancsszín tengerbe. Nem tudok kiválni a környezetemből. Nem tudok? Lehet, a történetem azt bizonyítja, hogy a szín – itt és most – nem mond el viselőjéről semmit.

Talán ez a tudás a záloga a valahai színváltásnak is.