Lengyel László: Orbán királyság és Budapest köztársaság

Publikálás dátuma
2018.04.21 09:40
TÜNTET A TÖBBSÉG - Az önkormányzati választásokat és az önkormányzati autonómiát is védeni kell tömegmozgalmakkal FOTÓ: VAJDA JÓ
Fotó: /

Annak ellenére, hogy a választók többsége Orbán és rendszere eltávolítására szavazott, ismét bekövetkezett az Orbán-rendszer és a homo orbanicus kétharmados győzelme. A nemzet 51:49 arányban leváltotta a rendszert, mire a rendszer leváltotta a népet.

A magára hagyott rendszerellenes választó

Rendszerváltás volt ez is a javából, negatív rendszerváltás: a magyar választók jelentős része elkötelezte magát egy könyörtelen, autokrata rendszer mellett. Az ellenzékre szavazók voltak többségben, de a választási rendszer sajátosságai újabb, harmadik kétharmados többséget eredményeztek az ancien régime javára. Így, az érvényes rendszer szerint, a magyar választók a vagy-vagyból a rossz oldal mellett döntöttek, nem először és nem utoljára. Egzisztenciális határhelyzet, amikor "az ember vagy nem vesz észre semmit, vagy igazi létére ébred, mulandó földi egzisztenciája fölött és annak ellenére. Még a reménytelenség is – azáltal, hogy lehetséges lennie – a világon túlra mutat.” – írta Karl Jaspers. Ki vagy? Hol vagy? Miért vagy? Mivé lehetsz? Mivé tehetnek? Mivé kell lenned?

Orbán Viktor semmi rendkívülit nem tett, csak kihasználta valamennyi, rendszer-adta előnyét. Az Orbán-rendszer kiépített egy központosított államhatalmat, pártállamot, amely függővé tette magától a falvak és a kisvárosok népét, ahol a legnagyobb vagy egyetlen foglalkoztató, rendfenntartó, információközlő, oktató, egészségügyi, vallási és szociális szolgáltató. Minden forrás a központi államhatalomtól származik. Itt nincs és nem is lehet semmilyen alternatív politikai, piaci vagy civil intézmény a pártállamon kívül. A pártállamtól független társadalmi csoportok tagjai Budapestre vagy külföldre távoztak, ahol a piaci vállalkozások és szolgáltatók, a civil szféra szabadsága és autonómiája érvényes. A vidéki városok középrétegei megkapták az ország és családjuk szimbolikus, de látható védelmét: a kerítést a határon, a rendőri jelenlétet az utcákon. Az állampártra, a Fideszre, amely valójában elnöki párt, Orbán-párt, kizárólag választások idején van szükség, nem gyakorol semmilyen valóságos hatalmat, nem választ, nem kormányoz. Orbán a törzsszavazói mellé behozta a falvak és kisvárosok tartalékban lévő, közvetlen felügyelete alatt álló szavazóit, továbbá a pénzzel és párthűséggel elkötelezett erdélyi és vajdasági levélszavazókat.

Az ellenzéki választókhoz, vagy helyesebben mondva, a rendszerellenes választókhoz is, a korábbi nagyjából 2 millió szavazó mellé 600 ezren csatlakoztak. Csakhogy az előbbi tartalék koncentráltan egyetlen pártra esett, így nem veszett el, ellenben a baloldal és a Jobbik szétszavazásával, illetve a több mint 400 ezer, kis pártokra adott vokssal az ellenzék elveszítette minden esélyét nemcsak a győzelemre, de a kétharmad megállítására is. Orbán Viktornak mindehhez volt pénze, intézményei és ideje, az ellenzéknek viszont se pénze, se intézményei, se ideje nem volt, csak szavazói, akik nem rá, hanem Orbán ellen szavaztak.

A demokratikus ellenzéki pártok vezetői kétszer kivégezték saját lehetséges, közös miniszterelnök-jelöltjüket. Képtelenek voltak a közös választási párt vagy a közös lista stratégiai szövetségének megteremtésére. Tudták, hogy az Orbán-rendszer csak stratégiai szövetséggel győzhető le. De inkább akarták egymást legyőzni. Majd a választók nyomására eljutottak a taktikai szavazás gondolatához. Ebben semmi új nincs: ilyen taktikai szavazási stratégiát alkalmazott Orbán és Torgyán 1998-ban, amikor a második forduló előtt megállapodtak 82 kisgazda képviselő egyoldalú visszaléptetésében. Biztosak lehettek abban, hogy a vidéki radikális, nacionalista kisgazda választók le fognak szavazni a budapesti, liberális-gyanús Fideszre? Nem. De a politika a merészség és vállalkozás művészete is. A 2018-as pártvezetők se nem merészek, se nem vállalkozóképesek, sőt még csak nem is ésszerűen gondolkodó politikusok. Nem akartak, tudtak se nyílt, se titkos taktikai megállapodásokat kötni egymással, illetve a középre húzó Jobbikkal. Így cserben hagyták a rendszerellenes választókat. Nem Orbán Viktor diadalmaskodott, hanem az ellenzék vesztett.

Politikai és társadalmi térkép

Mindez a politika mezején bekövetkezett mészárlás értelmezése. Megrendítő, hogy 49 százalékos választási eredménnyel az ország egésze narancsszínbe borul. De ennél nem sokkal lenne vigasztalóbb, ha az arányosabb választási rendszerben egy narancssárga Dunántúl és Duna-Tisza köze, illetve egy zöld Tiszántúl tűnne fel, amelyből itt-ott bukkanna elő a középen lévő fővároson kívül, egy-egy nagyvárosi rózsaszín folt. Narancssárgában a nemzeti populista és autokrata Fidesz, a homo orbanicus új középosztályára támaszkodva, zöldben a kékgallérosokat és a szegény "fehéreket” képviselő, radikális nacionalista Jobbik, középen a fővárosi és egyetemi nagyvárosi, középosztályos, progresszív szociálliberális világ.

Igen, a társadalom többsége, a vidék, egy-két kivételtől eltekintve, a Fideszt és a Jobbikot, az autokrata és populista nacionalista Orbán-rendszert és annak populista nacionalista ellenzékét választotta, szemben a többnyire budapesti baloldali és liberális választóval. A mérsékeltebb Vona-szárny összeomlásával a Jobbik zöldje sötétebb, nyilas-zöldre vált vissza. A budapesti siker és a tiszántúli sikertelenség következtében a demokratikus baloldal rózsaszínre és kékre, szociálliberálisra változik a rózsaszín-vörösről. Mindennek a következménye, hogy a parlamentben, ahogyan eddig is - immár a harmadik választással -, több mint 80 százalék az ideológiailag elfogadhatatlan képviselő. Ez szörnyű. Magyar realitás. A 2001 óta követett, elhibázott magyar politika, gazdaságpolitika és társadalompolitika eredménye. Nem Mohács, nem Trianon, nem a kommunizmus, nem a rendszerváltás közvetlen-közvetett hatása, nem magyar vagy kelet-európai átok, hanem négy és fél politikai ciklus kalandor és populista politikái, egy magyar, majd egy világgazdasági válság elhibázott kezelése, az európai magára hagyottság következménye. Társadalmi egyenlőtlenség, szociális, egészségügyi, oktatási leromlás, durva korrupció. És könyörtelen állami központosítás, az államfüggés visszaállítása vidéken, brutális migráns-ellenes propaganda a külső és belső – kelet-magyarországi cigány és "fehér cigány" – migránsokkal szemben.

Ránézve Magyarország térképére, azt látjuk, hogy vége a korábbi politikai kulturális határvonalaknak, amikor még a nyugatos Pannóniáról és a keleties Hunniáról lehetett beszélni. Most az Orbán királyság áll szemben a kicsiny Budapest köztársasággal. A pannón rész, a Dunántúl civilizált nagyvárosai és falvai az Orbán-rendszer legbiztosabb támaszaivá váltak. Magyarország nemzeti, társadalmi értelemben megszűnt. Csak a magyarok egymás iránti gyűlöletében létezik.

Elveszített ország, visszaszerzett Budapest

Az ország elvesztése és Budapest visszaszerzése új helyzetet teremt. Budapestet a baloldali és liberális szavazók elvették Orbán Viktortól, és csak azért nem nyerték el jutalmukat, mind a 18 választókörzetet, mert az ellenzéki politikusok ostobán és felelőtlenül képtelenek voltak a megállapodásra. De a szavazók megtették a dolgukat, még a korábban hagyományos jobboldali kerületekben is többen szavaztak a demokratikus ellenzékre, mint a Fideszre.

Ezzel egyszerre léptünk a Brexit és a Trump utáni korba és vissza a történelmi múltba. A Brexit és a trumpizmus világossá tették, hogy bekövetkezett a vidék lázadása a globalizált London, illetve New York és Los Angeles, Boston és Seattle ellen. Másrészt, Macron sikere Párizs, a nagyvárosok és a globalizáció visszavágása Le Pen vidéki Franciaországának. Kína leveri Hongkong, a putyini Oroszország Moszkva, az erdoğani Törökország Isztambul, Sissi Egyiptoma Kairó lázadásait. A vidék szavazói fegyelmezik meg Dániában a liberális Koppenhágát, a néppárti-szabadságpárti, vidéki Ausztria szorongatja a baloldali, színes Bécset. A vidékkel igyekeznek sakkban tartani a lázadozó Pozsonyt és Bukarestet. És miként az 1960-as években, most is, a nagyvárosi fiatalok békés nemzedéki felkelése mindez az öreg vidékkel szemben.

Akár a húszas-harmincas években, amikor a magányos és gúnyolt, bűnös várost, Budapestet beszorították a könyörtelen, neobarokk vidék kalitkájába. Csak Budapesten volt titkos szavazás, csak itt szervezkedhettek a szociáldemokraták, csak itt voltak igazán egyetemek, akadémia, kávéházak és szabadkőművesek, lapok és könyvek, színházak és koncertek, mozi és kabaré. És lássuk be, hogy csak Budapest védte meg jól-rosszul a maga zsidóit 1944-ben, majd csak igazán a fiatal Budapest kelt fel 1956-ban Rákosi diktatúrája ellen. És erről a Budapestről indult el a nyolcvanas években az 1989-es rendszerváltás. Vitathatatlan, hogy mindez erősen hasonlít a Párizs-vidék, a London-vidék, Berlin-vidék, Bécs-vidék ellentétre, pontosan azon a keleties módon, ahogy létezik egy Prága-, Pozsony-, Zágráb-, Belgrád-, Kijev-, Isztambul- s végül Moszkva-vidék szembenállás is.

A 2018 utáni Orbán-rendszernek, amely valószínűleg jobban fog hasonlítani az Erdoğan-rendszerhez, mint az osztrák világhoz, nemcsak az a tétje, hogy mennyire távolodik el az Európai Uniótól és az európai centrumtól, hanem az is, hogy mennyire vágja el Budapestet, mint európai metropoliszt a nyugati tőkétől, az európai politikai és igazgatási, a civil és kulturális intézményektől. Erdoğan ezt Isztambullal megtette. Levágta az európai, a globális világ köldökzsinórjáról: megsemmisítette önálló intézményeit, bebörtönözte vagy belső/külső emigrációba szorította értelmiségi elitjét. Ha az Orbán-rendszernek sikerül megsemmisítenie a maradék önkormányzati autonómiát, megfojtani a civil intézményeket és eltakarítani az útból a sajtót, megfegyelmezni a bírókat, akkor az elnémult és térdre kényszerített Budapest eltűnik a világ szeme elől. Halott ország után, halott Budapest.

TÓTH JÓZSEF, A XIII. KERÜLET VEZETŐJE - FOTÓ: NÉPSZAVA

TÓTH JÓZSEF, A XIII. KERÜLET VEZETŐJE - FOTÓ: NÉPSZAVA

Főpolgármester-jelölt és választási párt

A demokratikus ellenzék azért is vesztett, mert nem volt egységes vezetője, anyagi és szellemi központja. Ha Budapest önállóságát fenn akarjuk tartani, majd innen kiindulva az országot Orbán rendszerétől meg akarjuk szabadítani, akkor azonnal cselekedni kell. Az ellenzéknek nemcsak azt kell bizonyítania, hogy létezik, hanem azt is, hogy kritikusan fel tudja mérni, miért s hogyan jutott ide, és van megvalósítható elképzelése a jövőről. Ez csak egyetlen központban, egy alternatív erő vezérletével lehetséges értelmesen. Ha a rendszernek a legcsekélyebb időt engedünk, azonnal hozzálát a még meglévő ellenállási gócok megsemmisítéséhez.

Legitim és erős budapesti intézményt szükséges teremteni, az ellenállás vezetéséhez és a szükséges tárgyalásokhoz. Erre a budapesti "ideglenes köztársasági elnök", egy főpolgármester-jelölt megválasztása, és körötte anyagi és szellemi központ létrehozása a legalkalmasabb. A most megválasztott 12 demokratikus ellenzéki parlamenti képviselő, pártjaik hozzájárulásával választhatná meg a közös főpolgármester-jelöltet, éppen mire Orbán a királyságában kijelöli új kormányát. Eszébe se juthasson az új Orbán-kormánynak, hogy Budapesten, és ennek megfelelően vidéken is megszünteti az önkormányzat intézményrendszerét, hogy Budapestből helyhatóságot csinál, amelyet kormányzati adminisztrátorok irányítanak. Az önkormányzati autonómia, ennek megfelelően az önkormányzati választások a demokrácia fontos eszközei, melyeket tömegmozgalmakkal is védeni kell. Ebből következnek az egységes kerületi polgármester-jelöltek és az egységes listák.

Nemcsak azért ajánlom ismét Tóth Józsefet, a XIII. kerület vezetőjét főpolgármester-jelöltnek, mert a legtekintélyesebb és legsikeresebb polgármestere a városnak, hanem azért is, mert képes arra, hogy tárgyaljon és egyezségre jusson valamennyi szereplővel, megszervezzen egy alternatív központot és onnan győzelemre vezessen minden kerületben. Nemcsak kialakíttatni képes egy Budapest-programot, hanem végre is hajtatni. Ma ő az egyetlen, akinek politikai, szakmai és emberi tekintélyét Orbán Viktor is elfogadja, akivel nem lehet nem tárgyalnia. Budapest vele azt kapná, amit már régóta megérdemel.

A budapesti csírából kell kibomlania annak a választási pártnak, amely a demokratikus ellenzéki pártok és civil szervezetek maradványaiból, részben intézményeikből, részben politikusaiból szerveződne. A technikai-taktikai szintről fel lehet és kell emelkedni a politikai stratégiai és ideológiai szintre. Az a hamis álom, hogy lehetséges egyetlen mozgalomban egyesíteni a budapesti és egyetemi városi szociálliberális érdekeket és értékeket a tiszántúli vörös, munkáspárti értékekkel és érdekekkel, épp úgy szertefoszlott, mint Nyugat-Európában. A nyitás lehetősége a liberális konzervatív erők és a Dunántúl felé képzelhető el, amelynek első fecskéje Mellár Tamás pécsi győzelme. Először Budapesten lehet és kell kiegyezni a liberális konzervatív szavazókkal és Pokorni típusú politikusaikkal, majd az egyetemi városokban, s így haladni tovább a kisvárosok és falvak felé.

Levetett a ló. Mindened fáj. Sebaj. Azonnal kelj fel és ülj vissza rá. Ha a földön maradsz, ha csak keseregsz, soha nem fogsz lovagolni. – Nincs ló – jegyezte meg unokám lakonikusan. Lesz. "Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás / vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!" – jelentette meg Babits 1936 áprilisában e sorokat.

2018.04.21 09:40

Rokkantkölcsönzés, mint hungarikum

Publikálás dátuma
2018.08.19 18:30

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
„Találékony a magyar. Már szinte látom is, hogy nemsokára hirdetések jelennek meg: Uniós pályázatokhoz bérbe adunk teljes szakorvosi véleményezéssel rendelkező rokkantakat, látás- és hallássérülteket, valamint enyhén, közepesen és teljesen magatehetetlen egyéneket.”
"Kis Athéne­ket álmodtam, ahol demokráciát tanulnak az emberek, s ahol nem a napóleoni jog miatt tisztességesek, de önma­guk becsülése végett, hisz csak a törvények miatt becsületesnek maradni ordináré passzió, mint az állatkínzás." (Krúdy Gyula)
Azt szokták mondani, hogy fejétől bűzlik a hal. Én csak ülök, mint a moziban, s nézem a híradókban a síkságra épített többmilliós kilátót, a fűtött-füves focipályákat, amelyek nézőterén elférne az ágyhoz kötött aggastyántól a csecsemőig az illető községek-városkák minden lakosa. Nem akarom olvasóimat közhelyekkel untatni: kisvasúttal, LED-es világítással, gázszerelő milliárdossal, orbáni kötél-barát hihetetlen gazdagodásával, s a többi, az új nemzeti oligarchiához tartozó, s valószínűsíthetően a büntető törvénykönyv néhány paragrafusát, összes alpontjaival kimerítő figura visszaéléseivel. Nem, nem akarom önöket a lopás "fényes nappal" tényeivel bosszantani.

Nem volt szégyen lopni

Azt hiszem, ismerik a Fidesz-ideológus Lánczi András elhíresült mondatát: "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája". Hát, mit mondjak, ezeregy leleplező újságcikk jelent meg a hal bűzlő fejéről, de mintha ez a rothadó testrész nem is folytatódna, nem lenne húsa, csontja, szálkái, pikkelyei, mintha az oligarchák erkölcsöt nem ismerő, törvény feletti létezése nem is nyomná rá a bélyegét a kisemberek világára. Az erkölcsi züllés olyan mélyére süllyedt az ország, hogy nem csodálkoztam, csupán szégyenkeztem, amikor a Forma-1-re tartó utasokat, nem sokkal Bécs után, de még a magyar határ előtt arra figyelmeztette az osztrák kalauz, hogy a magyar taxisok rabló gazemberek, s a vendéglőkben nem szabad kártyával fizetni, mert lemásolják őket, lopják az adatokat.
Szociológus ismerősömmel beszélgettem a témáról, elmondva saját tapasztalatomat, hogy Hollókő közelében szemtanúja voltam, ahogy egy francia családtól három pohár kóláért ötezer forintot követelt a pultos. Ő a dolgot megpróbálta történelmi okokra visszavezetni.
– A téeszekből nem volt szégyen lopni, szinte természetesnek vették az emberek, hogy a háztájihoz szükséges vegyszerek, a műtrágya, a baromfi és disznó etetéséhez a gabona, mellékösvényeken keresztül juthat hozzájuk. Magyarul: lopták. Természetes volt, hogy a gépkezelő nem vett üzemanyagot a kocsijába, s ha nem volt sajátja, eladta másoknak a "megspórolt" benzint, gázolajat. Az olajkályhák sem jelentettek fölösleges pénzkiadást a traktorvezetőnek. És az is természetes volt a szocialista nagyvállalatoknál, hogy ki mit gyártott, azt lopta. Talán csak anekdota volt a kádári időkben, de jól mutatja, hogy milyen világot éltünk, hogy egy gyárban, a munka végeztekor az egyik munkás nem kerékpárra pattant, hanem egy talicskával vitte haza az üres ételhordó edényét, a gépzsíros munkaruháját, aztán évek múltán valakinek feltűnt, hogy reggel soha nem talicskával érkezik, vagyis a furfangos kisember meglovasított több száz egykerekűt. Azt még a korabeli újságok is megírták, hogy a balatoni autópálya építésekor, a környező településeken úgy épültek száz számra a házak, hogy a környékbeli Tüzép-telepek nem adtak el egyetlen zsák többlet-cementet sem.

Svájci kirándulás

Hallgattam tanult ismerősöm történelmi okfejtését, s eszembe jutott egy svájci kirándulásunk. Az erdőhatár fölött, egy alpesi rét szélén állt a legelésző tehéncsorda gazdájának, de az is lehet, hogy alkalmazott gulyásának a háza. Nem igazi nagytetős hegyi gazdasági épület volt, inkább csak éjszakai menedéknek véltem. Volt a homlokzati részen ajtaja, ablaka, ahogy illik, s az oldalsó falán, egy rejtett nyílásféle, amin csuklópántok voltak, tehát valamilyen módon lefelé nyitható lehetett az a valamicsoda. Éppen végeztek a fejéssel, s megkérdeztük, ahogy az erdélyi hegyekben is szoktuk, hogy kaphatnánk-e egy-egy pohár tejet. Az asszony igennel felelt, aztán eltűnt a házban. Biztosan ott tartják a maguknak szánt tejet, gondoltam, mert a friss fejés, tükörfényű alumínium kannákban, már egy kis teherautó platóján szállításra várt. Pár pillanat múlva, amire nem számítottunk, a ház oldala felől, ahol korábban senkit sem láttunk, hallottuk, ahogy szólítanak.
– Uram, jöjjön ide – mondta az asszony, s a hang irányába indulva, az oldalfalnál értelmet nyertek a fém zsanérok. Leeresztett asztalkán csillogóan tiszta üvegpoharak (nem eldobható papír), a behűtött tejre várakozva, s a pultként használt fenyőillatú, patyolattiszta deszkán a pénztárgép. Közölte, hogy az öt pohár tej, ami éppen egy liter, mennyibe fog kerülni, s még hozzátette, hogy plusz tíz százalék a szervízdíj, amin a ragyogó poharak, a friss papírszalvéta láttán nem is csodálkoztunk. Aztán az összeget beütötte a gépbe és blokkot is adott.
Svájc. Erre mondja a magyar, hogy a szerencsés sorsú országokban más szokásokat alakított a történelem. De talán az sem hihető, amolyan mesei realizmusnak tűnhet a magyar fül számára, a zsebre dolgozó vámosok, kalauzok, távolsági buszsofőrök, parkoló őrök eseteinek ismeretében, amit egy norvég fjordban éltem át, egy pici személyszállító kompon, amelyen látvány éhségemet akartam csillapítani, s amelyre az indulástól a végállomásig oda-vissza jegyet váltottam, s tulajdonképpen valamiféle beszállókártyát kaptam. Az út végeztével a kapitány kérte és lepecsételte a féltenyérnyi papírt, s amikor már a parton voltam, utánam szaladt. Nem tudtam, hogy meg kellett volna várnom, amíg a pecsételő-masina kidobja a teljes utazást igazoló bizonylatot, hiszen kiszállhattam volna bárhol a fjord kikötőiben, hogy a természetben gyönyörködjek, s aztán visszaszállhattam volna aznap egy másik hajóra. Az általam fölöslegesnek vélt blokk azt is igazolhatta volna, hogy még nem utaztam le a társaságnál kifizetett kilométereket. Lehetne még tartalék azon a beszállókártyán. Tetszenek érteni, utánam szaladt egy fecnivel, ami azt igazolta, hogy már semmit sem ér a jegyem, leutaztam az árát. De járt nekem. Utánam hozta.
Hát igen. Vannak másfajta világok, azt is mondhatnám, boldogabb másvilágok.

Hungarikum

Mint már mondtam, a fejétől bűzlő halból engem, átlagemberként, a többi testrész rothadása is érdekel. A tömeges erkölcsi züllés pikkelyei. Olyan apróságnak tűnő dolgok, mint amit a napokban éltem át.
Az alábbi történetet társasházi közgyűlésen hallottam, amelyen éppen a lift utólagos beszereléséről vitáztak, amikor a fő hangadó előállt a gazdaságosító, takarékossági ötletével.
– Be kell jelenteni valamelyik emeleti lakásba egy rokkantat, akkor jár mindenféle támogatás – mondta.
Másfél tucat ember bólogatott, csak éppen vastapsot nem kapott az illető. Döbbenten álltam. Ilyen nyíltan lehet törvénytelenséget, csalást, lényegében okirat-hamisítást javasolni? Megtervezni? Senki nem érzi a tucatnyi emberből, senki, hogy illegitim, hogy büntetendő cselekményt ajánl az illető? Hogy maga a törvényszegésre való felbujtás is bűn egy jogállamban? S azt, hogy ezt rendes körülmények között nem lehetne kimondani sem?
– Az emberek élelmesek – mondta az említett szociológus ismerősöm. – Ha van kiskapu, akkor azt meg is találják. Találékony a magyar.
Hallgattam. Eszembe jutott, hogy hallottam már koldus-maffiának bérbe adott kisgyermekekről, akiket naponta kiültetnek kéregetni Londonban, Brüsszelben, Stockholmban a hideg járdára a "bérlői". Akkor miért ne lehetne bérbe venni egy mozgáskorlátozott nagymamát, nagytatát?
Hallottam már nyelvvizsgához hasonmások közvetítésről, amolyan országot járó bér-vizsgázókról. Bér-szavazókról is, akiket buszokkal szállítanak. De minden bizonnyal hungarikum a bér-rokkant ötlete.
Találékony a magyar. Már szinte látom is, hogy nemsokára hirdetések jelennek meg: "Uniós pályázatokhoz bérbe adunk teljes szakorvosi véleményezéssel rendelkező rokkantakat, látás- és hallássérülteket, valamint enyhén, közepesen és teljesen magatehetetlen egyéneket. A megrendelő külön kérése alapján életkorra, nemre való megbízást is teljesítünk."
Vagy már folyik is ez a biznisz?!
2018.08.19 18:30
Frissítve: 2018.08.19 18:59

Meglepetések érhetnek, ha tévét nézünk az ünnepen

Publikálás dátuma
2018.08.19 12:33

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/
„Talán már a mostani hosszú hétvégén is az lehet a nézőknek ünnep, hogy be sem kapcsolják a tévét. A műsorokat elnézve ez sem lenne meglepő.”
Nemzeti ünnep, vagy össznemzeti tévénézés. Ez a dilemma március 15-én, vagy október 23-án éppúgy felbukkan, mint most, augusztus 20-a alkalmából. A hatalmat minden tekintetben kiszolgáló, egykor közszolgálatinak indult, ma már csak annak csúfolt tévéknek persze nincs sok választásuk. Az M1 hírcsatorna, a Duna TV és a Duna World már csak azért is kénytelen nyomon követni az ünnep eseményeit, nehogy a politikusok fontos üzenetei ne jussanak el a széles néprétegekhez. Az más kérdés, hányan nézik ezeket az – általában – élő közvetítéseket, de végül is nekik a nézőszám úgysem számít. A kereskedelmi adók viszont ilyenkor beleadnak apait-anyait, hogy kiszolgálják a közönséget. Úgy tesznek, mintha az egész ország a készülékek előtt ülne, s nekik csak az a dolguk, hogy jobbnál-jobb filmekkel szórakoztassák a nagyérdeműt.
Az alkotmány, az új kenyér egykori, Szent István újjáéledt mostani napja is eme megosztás jegyében telik a tévékben. Jó hazafiak, hívők és Orbán-hívek már reggel fél 9-kor láthatják az ünnepélyes zászlófelvonást, aztán végigkísérhetik a tisztavatást, a légi és vízi parádét, megnézhetik, kik kapják idén a Szent István Rendet, délután szemtanúi lehetnek a Szent Jobb körmenetnek, a nap betetőzését pedig a Budavári Palotakoncert című operett-gála jelenti a Dunán. Amikor meg épp nem történik semmi, az ünnephez méltó filmekkel próbálják maradásra bírni őket. Bizonyára kevesen tudnak ellenállni e kínálatnak. Ha véletlenül mégis kezükbe kerülne a távirányító, bőséggel ütközhetnek magyar filmekbe. A TV2 délután például leadja Várkonyi Zoltán immár klasszikus Egri csillagokját, utána pedig a Macskafogót. Az M3-on este az István király című 1992-es magyar tévéjáték (nem a musical) látható, az RTL Klubon éjszaka pedig a Csak szex és más semmi című vígjáték. A többiek már bevált amerikai filmekkel keresik a nézők kegyeit. Ami azért érthető, hiszen az ünnepnap sem múlhat el reklámok nélkül, márpedig azokat közönségvonzó műsorok között tanácsos leadni.
Csak a sorozatok és szappanoperák hívei maradnak hoppon, ahogy az már ilyesfajta ünnepi alkalmakkor szokásos. Hétfő lévén a Dunán következne a Kártyavár újabb epizódja, de nem jön, egy hetet várni kell rá. Nem lesz Barátok közt, valamint Éjjel-nappal Budapest sem az RTL-n, valamint Jóban-rosszban a Super TV2-n. Még a Cool-on is elmarad az örök délutáni program, a Cobra 11 című, egyébként remekül megcsinált német krimi-sorozat néhány folytatásának ismétlése. Jó hír viszont e film kedvelőinek, hogy a következő vasárnaptól már vadonatúj részek láthatók az RTL Klubon: a 22. évad epizódjait kezdik vetíteni és várhatóan újabb bravúrosan felvett autópályás üldözések és tömegkarambolok színesítik a jól kitalált történeteket.
És nem ez az egyetlen meglepetés a jövő heti kínálatban. Ugyancsak az RTL Klubon szombat és vasárnap kora délutánonként lesz látható egy 1986-ban forgatott és világszerte vetített sorozat. A simlis és a szende hozta meg Bruce Willisnek az első átütő sikert. Pedig akkor még - a Taxisofőr egyik főszereplőjeként - a női főhős, Cybill Shepherd sokkal ismertebb volt nála. Kettejük remek játéka mellett szellemes ötletek, humoros párbeszédek jellemzik ezt a krimit, amely indulása után nem sokkal megkapott szinte minden jelentős tévésorozat-díjat (Emmy, Golden Globe). Ennél is váratlanabb viszont a TV2-ben esedékes változás. A jövő héten ugyanis - a Tények után - főműsoridőben azonnal jó filmeket vetítenek: bevált, sikeres hollywoodi alkotásokat. Látható lesz a Beverly Hills-i zsaru mindhárom része - Eddie Murphyvel. Megismétlik a Krokodil Dundee két részét, sőt műsorra tűzik még a Csonthülye című dél-afrikai vígjátékot is.
Nem valószínű, hogy ezekkel igyekeznek ellensúlyozni az RTL Klubon menő sorozatokat, mert azokkal úgysem tudnak - a jelek szerint talán már nem is akarnak - versenyezni. Viszont úgy látszik, egyelőre feladták az egész nyarat végigkísérő próbálkozásukat, hogy saját gyártású ál-vetélkedőkkel igyekezzenek magukhoz vonzani a nézőket. Előbb Kasza Tibor játékvezetésével két celeb próbálta - általában sikertelenül - hat hosszú fordulón át kitalálni, hány éves az eléjük állított személy. De nem ez volt a mélypont, hanem az utána következő Extrém Activity, amelyben Ábel Anita irányításával ugyancsak celebek szenvedtek a kitalálandó feladatok dzsungelében. Náluk csak a nézők szenvedtek jobban, hiszen ez a játék (?) egy-két este még akár lehet is szórakoztató, de minden hétköznap egy kicsit (nagyon) sok.
Attól tartunk azonban, hogy a pihenő nem tart sokáig. A nagy kereskedelmi tévék egymást felülmúlva - néha egymás orra elől - vesznek külföldön bevált licensz-műsorokat, hogy aztán a hazai környezethez applikálva azokat, szórakoztassák (hülyítsék) a nagyérdeműt. Így azon sem lehetnek meglepve, hogy a nézők lassacskán megtanulnak válogatni a műsorok között és mindig a kezük ügyében van a távirányító. A nagy hírveréssel beharangozott durranásokról meg előbb-utóbb kiderül, hogy nem nagyok és még kevésbé durranások. Talán már a mostani hosszú hétvégén is az lehet a nézőknek ünnep, hogy be sem kapcsolják a tévét. A műsorokat elnézve ez sem lenne meglepő.
2018.08.19 12:33