Lengyel László: Orbán királyság és Budapest köztársaság

Publikálás dátuma
2018.04.21 09:40
TÜNTET A TÖBBSÉG - Az önkormányzati választásokat és az önkormányzati autonómiát is védeni kell tömegmozgalmakkal FOTÓ: VAJDA JÓ
Fotó: /

Annak ellenére, hogy a választók többsége Orbán és rendszere eltávolítására szavazott, ismét bekövetkezett az Orbán-rendszer és a homo orbanicus kétharmados győzelme. A nemzet 51:49 arányban leváltotta a rendszert, mire a rendszer leváltotta a népet.

A magára hagyott rendszerellenes választó

Rendszerváltás volt ez is a javából, negatív rendszerváltás: a magyar választók jelentős része elkötelezte magát egy könyörtelen, autokrata rendszer mellett. Az ellenzékre szavazók voltak többségben, de a választási rendszer sajátosságai újabb, harmadik kétharmados többséget eredményeztek az ancien régime javára. Így, az érvényes rendszer szerint, a magyar választók a vagy-vagyból a rossz oldal mellett döntöttek, nem először és nem utoljára. Egzisztenciális határhelyzet, amikor "az ember vagy nem vesz észre semmit, vagy igazi létére ébred, mulandó földi egzisztenciája fölött és annak ellenére. Még a reménytelenség is – azáltal, hogy lehetséges lennie – a világon túlra mutat.” – írta Karl Jaspers. Ki vagy? Hol vagy? Miért vagy? Mivé lehetsz? Mivé tehetnek? Mivé kell lenned?

Orbán Viktor semmi rendkívülit nem tett, csak kihasználta valamennyi, rendszer-adta előnyét. Az Orbán-rendszer kiépített egy központosított államhatalmat, pártállamot, amely függővé tette magától a falvak és a kisvárosok népét, ahol a legnagyobb vagy egyetlen foglalkoztató, rendfenntartó, információközlő, oktató, egészségügyi, vallási és szociális szolgáltató. Minden forrás a központi államhatalomtól származik. Itt nincs és nem is lehet semmilyen alternatív politikai, piaci vagy civil intézmény a pártállamon kívül. A pártállamtól független társadalmi csoportok tagjai Budapestre vagy külföldre távoztak, ahol a piaci vállalkozások és szolgáltatók, a civil szféra szabadsága és autonómiája érvényes. A vidéki városok középrétegei megkapták az ország és családjuk szimbolikus, de látható védelmét: a kerítést a határon, a rendőri jelenlétet az utcákon. Az állampártra, a Fideszre, amely valójában elnöki párt, Orbán-párt, kizárólag választások idején van szükség, nem gyakorol semmilyen valóságos hatalmat, nem választ, nem kormányoz. Orbán a törzsszavazói mellé behozta a falvak és kisvárosok tartalékban lévő, közvetlen felügyelete alatt álló szavazóit, továbbá a pénzzel és párthűséggel elkötelezett erdélyi és vajdasági levélszavazókat.

Az ellenzéki választókhoz, vagy helyesebben mondva, a rendszerellenes választókhoz is, a korábbi nagyjából 2 millió szavazó mellé 600 ezren csatlakoztak. Csakhogy az előbbi tartalék koncentráltan egyetlen pártra esett, így nem veszett el, ellenben a baloldal és a Jobbik szétszavazásával, illetve a több mint 400 ezer, kis pártokra adott vokssal az ellenzék elveszítette minden esélyét nemcsak a győzelemre, de a kétharmad megállítására is. Orbán Viktornak mindehhez volt pénze, intézményei és ideje, az ellenzéknek viszont se pénze, se intézményei, se ideje nem volt, csak szavazói, akik nem rá, hanem Orbán ellen szavaztak.

A demokratikus ellenzéki pártok vezetői kétszer kivégezték saját lehetséges, közös miniszterelnök-jelöltjüket. Képtelenek voltak a közös választási párt vagy a közös lista stratégiai szövetségének megteremtésére. Tudták, hogy az Orbán-rendszer csak stratégiai szövetséggel győzhető le. De inkább akarták egymást legyőzni. Majd a választók nyomására eljutottak a taktikai szavazás gondolatához. Ebben semmi új nincs: ilyen taktikai szavazási stratégiát alkalmazott Orbán és Torgyán 1998-ban, amikor a második forduló előtt megállapodtak 82 kisgazda képviselő egyoldalú visszaléptetésében. Biztosak lehettek abban, hogy a vidéki radikális, nacionalista kisgazda választók le fognak szavazni a budapesti, liberális-gyanús Fideszre? Nem. De a politika a merészség és vállalkozás művészete is. A 2018-as pártvezetők se nem merészek, se nem vállalkozóképesek, sőt még csak nem is ésszerűen gondolkodó politikusok. Nem akartak, tudtak se nyílt, se titkos taktikai megállapodásokat kötni egymással, illetve a középre húzó Jobbikkal. Így cserben hagyták a rendszerellenes választókat. Nem Orbán Viktor diadalmaskodott, hanem az ellenzék vesztett.

Politikai és társadalmi térkép

Mindez a politika mezején bekövetkezett mészárlás értelmezése. Megrendítő, hogy 49 százalékos választási eredménnyel az ország egésze narancsszínbe borul. De ennél nem sokkal lenne vigasztalóbb, ha az arányosabb választási rendszerben egy narancssárga Dunántúl és Duna-Tisza köze, illetve egy zöld Tiszántúl tűnne fel, amelyből itt-ott bukkanna elő a középen lévő fővároson kívül, egy-egy nagyvárosi rózsaszín folt. Narancssárgában a nemzeti populista és autokrata Fidesz, a homo orbanicus új középosztályára támaszkodva, zöldben a kékgallérosokat és a szegény "fehéreket” képviselő, radikális nacionalista Jobbik, középen a fővárosi és egyetemi nagyvárosi, középosztályos, progresszív szociálliberális világ.

Igen, a társadalom többsége, a vidék, egy-két kivételtől eltekintve, a Fideszt és a Jobbikot, az autokrata és populista nacionalista Orbán-rendszert és annak populista nacionalista ellenzékét választotta, szemben a többnyire budapesti baloldali és liberális választóval. A mérsékeltebb Vona-szárny összeomlásával a Jobbik zöldje sötétebb, nyilas-zöldre vált vissza. A budapesti siker és a tiszántúli sikertelenség következtében a demokratikus baloldal rózsaszínre és kékre, szociálliberálisra változik a rózsaszín-vörösről. Mindennek a következménye, hogy a parlamentben, ahogyan eddig is - immár a harmadik választással -, több mint 80 százalék az ideológiailag elfogadhatatlan képviselő. Ez szörnyű. Magyar realitás. A 2001 óta követett, elhibázott magyar politika, gazdaságpolitika és társadalompolitika eredménye. Nem Mohács, nem Trianon, nem a kommunizmus, nem a rendszerváltás közvetlen-közvetett hatása, nem magyar vagy kelet-európai átok, hanem négy és fél politikai ciklus kalandor és populista politikái, egy magyar, majd egy világgazdasági válság elhibázott kezelése, az európai magára hagyottság következménye. Társadalmi egyenlőtlenség, szociális, egészségügyi, oktatási leromlás, durva korrupció. És könyörtelen állami központosítás, az államfüggés visszaállítása vidéken, brutális migráns-ellenes propaganda a külső és belső – kelet-magyarországi cigány és "fehér cigány" – migránsokkal szemben.

Ránézve Magyarország térképére, azt látjuk, hogy vége a korábbi politikai kulturális határvonalaknak, amikor még a nyugatos Pannóniáról és a keleties Hunniáról lehetett beszélni. Most az Orbán királyság áll szemben a kicsiny Budapest köztársasággal. A pannón rész, a Dunántúl civilizált nagyvárosai és falvai az Orbán-rendszer legbiztosabb támaszaivá váltak. Magyarország nemzeti, társadalmi értelemben megszűnt. Csak a magyarok egymás iránti gyűlöletében létezik.

Elveszített ország, visszaszerzett Budapest

Az ország elvesztése és Budapest visszaszerzése új helyzetet teremt. Budapestet a baloldali és liberális szavazók elvették Orbán Viktortól, és csak azért nem nyerték el jutalmukat, mind a 18 választókörzetet, mert az ellenzéki politikusok ostobán és felelőtlenül képtelenek voltak a megállapodásra. De a szavazók megtették a dolgukat, még a korábban hagyományos jobboldali kerületekben is többen szavaztak a demokratikus ellenzékre, mint a Fideszre.

Ezzel egyszerre léptünk a Brexit és a Trump utáni korba és vissza a történelmi múltba. A Brexit és a trumpizmus világossá tették, hogy bekövetkezett a vidék lázadása a globalizált London, illetve New York és Los Angeles, Boston és Seattle ellen. Másrészt, Macron sikere Párizs, a nagyvárosok és a globalizáció visszavágása Le Pen vidéki Franciaországának. Kína leveri Hongkong, a putyini Oroszország Moszkva, az erdoğani Törökország Isztambul, Sissi Egyiptoma Kairó lázadásait. A vidék szavazói fegyelmezik meg Dániában a liberális Koppenhágát, a néppárti-szabadságpárti, vidéki Ausztria szorongatja a baloldali, színes Bécset. A vidékkel igyekeznek sakkban tartani a lázadozó Pozsonyt és Bukarestet. És miként az 1960-as években, most is, a nagyvárosi fiatalok békés nemzedéki felkelése mindez az öreg vidékkel szemben.

Akár a húszas-harmincas években, amikor a magányos és gúnyolt, bűnös várost, Budapestet beszorították a könyörtelen, neobarokk vidék kalitkájába. Csak Budapesten volt titkos szavazás, csak itt szervezkedhettek a szociáldemokraták, csak itt voltak igazán egyetemek, akadémia, kávéházak és szabadkőművesek, lapok és könyvek, színházak és koncertek, mozi és kabaré. És lássuk be, hogy csak Budapest védte meg jól-rosszul a maga zsidóit 1944-ben, majd csak igazán a fiatal Budapest kelt fel 1956-ban Rákosi diktatúrája ellen. És erről a Budapestről indult el a nyolcvanas években az 1989-es rendszerváltás. Vitathatatlan, hogy mindez erősen hasonlít a Párizs-vidék, a London-vidék, Berlin-vidék, Bécs-vidék ellentétre, pontosan azon a keleties módon, ahogy létezik egy Prága-, Pozsony-, Zágráb-, Belgrád-, Kijev-, Isztambul- s végül Moszkva-vidék szembenállás is.

A 2018 utáni Orbán-rendszernek, amely valószínűleg jobban fog hasonlítani az Erdoğan-rendszerhez, mint az osztrák világhoz, nemcsak az a tétje, hogy mennyire távolodik el az Európai Uniótól és az európai centrumtól, hanem az is, hogy mennyire vágja el Budapestet, mint európai metropoliszt a nyugati tőkétől, az európai politikai és igazgatási, a civil és kulturális intézményektől. Erdoğan ezt Isztambullal megtette. Levágta az európai, a globális világ köldökzsinórjáról: megsemmisítette önálló intézményeit, bebörtönözte vagy belső/külső emigrációba szorította értelmiségi elitjét. Ha az Orbán-rendszernek sikerül megsemmisítenie a maradék önkormányzati autonómiát, megfojtani a civil intézményeket és eltakarítani az útból a sajtót, megfegyelmezni a bírókat, akkor az elnémult és térdre kényszerített Budapest eltűnik a világ szeme elől. Halott ország után, halott Budapest.

TÓTH JÓZSEF, A XIII. KERÜLET VEZETŐJE - FOTÓ: NÉPSZAVA

TÓTH JÓZSEF, A XIII. KERÜLET VEZETŐJE - FOTÓ: NÉPSZAVA

Főpolgármester-jelölt és választási párt

A demokratikus ellenzék azért is vesztett, mert nem volt egységes vezetője, anyagi és szellemi központja. Ha Budapest önállóságát fenn akarjuk tartani, majd innen kiindulva az országot Orbán rendszerétől meg akarjuk szabadítani, akkor azonnal cselekedni kell. Az ellenzéknek nemcsak azt kell bizonyítania, hogy létezik, hanem azt is, hogy kritikusan fel tudja mérni, miért s hogyan jutott ide, és van megvalósítható elképzelése a jövőről. Ez csak egyetlen központban, egy alternatív erő vezérletével lehetséges értelmesen. Ha a rendszernek a legcsekélyebb időt engedünk, azonnal hozzálát a még meglévő ellenállási gócok megsemmisítéséhez.

Legitim és erős budapesti intézményt szükséges teremteni, az ellenállás vezetéséhez és a szükséges tárgyalásokhoz. Erre a budapesti "ideglenes köztársasági elnök", egy főpolgármester-jelölt megválasztása, és körötte anyagi és szellemi központ létrehozása a legalkalmasabb. A most megválasztott 12 demokratikus ellenzéki parlamenti képviselő, pártjaik hozzájárulásával választhatná meg a közös főpolgármester-jelöltet, éppen mire Orbán a királyságában kijelöli új kormányát. Eszébe se juthasson az új Orbán-kormánynak, hogy Budapesten, és ennek megfelelően vidéken is megszünteti az önkormányzat intézményrendszerét, hogy Budapestből helyhatóságot csinál, amelyet kormányzati adminisztrátorok irányítanak. Az önkormányzati autonómia, ennek megfelelően az önkormányzati választások a demokrácia fontos eszközei, melyeket tömegmozgalmakkal is védeni kell. Ebből következnek az egységes kerületi polgármester-jelöltek és az egységes listák.

Nemcsak azért ajánlom ismét Tóth Józsefet, a XIII. kerület vezetőjét főpolgármester-jelöltnek, mert a legtekintélyesebb és legsikeresebb polgármestere a városnak, hanem azért is, mert képes arra, hogy tárgyaljon és egyezségre jusson valamennyi szereplővel, megszervezzen egy alternatív központot és onnan győzelemre vezessen minden kerületben. Nemcsak kialakíttatni képes egy Budapest-programot, hanem végre is hajtatni. Ma ő az egyetlen, akinek politikai, szakmai és emberi tekintélyét Orbán Viktor is elfogadja, akivel nem lehet nem tárgyalnia. Budapest vele azt kapná, amit már régóta megérdemel.

A budapesti csírából kell kibomlania annak a választási pártnak, amely a demokratikus ellenzéki pártok és civil szervezetek maradványaiból, részben intézményeikből, részben politikusaiból szerveződne. A technikai-taktikai szintről fel lehet és kell emelkedni a politikai stratégiai és ideológiai szintre. Az a hamis álom, hogy lehetséges egyetlen mozgalomban egyesíteni a budapesti és egyetemi városi szociálliberális érdekeket és értékeket a tiszántúli vörös, munkáspárti értékekkel és érdekekkel, épp úgy szertefoszlott, mint Nyugat-Európában. A nyitás lehetősége a liberális konzervatív erők és a Dunántúl felé képzelhető el, amelynek első fecskéje Mellár Tamás pécsi győzelme. Először Budapesten lehet és kell kiegyezni a liberális konzervatív szavazókkal és Pokorni típusú politikusaikkal, majd az egyetemi városokban, s így haladni tovább a kisvárosok és falvak felé.

Levetett a ló. Mindened fáj. Sebaj. Azonnal kelj fel és ülj vissza rá. Ha a földön maradsz, ha csak keseregsz, soha nem fogsz lovagolni. – Nincs ló – jegyezte meg unokám lakonikusan. Lesz. "Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás / vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!" – jelentette meg Babits 1936 áprilisában e sorokat.

2018.04.21 09:40

Az Előretolt Helyőrségtől érkezik a PIM ideiglenes főigazgatója, aki korábban már "kettészakította" az irodalmi elitet

Publikálás dátuma
2018.12.17 13:00

Fotó: Facebook/
A liberális elhajlással vádolt Pröhle Gergelynek mennie kellett.
Demeter Szilárd írót, az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet korábbi főszerkesztőjét bízta meg a Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes főigazgatói tisztségének ellátásával Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere. Demeter az októberben menesztett - a hivatalos indoklás szerint közös megegyezéssel távozó - Prőhle Gergelyt váltja a poszton. A 2017-ben kinevezett korábbi főigazgatót „liberális elhajlással” vádolták az egyik kormánylapban, ezt követően váltotta le Kásler Miklós a múzeum éléről. Prőhle a lapunknak adott, ma megjelent interjúban még nem tudott a pályázat kiírásáról, amelyet hétfő délelőtt jelentettek be az ideiglenes főigazgató megbízásával együtt. Bár az irodalmi múzeum vezetője nem a korábban felmerült, szélsőjobboldali nézeteket valló Takaró Mihály lett (ő visszautasította Kásler felkérését), Demeter Szilárd is a kulturális élet szereplői ellen nyár óta sorozatos támadásokat indító kultúrkörből került ki. Demeter Szilárd, a most kinevezett ideiglenes főigazgató 2008-2014 között Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett dolgozott sajtófőnökként, majd irodavezetőként. 2014-től a Századvég Alapítvány kutató-elemzője. Emellett annak az Erdélyi Médiatér Egyesületnek a „nem hivatalos nagykövete”, amely 2017 decemberében mintegy 4,5 millió eurós támogatást kapott a magyar kormánytól. (Az egyesület elnöke Mohácsi László Árpád, Tőkés László fotósa.) Demeter a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) alatt működő, a korábban a Magyar Idők kulturális rovatvezetője, Orbán János Dénes író által vezetett Előretolt Helyőrség Íróakadémia (amely 2017-ben 1,4 milliárd forint támogatást kapott) 2017 novemberében elindított Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet alapító főszerkesztője volt. Demeter a melléklet indulásakor az Origónak adott interjújában az irodalmi elitet a Nagykörúton kívül és belül eső táborra osztotta: „Felszínes benyomásaim alapján itt az irodalmi életből irodalompolitikát csináltak, szekértáborok feszülnek egymásnak, az írószervezetek osztódással szaporodnak, és százezer forintért egy kanál vízben meg tudnák egymást fojtani a rivális szervezetek. Ezek a hatalmi vagy politikai játszmák nem az irodalomról szólnak, nem az olvasókról, hanem az írókról, arról, hogy ki ossza az ösztöndíjat, ki kapja, kik legyenek az NKA-kuratóriumokban, és így tovább. Ennek bizonyára így kell lennie, de nekem mind pótcselekvéseknek tűnnek. Olyan, mint a politika a politikáról: hóttunalmas.” A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Mediaworks portfólióba tartozó regionális napilapok mellékletének főszerkesztői posztján Demetert 2018 júliusában Szentmártoni János a Magyar Írószövetség elnöke váltotta. Demeter azóta lapigazgatóként a melléklet Kárpát-medencei (Erdély, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja) kiterjesztésén dolgozik. (Ezzel szinte egy időben indult el a Magyar Idők kormánypárti napilapban a kulturális élet szereplői elleni aktív támadássorozat.) A 2017-es interjúban elmondott szavait a Petőfi Irodalmi Múzeum élére való kinevezése apropóján is érdemes felidézni, akkor a következőképpen fogalmazott: „Én viszont régi csataló vagyok ezen a terepen, egy évtizede a politikacsinálásból élek különböző feladatkörökben, megedződtem a lövészárkokban. Van egy közmondás, Mikszáth is idézi, valahogy így szól: nem az a legény, aki üt, hanem aki állja. Hát állom, ha ez a feladatom.” A múzeum végleges főigazgatói pályázata nyilvános, annak elbírálása után kerül sor a vezetői tisztség betöltésére - áll az Emmi közleményében.
2018.12.17 13:00

Minden zenévé válik - Eötvös Péter 75

Publikálás dátuma
2018.12.17 11:00
OPERÁI: Három novér, Angyalok Amerikában, Szerelemrol és más démonokról, A balkon, Lady Sarashina, Az ördög tragédiája, Paradise
Fotó: / KÁLLAI MÁRTON
Eötvös Péter hetvenöt éves. A zeneszerző, karmester, mentor a nemzetközi kortárs muzsika meghatározó alakja.
Mikor határozta el, hogy zeneszerző lesz? 4-5 éves koromban, amikor le tudtam kottázni azt, amit kigondoltam, és le is tudtam játszani a zongorán. Zeneszerzőként végzett Budapesten, mégis karmesternek tanulni ment Kölnbe. Mi vonzza a karmesterségben?    Amit a szerző elgondol, azt a karmester realizálja és fordítva is, a karmesteri tapasztalattal jobban tudok zenekarra komponálni. Mennyire ismerhette az ötvenes-hatvanas években egy a zene iránt komolyan érdeklődő magyar ember, vagy akár egy zeneakadémista zeneszerző-növendék a világban zajló folyamatokat? A nyugati zene elöl hivatalosan el voltunk zárva, de ami tiltva van, az iránt sokkal nagyobb az érdeklődés. Létezett a '60-as években egy avantgárd művészeti kör Budapesten, amelyben képzőművészek, építészek, irodalmárok és zenészek vettek részt. Ezek privát kapcsolatok révén be tudták szerezni a legfrissebb nyugati kulturális információkat. Milyen irányban tágult a horizontja, amikor kikerült nyugatra?  Leginkább esztétikailag. A pesti akadémiai szellem a tradícióra épített, a nyugati iskolák jövőorientáltak voltak. Sokszor említettem már, hogy itthon egy virágból csak annyit láttunk meg, ami a föld felett volt. Kölnben, Stockhausen mellett előbb a virág gyökerét tanulmányoztuk és abból következtettük, hogy miért olyan a föld feletti része. Szóval a teljességet.  Korán Stockhausen együttesének tagja lett, majd a Pierre Boulez alapította párizsi Ensemble InterContemporain zeneigazgatója volt. Hogyan hatottak ezek a zeneszerzők Önre?  Stockhausen minden művében közreműködtem karmesterként, vagy zenészként. A párizsi együttessel pedig a 13 év alatt több száz új művet mutattam be. Minden zenei tapasztalatomat ettől a két mentoromtól kaptam. Stockhausentől a zeneszerzés, Bouleztől pedig a vezénylés technikáját sajátítottam el. Mindkettővel egész a halálukig munkakapcsolatban maradtam.  Teljes estés operát viszonylag későn, 1998-ban komponált először. Miért várt ilyen sokáig? 1973-ban és 1975-ben már írtam két kamaraoperát, de a karmesteri feladatok teljesen kitöltötték minden időmet. A 80-as években kaptam Kent Naganótól felkérést egy operára és erre hosszú ideig készültem, úgy, hogy például két szezonban vezényeltem Lyonban a Don Giovannit és közben tanulmányoztam annak a dramaturgiáját a saját operámhoz. Mi volt az inspiráló erő?  Egész életemben a színpad inspirált. A fiatalkori budapesti színházi és filmzenék tapasztalatából szereztem bátorságot, hogy újból színpadra állítsam a zenémet. Szükséges-e speciális zenei nyelv kialakítása az operához? Az operák zenei nyelve lényegesen más, mint a szimfonikus zene. Minden történet más hangzásvilágot igényel. Ehhez hozzájönnek a különböző nyelven komponált operák, mivel az opera alapvetően nemzetközi műfaj. A különböző nyelvek ritmusa, hangsúlyozása, logikája, kultúrája mind más és más zenei megoldást igényel. A Három nővér az egyik leggyakrabban játszott kortárs opera, számított ekkora sikerre? Nem, de a siker rögtön a bemutatón jelentkezett. Létezik-e valamilyen könnyen felismerhető Eötvös-stílus, van-e valamilyen kompozíciós vezérelve? A zeném mindig dialógusban van a hallgatóval és a nézővel. Én elmesélem a zenét. Ez a fiatalkori színházi tapasztalataimból ered, annak a folytatása. Egyszer azt nyilatkozta: „A nyelvezetem ugyanaz, hozzám kötődik. A stílus más, az a tárgyhoz". Milyen ez a nyelvezet?  Sajátos hangzásvilágom van, amit leginkább az írók nyelvi világához hasonlíthatok, akik bár különböző témákról írnak, de a nyelvezetüket rögtön felismerjük. Mi az az erő, ami komponálásra készteti?  Bennem mindig zeng valami, csak alkalom kell, hogy más is hallja. Olyan ez mint amikor a növények a napfény hatására kibontakoznak.    A Goethe-érmet augusztusban kapta meg, az indoklásban az szerepelt: „Eötvös Péter magyar zeneszerző és karmester saját szerzeményeivel és kortársai műveinek interpretációival a hidegháború idején és a berlini fal leomlása után is a közös európai zenekultúra élharcosa volt, és ma is ennek a kultúrának a meghatározó alakja". Ma már tudjuk, a CIA a negyvenes évektől kezdve komoly pénzt, munkát, fektetett a kortárs, avantgard művészek, művészetek támogatásába, gyakorlatilag fegyvernek tekintette őket a kommunizmus elleni harcban. Lehetett a CIA jelenlétből valamit érezni?  Érdekes, ezt most hallom először, de el tudom képzelni, hogy ez így volt.  Visszatekintve nem hiszem, hogy bármit másként csináltam volna, ha ezt tudom.  Milyen céllal hozta létre az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítványt? Fő célom a fiatal zeneszerző és karmester generáció közötti kapcsolat megerősítése, hogy együtt dolgozzanak és ismerjék egymás feladatkörét. Ezen felül pedig, hogy tovább adjam azt a hatalmas tudást, amelyet én kaptam az ötven éves pályám során.  Alapítványként, támogatásokból működik. Kis létszámú csoportokat fogadunk, és professzorként nemzetközileg jelentős zeneszerzőket hívunk meg. Tevékenyen vett részt zeneszerzőként és előadóként egy új zenei világ kialakításában. Hogyan látja, mi az, ami az elmúlt évtizedek kísérletezéseiből életerősnek bizonyult? A "klasszikus" zenei hangzásvilág az utóbbi évtizedekben két irányban változott: az egyik a komplexitás, a másik a szimplicitás irányában alakította ki a nyelvezetét. Mindkettő nagyon színes és formailag is érdekes lett. A közönség az igényeinek megfelelően választhat. Ha végigtekint pályáján, mi volt az, amivel Eötvös Péter részt vett az új zenei világ megszületésében?  Három területen voltam egyenlő módon nagyon aktív: zeneszerzőként főként a 10 operámmal és számos koncertművemmel, amelyeket az egész világon játszanak. Karmesterként a 20.-21. század zenéjét szintén az egész világon autentikus módon, a zeneszerzőkkel való személyes kapcsolaton keresztül tudtam átadni a zenekaroknak, ugyanúgy, ahogy ez a korábbi századokban is történt. Tanárként sok száz növendékem indult el a zenei pályán és került vezető pozícióba. A zenén kívül mi foglalkoztatja még? Lényegében minden foglalkoztat, mert valahogy minden zenévé válik. A zene az egyik nyelv, amelyen az ember beszél és zenél.   

Névjegy

2019-ben az egész világon portrékoncertek formájában ünneplik Eötvös Péter 75. születésnapját. 2021-ben Berlinben lesz az új operája bemutatója. 1944.január 2-án született Székelyudvarhelyen. Tizennégy éves korában Kodály Zoltán javaslatára felvették a Zeneművészeti Főiskolára. Pályáját a Vígszínház zenei vezetőjeként kezdte, színházi és filmzenéket komponált. Több külföldi és magyar vezető szimfonikus zenekar vendégkarmestere volt. Műveit világszerte játsszák. 

2018.12.17 11:00
Frissítve: 2018.12.17 11:00