Szél Bernadett lesz az LMP frakcióvezetője

Publikálás dátuma
2018.04.27. 17:30
Fotó: Molnár Ádám
Szél Bernadett lesz az LMP kilencfős parlamenti frakciójának vezetője, jelentette be a párt társelnöke pénteken a párt kihelyezett frakcióülését követően - írja az MTI.

Szél Bernadett hozzátette: a képviselőcsoportból Demeter Márta, Keresztes László Lóránt és Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettesként fog dolgozni.

Az Országgyűlésben az LMP adja a fenntartható fejlődés bizottságának elnökét. Szél Bernadett szavai szerint a posztra a frakcióülésen megválasztott Schmuck Erzsébet azért dolgozik majd, hogy a zöld civil szervezetek hangja az eddiginél jobban behallatszódjon a parlamentbe.

Elmondta, a frakcióülésen arról is döntöttek, hogy a honvédelmi bizottságba Demeter Mártát a költségvetési bizottságba pedig Csárdi Antalt jelölik alelnöknek.

Az LMP-t választotta Szabó Szabolcs
Nyilván könnyebb lesz Szabó Szabolcs parlamenti munkája, ha nem függetlenként, hanem frakció-tagként politizál. Van erről véleményem, főleg annak fényében, hogy ha az LMP racionálisabban politizál több fővárosi körzetet is elhozhatott volna az ellenzék, de Szabó döntését nem akarom ezzel szembe állítani – így reagált a Népszavának Vajda Zoltán, az Együtt politikusa, miután hivatalossá vált: a megszűnés szélén álló párt egyéniben mandátumot nyert képviselője az LMP-frakciójában dolgozik tovább.
Szabó ezt azzal indokolta, hogy Szél Bernadettékkel ért a legjobban egyet politikai-ideológiai szempontokból, valamint az új pólus kiépítésének szükségességét is hasonlóan látják. Érdemes felidézni, hogy Szabó egykori párttársa, Vajda Zoltán, a főváros XVI. kerületében pár száz szavazattal maradt csak le a kormánypárti Szatmáry Kristóftól, az LMP-s aspiráns pedig nem lépett vissza a körzetben.

Szerző
Frissítve: 2018.04.27. 22:42

A Városligetben leütött aktivista lány és a TASZ sajtótájékoztatója - Videó

Garázdaság vétség és súlyos testi sértés gyanújával indított nyomozást a Budapesti Rendőr-Főkapitányság (BRFK) a szerda este, a városligetben történt összecsapás ügyében. A 168 óra videójából derült ki, hogy a Fidesz-közeli Valton biztonsági cég emberei rátámadtak azokra a ligetvédőkre, akik egy bejelentett tüntetésen próbálták blokkolni a fák átültetését végzőgépeket.

Szerző

Ebola: még 5 napig karanténban a magyar kutató

Publikálás dátuma
2018.04.27. 16:02
Illusztráció: Shutterstock
Továbbra sem mutatható ki az ebolavírus annál a magyar kutatónál, aki április 13-án szenvedett balesetet az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában állatkísérletek közben - nyilatkozata Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az MTI-nek pénteken.

A főorvos a virológus munkatárs állapotáról elmondta, semmilyen jele nincs annak, hogy az ebolavírus a szervezetében elszaporodott volna, továbbra is jó egészségi állapotban van. A kutatónál a gyógyszeres, vírusellenes kezelés is lezárult.

Mint fogalmazott, az "nagyon jó", hogy a 14. napon is tünetmentes a kutató, azonban a szigorú izolációt fenntartják, hiszen az ebolavírus leghosszabb lappangási ideje 21 nap. Szlávik János hozzátette: továbbra is minden nap vért vesznek a kutatótól, és a vírus nem mutatható ki a szervezetében.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) kommunikációs osztálya múlt pénteken közölte az MTI-vel, hogy filovírussal végzett munka során baleset történt az OKI Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában.

A közleményben hangsúlyozták: a baleset után azonnal megtették a szükséges intézkedéseket. A filovírus-családba tartozik az ebola- és a Marburg vírus, mindkettő vérzéses lázzal jár.

Szerző