A hatalomnak nincs neme

Mi történik, ha a férfiak lesznek a gyengébb nem és a nők kerülnek hatalomra? Ez a központi kérdése Naomi Alderman Hatalom című könyvének.

Sokan úgy gondolják, ha nők kerülnének hatalmi pozícióba, akkor békésebb és empatikusabb világban élnénk. Ez az elképzelés idealisztikus és feltételezhetően nem igaz, Naomi Alderman Hatalom című könyvében pedig épp az ellenkezője történik: istentelen vérfürdő lesz a vége. A regény az utóbbi időben felkapott női disztópia irodalomhoz tartozik és az utóbbi évek bestsellere volt, egyesek A Szolgálólány meséjének szerzőjével, Margaret Atwooddal emlegetik egy lapon. Utóbbi túlzás és a regény ugyan kötelező azoknak, akik rajonganak a disztópiákért, a könyv sok kívánni valót hagy maga után.

Tizenéves lányok szerte a világon ráébrednek, hogy rendelkeznek egy szuperképességgel: elektromosságot tudnak kibocsátani magukból egy új szerv által, ami a játszadozástól kezdve az ölésig bármire jó. A lányok az idősebb nőkben is fel tudják ébreszteni ezt a képességet, ami két forrásból is származhat: lappangva mindig is ott volt a nőkben vagy egy a második világháborúban az ivóvízbe került anyag miatt alakult ki. Így a nők fizikailag erősebbek lesznek a férfiaknál, ami lavinaszerű változást indít el a hatalmi pozíciókban, a szexualitásban, a vallásokban és a terrorizmusban. A férfiak a nők pozíciójába kerülnek, nemi erőszaknak, bántalmazásnak esnek áldozatul, női gyám felügyelete alá kerülnek. A regényben négy szereplőn keresztül látjuk az eseményeket: Allie egy bántalmazott amerikai árva lány, aki egy vallási mozgalom vezetője lesz; Roxy egy londoni maffiózó lánya; Margot egy amerikai politikus és Tunde, egy nigériai férfi riporter. Mindezt a könyv úgy állítja be, mintha a szöveg történelmi mű lenne, ami 5000 évvel az események után készült és annak a gyökereit keresi, hogy alakult ki a nők uralta társadalom.

A regény sok fontos kérdést feszeget: mi változna, ha a nők kezébe kerülne a hatalom? Mi történik, ha az addig elnyomottak lesznek az elnyomók? Sajnos a regény nem megy túl mélyre, leginkább azért, mert a szereplők túl egyszerűek, közhelyesek, néhol érdektelenek. A regény legnagyobb hibája, hogy a férfiakat és a nőket két homogén csoportként mutatja be. Pl. azt látjuk, hogy a világon a nők nagyjából ugyanúgy reagáltak a képesség megjelenésére, mintha nem számítanának a különböző kultúrák, vallási beállítódottság, kor, társadalmi helyzet stb. Szinte minden nő azonnal abúzusra használja az erejét. A szöveg néha annyira nem tesz különbséget kultúrák között, hogy a szaúdi nők a nyugatiakhoz hasonlóan azonnal fellázadnak, és mintha egy pillanat alatt elfelejtették volna a kulturális és vallási berögzültségeket. Amikor pedig különbséget tesz a szöveg a társadalmak között, nagyon sztereotíp módon teszi: Amerikában visszafogottan zajlik a változás, kontrollra tanítják a lányokat, viszont Moldovában, ami a regény másik fő színhelye, háborús helyzet alakul ki, ahol a nők vadállati módon követnek el emberiesség ellenes bűntetteket.

A regényben vannak komoly hibák, de miközben a férfi-nő ellentétre épít, rámutat egy nagyon fontos dologra: a hatalomnak nincs neme. Nem az az elsődleges kérdés, hogy kinél van a hatalom, hanem hogy használja azt. A regény egyik jelentében Roxy, akit az apja parancsára megcsonkítanak és Tunde, akinek szorult helyzetét kihasználja az egyik női munkatársa arról beszélnek, miért tették ezt velük ezek az emberek. A válasz nem az, hogy azért mert férfiak, vagy nők, hanem mert megtehették.

Infó: Naomi Alderman: Hatalom, 21. Század Kiadó, 383 oldal