A gépek lekapcsolása előtt ébredt fel a kómából egy fiú

Publikálás dátuma
2018.05.08. 14:40
Illusztráció/AFP
Egy nappal az életben tartó gépek lekapcsolása előtt felébredt a kómából egy balesetet szenvedett amerikai tinédzser - számolt be az esetről több orgánum, köztük az MTI.

A 13 éves Trenton McKinley azt követően tért magához, hogy szülei aláírták a szervei adományozásáról szóló iratokat. Trenton hétszeres koponyatörést és súlyos agyi traumákat szenvedett el márciusban, amikor az alabamai Mobile-ban felugrott egy utánfutóra, amelyet egy munkagép vontatott, majd leesett, az utánfutó átfordult és fejbe vágta.

Jennifer Reindl, Trenton anyja elmondta: a fiú a baleset óta több koponyaműtéten esett át, veseproblémái léptek fel és szívrohama is volt. Egy alkalommal 15 percen át a klinikai halál állapotában feküdt a műtőasztalon, de sikerült újraéleszteni. Ezután az orvosok azt mondták, Trenton "soha többé nem lesz normális".

Az orvosok közölték a szülőkkel, hogy fiuk már nem fog felépülni, szervei azonban öt, átültetésre váró gyereket menthetnének meg. Ekkor a szülők aláírták a szervadományozásról szóló papírokat. "Igent mondtunk, ami Trenton életben tartását is jelentette, hogy az átültetésekig tisztán tartsák a szerveket. Másnapra előjegyezték egy utolsó agyi vizsgálatra, melynek célja a halál megállapítása, ekkor azonban életjeleket mutatott, így törölték a tesztet" - mondta az anya.

Trenton elmondta, a balesetből csak annyira emlékszik, hogy a betonra esett és az utánfutó fejbe vágta. Még mindig vannak fájdalmai és rohamai is, szüksége lesz egy koponyaműtétre, de beszél, jár, még olvas és "matekozik is". Anyja Trenton felépülését csodának tartja.

Szerző

Új Országgyűlés: az Isten-haza-család "iránymutatást ad mindannyiunknak"

Publikálás dátuma
2018.05.08. 12:47
A Fidesz-KDNP frakciójának tagjai az Országház főlépcsőjén az Országgyűlés alakuló ülése előtt 2018. május 8-án. MTI Fotó: Koszt
Ma teszik le esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők az Országgyűlésben - a DK képviselői a köztársaság helyreállítására esküdtek. A törvényhozás alakuló ülésén az államfő negyedszer kéri fel kormányalakításra Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP listavezetőjét.

Az ülés az államfő köszöntőjével kezdődött, ami után Áder János felkérte a korelnököt és a korjegyzőket az ülés vezetésére, majd a megválasztott képviselők elfogadták az alakuló ülés napirendjét.

A fideszes Turi-Kovács Béla korelnök az alakuló ülések hagyományainak megfelelően néhány gondolatát is megosztotta. Úgy vélte, április 8-án szabad tiszta országgyűlési választást rendeztek és ezen a voksoláson határozott döntést hozott a társadalom, amelynek értelmében a biztonságot kell minden elé helyezni.  – Én is megéltem és tudom, hogy vesztesnek lenni egy választáson, nehéz helyzet, nehéz tudomásul venni. Mégis arra kérek mindenkit, hogy legyünk egymással partnerek, próbáljuk úgy végig vinni ezt az ülést, ahogyan az méltó a magyar országgyűléshez – fogalmazott.

Turi-Kovács Béla szerint az ellenzéki politikusok külföldi hatalmaknál próbálnak fellebbezni, és olyan petíciókat nyújtanak be, amelyek saját hazájuknak ártanak. Kérem, ne tegyék ezt – tette hozzá. A fideszes politikus álláspontja szerint a magyar vidék „egy jó jövő mellett” tette le a voksát, ráadásul – fűzte hozzá - pont a szegényebb helyeken. - A bizakodás és a remény vezette a kezeket, nem a jólét – fogalmazott. Kivételesen örömtelinek nevezete, hogy a Fidesz jelmondata, az Isten-haza-család, már nem csak egy párt szlogenje, hanem egy gondolat, amely „iránymutatást tud adni mindannyiunknak”.

Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke számolt be a választás lebonyolításáról.

Letették esküjüket a történelmi zászlók előtt az országgyűlési képviselők kedden, ezzel megalakult az új parlament, a 2014-ben megalakult kormány megbízatása pedig megszűnt. Az ezt megelőző mandátumvizsgálat során mindenki megbízólevelét szabályszerűnek találták, így a parlament igazolta a képviselők és a nemzetiségi szószólók mandátumát.

Így egészítette a ki a DK a parlamenti eskü szövegét
A hagyományos szöveget a Demokratikus Koalíció 9 képviselője azzal egészítette ki, hogy "Minden törekvésemmel azon leszek, hogy helyreállítsuk a Köztársaságot és új demokratikus Alkotmányt adjunk a Hazának".
A DK-s képviselők, miután közösen elmondták a kiegészítést, elhagyták az üléstermet.

Ezt követően Áder János köztársasági elnök szólalt fel, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magas választási részvétel miatt nem lehet megkérdőjelezni az új kormány felhatalmazását.  Április 8-án, a választási eredmények megismerése előtt - látva a magas részvételt - a most ellenzéki szerepre készülő pártok vezetői is ekként nyilatkoztak. Szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy a magas részvétel erős legitimitást ad a következő Országgyűlésnek és kormánynak - hívta fel a figyelmet az államfő. Azt is hangsúlyozta, hogy a választók döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania, ez a demokrácia alapszabálya.

Azt is megjegyezte, hogy idén 23 párt állított országos listát, soha ennyi ezelőtt. Megjegyezte, hogy minden egyes országos listát állító párt legalább 153 millió forint támogatásban részesült, és a korábbi tapasztalatok alapján sajnos esély van rá, hogy ezzel nem tudnak elszámolni. Ezért megfontolásra javasolja az Országgyűlésnek, nem kellene-e visszatérni a korábbi szabályozáshoz és elejét venni annak, hogy a demokrácia ünnepéből néhányan üzletet csináljanak. Az elnök beszédében javasolta, hogy az Országgyűlés Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét válassza újra miniszterelnöknek. Erről a parlament feles többséggel határoz.

Az Európai Unióról szólva azt mondta, hogy az uniós közéletet a világos jövőkép hiánya, a kicsinyes vitákba feledkező politikusok, szellemi restség és unalomig ismételt közhelyek jellemzik. Az elkövetkező évek egyik legfontosabb kérdésének azt nevezte az államfő, hogy "képesek leszünk-e úgy növelni jólétünket, hogy a felhasznált erőforrásokat ne utódainktól vegyük el". És úgy, hogy a természettel szemben az utóbbi évtizedekben felhalmozott adósságunkat még törlesszük is - tette hozzá. Áder János a következő négy évre ugyanazt az idézetet adta útravalóul képviselőknek, amit 2014-ben: "A haza minden előtt".

Szerző
Frissítve: 2018.05.08. 14:05