földrengés;Lengyelország;bányaszerencsétlenség;

2018-05-08 17:36:00

Még élhet a három föld alatt rekedt lengyel bányász (videó)

Földrengés miatt bányaomlás történt Lengyelországban szombaton. Három bányászt még mindig keresnek - ha túlélték az omlást, most már valószínű, hogy időben eljutnak hozzájuk a mentőcsapatok.

Folytatják a kutatást a föld alatt rekedt három lengyel bányász után - írja az Euronews. A kitermelést végző japán vasipari vállalat szerint a mentőcsapatok óránként csak néhány métert tudnak megtisztítani, de így is egyre valószínűbb, hogy ha él még a három férfi, akkor időben sikerül őket megtalálni.

Egy 4-es erősségű földmozgás érte a dél-lengyelországi Zofiówka bányát szombat délelőtt, miközben 250 vájár dogozott a föld alatt. A földrengés miatti bányaomlás következtében 7-en rekedtek egy kilométeres mélységben, 2 embert már sikerült kimenekíteni, ketten pedig életüket vesztették. A mentési munkálatokat magas metángáz-koncentráció és a magas hőmérséklet is nehezíti, valamint az is, hogy időközben újabb kisebb földmozgás történt.

Lengyelországban tavaly 15-en vesztették életüket bányaszerencsétlenségben.