Körösi Ivett: Fény derült Ázsia legféltettebb titkára

Publikálás dátuma
2018.05.12 09:25
FOTÓ: FORTEPAN/NAGY GYULA
Fotó: /

Ilha Formosa, vagyis gyönyörű sziget – így nevezték el Tajvant a portugál felfedezők, akik a jelek szerin feleslegesnek tartották, hogy absztrakt neveken gondolkodjanak: egyszerűen az érzékeikre hagyatkoztak. A portugálok partot érése óta közel fél évezred telt el. Tajvan mindeközben Ázsia egyik legmodernebb térsége lett, bájából azonban semmit sem veszített. Pedig alig néhány évtizede, a ’60-as években még óriási volt a szegénység.

Fotó: AFP/Alexander Vilf

Fotó: AFP/Alexander Vilf

Egy szabad ország

"Anyám mindig azt mondogatta, fiam, semmit sem hagyhatsz a tányérodon!" – idézi fel nevetve a régi emléket az ötvenes éveiben járó Ying úr, mintegy magyarázatként arra, hogy vékony alkata ellenére miként is képes annyi ételt elfogyasztani, mint – a tajvani konyhával épp ismerkedő – három ebédpartnere összesen.

Mint mondja, Tajvan sokat változott, s ezért manapság nem csupán a turisták körében népszerű, hanem a régióban is. A kínai befolyást egyre aggasztóbbnak tartó hongkongiak például egyre nagyobb számban telepednek le a városállamtól 700 kilométerre fekvő Tajvanon, amely messze nem olyan zsúfolt, mint Hongkong. Másik vonzereje az igazán felszabadult légkör. "Ez egy szabad ország" – ismételgetik előszeretettel a helyiek. Bár Kína továbbra sem ismeri el Tajvan függetlenségét – ahogy a Pekinggel jó viszonyra törekvő nyugati országok többsége sem –, s igyekszik növelni befolyását, a helyiek büszkék a demokratikus berendezkedésre, és igyekeznek megóvni azt. A Freedom House 2018-ban publikált rangsorában Tajvan a második helyen végzett a kontinensen: Japán után Ázsia legszabadabb országának számít.

Területe valamivel kisebb, mint a Dunántúl, de rendkívül sok látnivalót tartogat. A nemzetközi járatok többsége a fővárosba érkezik. A modern épületek között szinte oázisként bújnak meg a híres tajvani kertek. A legnagyobb ezek közül a Lin család birtoka, amely ugyan Tajpej közepén áll, mégis olyan csendes és békés, mintha vidéken lennénk.

A meditatív élmény után kissé szokatlan visszatérni a nyüzsgésbe, ám vétek kihagyni a főváros egyik védjegyének számító Tajpej 101 kilátót. A toronyház – amelynek aljában egy bevásárlóközpont és számos étterem található – 508 méteres magasságával az ötödik legmagasabb épület a világon, 2004 és 2010 között pedig a dobogó tetején állt. Napközben, de akár éjszaka is érdemes felmenni a villámgyors – 1010 méter/perc sebességgel emelkedő – lifttel, hiszen a nappali nyüzsgés és az éjszakai fények is egyedülálló élményt jelentenek. Az épület egyébként a közepén elhelyezett, 660 tonnás acélgömbnek köszönhetően földrengésbiztos, erről a 2008-as, Tajvanon is érezhető, szecsuáni természeti katasztrófa idején már megbizonyosodhattak az éppen ott tartózkodó turisták.

Távozás előtt érdemes megállni a földszinten található Din Tai Fung étteremben, amely a világ egyik leghíresebb tésztázója. A hely specialitása az angolul dumpling néven ismert, finomságokkal töltött gőzölt tésztabatyu, amelyet bambusztálban szervíroznak. Ez igazi ázsiai specialitás, és az egyik legfinomabb változata kétségkívül itt készül. A Din Tai Fung kis családi vállalkozásként indult 1958-ban. Akkoriban csupán főzőolajat árultak, idővel azonban a boltok polcain is egyre elterjedtebb lett az olaj, így az üzlet megmentése érdekében profilt kellett váltani. Ekkor a tulajdonos és a felesége Sanghajból hozatott séfeket, akik a Din Tai Fung védjegyének számító tésztabatyukat készítették. Mostanra az Egyesült Államoktól az Egyesült Arab Emírségekig számos országban vannak éttermeik.

Éjszakai piac és teamúzeum

Az éttermi étkezés egyébként is szinte rituálé – amint arra egy tajvani diplomata emlékeztetett –, a helyi üzletemberek szívesen kötnek alkut étkezés közben, hiszen ilyenkor többnyire laza, oldott a hangulat. A nagy, kerek, forgó asztalra apró tálakban kirakott ételeket a vendégek megosztják egymással, akár a spanyolok a tapast. A bizalmas étkezés márpedig az első lépés a gyümölcsöző együttműködés útján.

A habkönnyű batyukat érdemes amolyan előételként fogyasztani, ugyanis az esti étkezést az éjszakai piacon a legjobb befejezni. Tajpej szívében van az egyik leghíresebb ilyen éjszakai piac, a Raohe Street Night Market, ahol a sült bogaraktól a legújabb street food különlegességekig mindent megtalálni. A piac maga igen autentikus: bár vannak turisták, főként helyiek látogatják, s éjszaka is harsog a tajvani zene. És nem csak ételeket kínáló standokat találunk itt; a Night Market tökéletes hely a szuvenírek beszerzésére, azonban a márkás cipők, gyógyfüvek, Buddha szobrok tengerében kötelező alkudni!

Az éjszakai nyüzsgést kiválóan ki lehet pihenni másnap a tajpeji Pinglin Teamúzeumban, amely a fővárostól keletre, a tengerpart közelében, a teacserjéktől zöldellő hegyek között található. A nyugalmat árasztó épületbe belépve egyértelművé válik, hogy nem száraz leírásokkal tarkított tárlattal hódolnak a múzeumban a teatermesztés és -ivás művészetének, hanem az odalátogatók aktív részvételét megkövetelő, interaktív kiállítással.

Tajvanon – Ázsia számos országához hasonlóan – komoly kultúrája van a teának. A múltban különösen nagy kincsnek számított, az 1800-as években egy gramm tea egy gramm aranyat ért. Csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, s díszes, aranyozott, zárható ládikákban tartották a teafüvet. A század végén is fontos kereskedelmi portékának számított, a japán uralom idején a tea volt Tajvan fő exportcikke (ahogy manapság a chipek). A manufaktúrákban igen nagy műgonddal szárították és fermentálták a leveleket. Nagyjából 48 órára volt szükség ahhoz, hogy az élénkzöld levelekből előállítsák az iható morzsalékot. A mester, aki készítette, ez idő alatt nem ment haza, ott aludt az üzemben, mert csak úgy érezte tökéletesen az aromákat, ha együtt lélegzett és élt a teával. A különböző zamatokat a múzeumba látogatók is megízlelhetik, a kiállítás végén ugyanis kóstolón lehet tesztelni a frissen megszerzett tudást. A tea egész Tajvanon alapital, egyes régióknak megvannak a saját speciális teafajtáik. Nem csupán a teák miatt érdemes azonban kimozdulni a fővárosból.

A Kutya éve
Nem sok jót ígérnek a kínai horoszkóp szakértői azoknak, akik a Kutya évében születtek. Bár 2018 az ő évük, idén nem biztos, hogy szerencséjük lesz. Ennek ellenére azt ajánlják a kutya „szülötteinek”, hogy maradjanak nyugodtak, kiegyensúlyozottak. Nem minden szempontból negatív az idei év: ha valaki fejlesztési, energiaügyi projektek beindítását fontolgatja, érdemes mihamarabb belevágni.
Ezeket jó eséllyel kíséri majd szerencse. Fontos azonban, hogy az ötletgazda ne legyen kapzsi, s ne csupán az anyagi javak felhalmozása legyen a célja. Az asztrológusok szerint 2018 lehet a nagy életmódbeli elhatározások éve is, így például most könnyebben lehet leszokni a dohányzásról. Az idei a remény éve is, így a kultúrák közötti párbeszédé, a szolidaritásé és a közönnyel való leszámolásé is.

A legbefogadóbb vallás

A sziget többi részét gyorsvonattal a legcélszerűbb felfedezni, hiszen 300 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedik, így hamar el lehet jutni bárhova. A sziget déli csücskében fekvő Kaohsziungba például akár kevesebb mint két óra alatt. Ez Tajvan harmadik legnagyobb városa, ám olyan csendes és békés szegletei vannak, mint a Fo Guang Shan Buddhista Múzeum. A név kissé félrevezető, hiszen egy óriási területen elhelyezkedő központról van szó, ahol az egyszerű turistákat és a buddhizmus iránt érdeklődő külföldieket egyaránt szívesen látják (sőt, a házasodni vágyókat is, ugyanis a világ minden tájáról érkeznek ide fiatal párok, hogy az egyedülálló környezetben mondják ki a boldogító igent). A hatalmas pagodák, és a magaslatra épített arany Buddha szobor – 108 méteres magasságával a legnagyobb ülő Buddha a világon – olyan nyugalmat áraszt, hogy a buddhizmusra kevéssé fogékony szemlélődők is békére lelnek. Az órák valósággal repülnek a központban, ahol a több nyelven beszélő férfi és női szerzetesek szívesen szóba elegyednek a turistákkal, és válaszolnak kérdéseikre. Hamar kiderül, hogy a buddhizmus az egyik legbefogadóbb vallás, követői úgy vélik, mindenkiben megvan a lótusz, vagyis mindenki képes elérni a megvilágosodást. Csupán öt alapszabályt fontos betartani: ne ölj, ne lopj, ne kövess el szexuális visszaéléseket, ne fogyassz bódító szereket, és ne hazudj.

Amennyiben valaki mégsem fordulna a buddhizmus felé, a tajvani látogatást érdemes lezárni egy pohár, skót "társait” is verő Kavalan whiskyvel, az európai eredetű ital ugyanis a sziget egyik védjegye. A whisky azonban csupán egy, Formosa rejtett kincsei közül. Érdekes módon magára Tajvanra is sokáig úgy hivatkoztak, mint Ázsia legjobban őrzött titkára. Szerencsére, a titokra idővel fény derült.

A fény ünnepe
Tajvanra érdemes az év elején utazni, nem csupán azért, mert így kicsit lecsalhatunk az itteni télből, hanem azért is, mert ekkor igen kellemes, tavaszi a klíma. Egy kis szerencsével elcsíphetjük az év egyik legnagyobb eseményét, a kínai újévet, és az azt követő ünnepi időszakot. Ekkor tartják a Lampion-fesztivált is, ami az év egyik leginkább várt ünnepsége. A holdújév 15. napján tartják, ez általában február végére, március elejére esik.
Az elmúlt 17 évben Tajvan különböző városai adtak otthont a nagyszabású ünnepségnek, amelynek csúcspontja, amikor kigyullad a fő lampion, amely általában egy szimbolikus figurát ábrázol. Idén egy őslakos kisfiú, és az ő hű társa, egy kutya volt a főszereplő, hiszen a kínai horoszkóp szerint az idei a kutya éve.
A fő lampiont hatalmas területen több száz kisebb, különböző meséket és mondákat megelevenítő, óriási lámpás veszi körbe. Mind nagyon modern benyomást keltenek, a Lampion-fesztivál azonban ősi gyökerekkel rendelkezik. Számos eredettörténete ismert, különböző – egymástól független – mondákkal magyarázzák kialakulását. Ezek közös vonása, hogy a fesztivál az újévi ünnepségeknek a megkoronázása, lezárása.

Témák
Tajvan
2018.05.12 09:25

Operabál – azaz inkább estély – 1946-ban

Publikálás dátuma
2018.08.12 18:00

Fotó: Fortepan/ Szent-Tamási Mihály
A háború befejezése után ismét megkezdte működését az Operabarátok Egyesülete. A dalszínház életében való újra megjelenésének első jeleként három programpontból álló rendezvénnyel lépett a közönség elé: A Rajna kincse című Wagner-mű előadása, utána vacsora az Operaházban, azt követően pedig tánc. Ha nem is nagy bál – hiszen a táncparkett nem egyesítette a színpadot a nézőtérrel –, mégis olyan kulturális esemény, ami révén többletbevételhez lehet juttatni az Operaházat.
Két külügyminisztériumi kollégámmal, Karcsival és Miklóssal elhatároztuk, hogy – természetesen meghívva egy-egy ifjú hölgyet – mi is jelen leszünk. Megvettük a jegyeket, foglaltattunk asztalt, ki-ki megjelent hölgyével az Andrássy úti palotában. Feltűnt nekem, hogy máskor vidám Károly barátom nincs jó hangulatban. Partnere, érettségi előtt álló gimnazista, nem osztotta Karcsi levertségét, élvezte élete első báli estélyét. Karcsi az előadást követő vacsora alatt próbálta ugyan a jókedv tettetését, de nemigen sikerült neki. Partnere szerencsére nem sokat érzett ebből, mert roppant csinos lévén, nagyon kelendő volt a táncosok körében. Vacsora után alkalmam volt Karcsival négyszemközt maradni. Bánatosan mesélte el, hogy miért olyan levert. Előrebocsátom, az operaestély időpontja 1946/47 fordulója, vagyis hetven évvel ezelőtt járunk.
Karcsi a megbeszélt időpontban jelent meg a kislány lakásán. A mama fogadta és türelmét kérte, hogy lánya még nem útra kész. Bevitte a szalonba, ahol barátnőjével beszélgetett, aki – nekem rokonom volt – ugyanúgy mesélte el a történetet, mint a fehér asztalnál Karcsi. A hölgyek egy-egy karosszékben ültek és csevegtek. Az egyik hölgy cigarettát vett elő, mire Karcsi sietve zsebébe nyúlt, előrántotta öngyújtóját és nem vette észre, hogy azzal együtt kirepült a zsebéből a hölgyek lába elé egy pőre koton. A mama pedig így szólt Karcsihoz: "Kedves Károly, valamit elvesztett." Karcsi odanézett. "Reméltem, hogy megnyílik a föld, hogy elsüllyedjek..." Mivel azonban a csoda nem történt meg, Karcsi kénytelen volt lehajolni és újból zsebre tenni a csomagolás nélküli óvszert. Szerencséje volt, mert abban a pillanatban belibegett a tollászkodását éppen befejezett kislány és közölte, hogy mehetnek. Karcsi, örülvén, hogy az egészségügyi cikk lekerült a napirendről, buzgón helyeselt és elindultak. "Mit fog rólam gondolni a mama?" – fejezte be Karcsi. Azt, hogy milyen gondos fiatalember vagy – feleltem.
Karcsi az est hátralevő részében szorgalmasan töltögetett saját magának és mire a mulatság véget ért, már láttam, hogy nekem kell hazakísérni a kislányt is, nemcsak az én partneremet. Hogy nemcsak az említett két hölgyet, hanem egy harmadikat is nekem kell hazafuvaroznom, akkor derült ki, amikor Miklós barátom közölte, hogy számít rám: hazakísérem az ő partnerét is, mert ő az est hátralévő részét – karrierje érdekében – Bolgár Elek külügyi államtitkár lányának fogja szentelni. Ott álltam hát az Opera ruhatára előtt három szép lánnyal. Szerencsére sikerült találnom egy taxit, amibe bepasszíroztam a hölgyeket – akkoriban szokásos Austin típusú, apró kocsi volt. Karcsi, látván, hogy nem fér be, belekapaszkodott a hátsó csomagtartó-rácsba, de két másik sofőr segített a miénknek és visszatartották. Karcsi pedig elindult a nagy magyar éjszakába.
Csak hétfőn reggel, a hivatalban tudtam beszélni vele. Nem sokkal azután, hogy elmentünk, valahol az Andrássy úton elkapta az éjszaka egy hivatásos tündére. Tőle eltávozva hazament. Amikor délben felébredt, megállapította, hogy vadonatúj Parker töltőtolla nincs meg. Biztos kiesett a zsebéből, gondolta, ott kell legyen az Andrássy úti nőnél. Ha letagadja, botrányt fog csinálni. A házszámot nem tudta, de emlékezett a kapualjra. Mivel akkoriban a lakóházak kapuit reggel 6 és este 10 óra között nyitva tartották, hamar megtalálta "vendéglátóját", aki örömmel látta viszont: de jó, hogy eljött, itt hagyta a Parkert.----
Hát akkor szerencséd van – mondtam. Szerencsém? – kérdezte Karcsi. Ha te látnád azt a nőt! Rémes! Inkább veszett volna oda a Parker!
2018.08.12 18:00
Frissítve: 2018.08.12 18:00

Hegyi Iván: Ó, csak a filmdal jönne már!

Publikálás dátuma
2018.08.12 17:00

Fotó: /
Presser Gábor szépen teleírta a slágerlistát 1980-ban. Abban az évben jelent meg a Loksi című dupla album a Boksszal, az Embertelen dallal, a Ha eljönnek az angyalokkal, és akkoriban mutatták be Dobray György filmrendező alkotását, Az áldozatot, amelyben Komár László énekelte egy bárban, miközben Kristály nyomozó (Reviczky Gábor) Vandával (Sáfár Anikó) randevúzott, hogy "Ó, csak a hajnal jönne már..." 
A nyomasztó hangulatú film ugyancsak sötét tónusú dalát alighanem többen dúdolták, mint ahányan a hazai thrillert megnézték, pedig akadt, nem csupán a mozi-ínyencek számára csábító jelenet is a vásznon. "Vanda" félmeztelenül állt az ablakban, a detektív pedig megkérdezte tőle: – Nem zavar, hogy néznek? (Szemben egy lakótelepi ház magasodott.) Mire a megszólított így felelt: "Ja, a jogtanácsos úr? A felesége évek óta gipszágyban fekszik. Ez az egyetlen öröme..." Presser, aki a hatvanas évek közepén együtt muzsikált az újjáalakuló Scampolóban Komárral, nem ragadt meg egyvalaminél, s az LGT ellátása mellett az énekes stílusának – valamint a publikum ízlésének – messzemenően megfelelő rock and rollt komponált. A szöveget nem Dusán Sztevanovity, hanem a filmnovellát is jegyző Juhász Sándor írta. "A kerti úton suttogás, száz árnyék útra kél; fakó, furcsa látomás, és úgy fél Rácz Adél" – hangzott a vetítés során, s a sorok tökéletesen illettek a drámai történethez. Juhász sokoldalú ember, valóságos polihisztor volt: a forgatókönyveken túl verseket írt – Károly utca címmel halála után, 1995-ben adták ki válogatott költeményeit –, festőművészként többször kiállított itthon és külföldön, továbbá rajzfilmeket rendezett, s jó néhány ismert slágerszám szövege fűződik a nevéhez. Tőle van a Száguldás, Porsche, szerelem, a Mondd, kis kócos, továbbá Elvis-átültetések egész sora: A szerelem kormányoz (Can't Help Falling in Love), Árva, bús, éjszakán (Are You Lonesome Tonight), Ne sírj, apám (Don't Cry Daddy), Egy perc az élet (It's Now or Never), Sírás a kápolnában (Crying in the Chapel). Az utóbbi stimmelt élete egy szakaszához, mert volt, hogy egy hűvösvölgyi romtemplomban lakott. Ötvenkilenc éves korában, rákbetegségben halt meg 1993-ban (Komár csaknem húsz évvel később követte őt), ám nyolcvanban még nyilván örömmel olvasta – a szerzőtárs Presserrel együtt – a kritikát: "Nem eget rengetően nagy dal, félhangonként emelkedő versszakaival, halványan behízelgő dallamával. (...). Mégis. Perfekt kis darabról van szó, remek filmzenéről." Az évtized nem egy beszámoló szerint muzikálisan is unalmas fordulóján a rock and roll a reneszánszát élte idehaza. A Hungaria tarolt a Rock and Roll Party című album dalaival – a Micsoda bulitól a Csókkirályig –, de Hobo és Deák Bill sem hiába nyomta a Rolling Stones bluest vagy a Ki vagyok én? -t ("nem vagyok munkás, nem vagyok paraszt"); hogy a Loksi-albumon szintén szereplő "Szentimentális rakenrollról" meg ne feledkezzünk. A V'Moto-Rock korabeli slágere meg passzolt a hajnali nótához, hiszen Demjén azt énekelte a publikum nem kristálytiszta, de annál átszellemültebb vokálja kíséretében: "Várj, míg felkel majd a nap." Az "áldozati" szám megjelent Komár első nagylemezén, a Táncoló fekete lakkcipőkkel, a Fehér holddal és egy Szörényi–Bródy szerzeménnyel, a Családi rockyval együtt. ("Egy, két, hár', négy gyerekem lesz, ha megtalálom azt a lányt...") Ám a korongról a legjobban a filmdal hasított, pedig a profi Komár nem tett kivételt: mindegyik dalát mindenütt a tőle telhető legnagyobb alázattal adta elő, kilengést még haknikon sem engedett meg magának. A fellépéssel éppen meg nem örvendeztetett rajongók meg ültek a rádió előtt, és azt kívánták: ó, csak a "Hajnal" jönne már...
2018.08.12 17:00
Frissítve: 2018.08.12 17:00