Előfizetés

Ez lehet a CEU utolsó budapesti szemesztere

Publikálás dátuma
2018.05.15. 10:42
Illusztráció: Molnár Ádám
Ha nyáron nem tud megegyezni a Közép-európai Egyetem (CEU) a kormánnyal, Bécsbe költözik, így ez lehet az egyetem utolsó budapesti szemesztere - nyilatkozta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora a Washington Post-nak. Ugyanakkor az egyetem közleményben azt hangsúlyozza: továbbra is elkötelezett amellett, hogy a kutatásban és oktatásban vállalt misszióját Budapesten folytassa. Ignatieff szerint a CEU teljesítette kötelezettségeit - most a kormányon a sor, hogy tegye meg ugyanezt.

Miután a Nyílt Társadalom Alapítványok bejelentette távozását az országból, a CEU megerősíti, hogy továbbra is elkötelezett amellett, hogy a kutatásban és oktatásban vállalt misszióját Budapesten folytassa, ahol 26 éve van az otthona - közölte kedden az egyetem. Mint írták, az utóbbi időben erre biztató jeleket láttak: április 13-án magas rangú magyar tisztviselők küldöttsége látogatta meg a CEU amerikai oktatási helyszínét a New York állambeli Bard College-ban, és megbeszéléseket tartottak a CEU vezetőségével. A megbeszéléseken New York Állam Oktatási Hivatalának képviselői is részt vettek.

"A találkozó alapján biztosak vagyunk abban, hogy Egyetemünk maradéktalanul teljesíti a lex CEU amerikai oktatási tevékenységet előíró feltételét. A helyzet rendezéséhez már csak egy lépés szükséges, az, hogy Magyarország kormánya aláírja a 2017 szeptemberében New York állammal közösen véglegesített megállapodástervezetet" - olvasható az egyetem közleményében.  Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora úgy nyilatkozott: teljesítették a magyar felsőoktatási törvény tavaly elfogadott, lex CEU-ként elhíresült módosítása által előírt kötelezettségeket, s most itt az idő, hogy Magyarország kormánya is megtegye ugyanezt.

"A CEU nem kezdhet még egy tanévet ilyen bizonytalan jogi helyzetben. Felszólítjuk a kormányt, hogy a megállapodást haladéktalanul írja alá" - fogalmazott Ignatieff.

"Amíg ez megy, nem lehet hallgatókat vonzani. Nem lehet új embereket felvenni. Elvérzünk" - foglalta össze a helyzetet Ignatieff korábban, egy a Washington Post-nak adott interjúban is. Hiába tettek meg mindent, hogy megfeleljenek a kormány által ötletszerűen alakított feltételeknek, a budapesti működést garantáló államközi szerződést csak nem hajlandó aláírni Orbán Viktor. A határidőt 2019. januárjáig kitolták, így az is elképzelhető, ameddig csak tudja, bizonytalan helyzetben tartaná az egyetemet a kormány. Ha még nyáron nem születik megegyezés, Bécsbe költöznek - tette hozzá.

Ugyan ez Hiába tettek meg mindent, hogy megfeleljenek a kormány által ötletszerűen átszabott feltételeknek - a CEU székhelyállamában, New York államban is létrehozott egy kampuszt -, a budapesti működést garantáló államközi szerződést csak nem hajlandó aláírni Orbán Viktor.

A határidőt legutóbb 2019. januárjáig kitolták, így az is elképzelhető, hogy ameddig csak tudja, bizonytalan helyzetben tartaná az egyetemet a kormány. Ha ezzel elűzi a CEU-t, ez lesz az Európai Unió történetében az első eset, hogy ilyesmi megtörténhet.

Az ukrán harci delfinek nem élték túl a Krímet

Publikálás dátuma
2018.05.15. 10:06
Illusztráció: Rodrigo Friscione / Image Source
Elpusztult mostanra az összes, katonai célokra kiképzett delfin az ukrán haditengerészet egykori szevasztopoli bázisán azután, hogy Oroszország önkényesen elcsatolta a Krím félszigetet Ukrajnától - mondta el az obozrevatyel.ua hírportálnak az MTI szerint Borisz Babin, Petro Porosenko ukrán elnök állandó képviselője a Krími Autonóm Köztársaságban. A delfinek nem csak parancsot, de ételt sem fogadtak el a megszállóktól.

A tisztségviselő kifejtette, hogy a delfinekkel ukrán kiképzőik sípokkal kommunikáltak. Azután, hogy Oroszország fegyveresen megszállta, majd bekebelezte a félszigetet, a delfinek ott maradtak a bázison, ahogyan a velük folytatott kommunikációra szolgáló sípok is. Új gondozóik azonban hiába próbáltak velük elődeik módján - síphangokkal - kommunikálni, a delfinek nem engedelmeskedtek az utasításaiknak, sőt ételt sem fogadtak el tőlük, így idővel éhen haltak. Arra nem tért ki a hírportálnak nyilatkozó Babin, hogy ez mikor következett be.

2012 őszén jelentek meg híradások az ukrán sajtóban arról, hogy tíz palackorrú delfin katonai célú kiképzése zajlik az ukrán haditengerészetnek a Krím félszigeten lévő szevasztopoli bázisán. Az állatokat főként a tengerfenéken lévő tárgyak felkutatására idomították, a fejükre egy szerkezetet erősítettek, amelyet ha hozzáérintettek a megtalált objektumhoz, egy bóját küldött a felszínre. Voltak köztük olyan delfinek is, amelyeket fegyveres támadásokra képeztek ki: kést vagy pisztolyt erősítettek a fejükre azzal a céllal, hogy ellenséges búvárok ellen hajtsanak végre támadásokat.

Katonai célokra 1973 óta képeztek ki delfineket Szevasztopolban, a programot azonban komoly titoktartás övezte. A Szovjetunió szétesése után a fekete-tengeri flottának a delfinkiképzéssel foglalkozó részlege Ukrajnához került, majd a félsziget bekebelezése után Oroszországhoz. Az elcsatolt terület új vezetése által kinevezett ideiglenes szevasztopoli "kormányzó" 2014 szeptemberében hozta nyilvánosságra, hogy az "ocenárium" - ahol a delfinek éltek és a katonai kiképzésük zajlott - az orosz védelmi minisztérium irányítása alá került.

Az ukrán elnök krími képviselője a hírportálnak azt mondta, hogy az ukrán haditengerészet azóta nem képez sehol sem katonai feladatokra delfineket, miután a képzésben addig részt vevő állatokon kívül a teljes felszerelésük az elcsatolt félszigeten maradt.

Szevasztopolon kívül a világon eddig csak egy hely vált eddig ismertté, ahol katonai célokra képeznek delfineket, ez pedig az egyesült államokbeli San Diego. Az ottani - egyébként titkos - programról 2005-ben kerültek napvilágra hírek, amikor a Katrina hurrikán pusztítása után állítólag nyoma veszett több fegyveres delfinnek, amelyeken rajtuk maradhatott a rájuk erősített harci eszköz.