fagylalt;

Különleges ízű az év fagylaltja

A gyenesdiási Bringatanya – Somogyi fagylaltműhely cukrásza, Somogyi Renáta bazsalikomos málnáját választották az év fagylaltjának - írta az MTI.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által szervezett verseny eredményét Szegeden, a Virág Cukrászdában  hirdették ki. A megmérettetésen a negyven cukrász hetvenkét fagylaltját szakmai és közönség zsűri négy kategóriában pontozták.

A versenyen Somogyi Renáta tarolt, ugyanis a tizenkét éve működő családi cukrászdában szüleivel dolgozó cukrász elnyerte a kézműves nívódíjat, és a gesztenye vörösboros áfonyával elnevezésű fagylaltjának ítélték oda az I Love Szeged díjat is.

Az év fagylaltja, amelyet az olyan kézműves termékek közül választottak ki, amelyek természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készültek és bemutatják a cukrász tudását és kreativitását, a bazsalikomos málna lett. A Somogyi Renáta által készített kreációt a maracuja mandularopogóssal nevű, a székesfehérvári Damniczki Cukrászda remekműve, majd a komáromi Jánoska Cukrászda szakembere, Sztaracsek Ádám által megalkotott ribizlis-málnás csokisorbet követte a dobogón.

A második kategóriában induló cukrászdák, fagylaltozók használhattak fagylaltbázist, illetve gyári önteteket. Az aranyérmet Balatonmárafürdőn működő Florida fagyizó cukrászának, Pálfi Attilának kesudió datolyalekvárral fagylaltja érdemelte. A második Jóri-Hegedűs Szilvia, a budapesti Diamante Fagyizó cukrászának sós vanília ropogós tökmag pralinével nevű, a harmadik pedig a szintén Somogyi Renáta által megálmodott rebarbarás-epres philadelphia lett.

Az alapanyaggyártók és -forgalmazók versenyében a budaörsi Andok Tamás (Aromitalia – NECTAR Kft.) homoktövis fagylalt zabkeksszel és virágporral nevű kreációja nyert. Az ezüstérmet Hajdu Zoltán (KEN Carpathia Kft.) málnás-csokoládés muffinja, a bronzot pedig a Mec3 Hungária Kft. gyömbéres-citromos keksze nyerte.

Megválasztották az év "M", azaz hozzáadott cukrot, glutént, laktózt és tejfehérjét nem tartalmazó fagylaltját is. A kategória győztese Hajdu Zoltán (KEN Carpathia Kft.) narancsos mandula fagylaltja lett, második helyezett Pálfi Attila (Florida Fagyizó – Balatonmáriafürdő) feketeribizlis forraltbor nevű fagyija lett. Bronzérmet nyert Rétfalvi Attila (König-Units Kft.) málnája. A zsűri szerint ezek a termékek egyre jobb minőségűek, már csak a szakavatott kóstolók tudják megmondani, hogy cukorpótlóval készültek.

A közönségdíjat Sztaracsek Ádám (Jánoska Cukrászda – Komárom) Hunyadi gesztenyés fantázianevű alkotása nyerte.