Napi Extra;Orbán-kormány;államtitkári kinevezések;

2018-05-22 21:56:00

Folytatódik a kormányzati dáridó

A Fideszre és a KDNP-re, illetve a nemzeti együttműködés rendszerére „sem rangkórság, sem kormányzati dáridó nem lesz jellemző, nem fér bele” – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök 2010-ben, akkori kormánya bemutatásakor. Kedden – miután a negyedik Orbán-kormány államtitkárai átvették a kinevezési okmányukat Áder János köztársasági elnöktől – már nem beszélt erről a miniszterelnök. Aligha véletlenül: bár hattal csökkent az államtitkárok száma, még mindig háromszor annyian kerülnek erre a posztra, mint az utolsó baloldali, Bajnai Gordon vezette kormányban. Ez a differencia még akkor is óriási, ha közben a miniszterek száma némiképp csökkent: a Bajnai-kormányban 15 tárcavezető volt, a 2018-ban alakult Orbán-kabinetben pedig 14.

2010-ben, amikor Orbán először nyert kétharmaddal a korábbinál nagyobb jelentőséget kaptak az államtitkárok. Orbánék visszaállították a minisztériumok törvényes működését felügyelő közigazgatási államtitkári tisztséget, emellett az egyes tárcáknál parlamenti és szakpolitikai területet irányító államtitkárokat is kineveztek. A nyolc évvel ezelőtti kormány felállásakor összesen 43 államtitkárt neveztek ki. Orbán harmadik kormányában, 2014 és 2018 között sem fogták vissza a "dáridózást", ebben a ciklusban már 60 államtitkár és 106 helyettes államtitkár segítette a kabinet munkáját.

Most az az államfő a miniszterelnök javaslatára 54 államtitkári és közigazgatási államtitkári kinevezési okiratot adott át. Áder János a Miniszterelnökségen nevezte ki a legtöbb államtitkárt, illetve közigazgatási államtitkárt: összesen tízen tették le esküjüket. A humán tárcánál kilenc, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, valamint az Agrárminisztériumban hat-hat, a Miniszterelnöki Kormányirodán és a Pénzügyminisztériumban öt-öt államtitkár lesz.  

Havi fix egymillió
Az államtitkárok bruttó 997 ezer forint fizetést kapnak, a helyettes államtitkárok pedig 748 ezret. Emellett azonban több kedvezményre számíthatnak. Jogosultak kiemelt egészségügyi ellátásra, hivatali lakásra vagy lakásfenntartási támogatásra, gépkocsihasználat, útiköltség-térítésre, külföldi napidíjra, mobiltelefon valamint laptop és internethasználatra.