Milo Yiannopoulos;

2018-05-25 18:21:00

Csakazértis fellépett Budapesten a szélsőjobboldali szupertroll

Péntek délután a Bálnában lépett fel Milo Yiannopoulos, a Donald Trumpot támogató amerikai szélsőjobb legismertebb politikai botrányhőse és üstökös-szerű pályát befutó celebje, akinek megítélése képes megosztani a Fideszt is.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

„Az ördög valós. Az ő neve: Soros György” – nyitotta előadását a rockzenés bevonulás után Milo Yiannopoulos a Bálnában tartott „Veszélyek és Esélyek a XXI. században” című előadásában. A rendezvényre a Fidesz kormányzatból nem jött el senki, természetesen leszámítva a kormányközeli szervezőket, így Schmidt Máriát, illetve a kormányzati agytröszt Századvég vezetőit. A hallgatóság zöme huszonéves egyetemista volt. Yiannopoulos beszéde nem sok meglepetést tartogatott annak, aki már sok Orbán Viktor beszédet hallgatott. Így a sorosozó bevezető után a szélsőjobb celeb hosszasan méltatta Magyarországot, ami szerinte immár a kultúrharc, a globalizmus és a multikulturalizmus közötti legfontosabb frontvonallá vált. „Ti vagytok a nyugati civilizáció védőbástyái, ti lesztek a frontvonala a nyugati civilizációnak”- mondta az előadó, aki szerint Magyarország „egy reménysugár”, mert itt „30 százalék a katolikusok aránya” és a többi lakos is valamilyen keresztény egyházhoz tartozik.

A szélsőjobb nemzetközi szónoka kiemelte, hogy a nyugati civilizációt az iszlám terjedése fenyegeti. Az iszlám nem is vallás, hanem egy ideológia - fejtegette, „ami a nők elnyomására és a homoszexuálisok elpusztítására épül, s ennek nincs helye Európában.” Magyarország ellenpontja természetesen az iszlámnak behódoló, hanyatló nyugat, elsősorban a „feminista” Merkel által vezetett Németország.

Yiannopoulos utána sorra vette a többi vélt ellenfelet, így a vallástól elidegenedett államokat, a feminizmust, ami „azt tanácsolja a nőknek, hogy ne legyen gyerekük, s végül 45 évesen ott maradnak egyedül, gyűlölve mindent, még a macskájukat is.” Magyarország ellenben szerinte egy bátor, lázadó ország, amelyik szembe mert fordulni a nyugati téveszmékkel, és amelyik „elkergette az országból Soros Györgyöt”, aki egyébként – így Milo Yiannopoulos – az USA-ban a „támogatta a belföldi terrorizmust is".

Megemlítette, hogy a globalisták a médiaszabadság örvén támadják Magyarországot, és Orbánt, pedig valójában ők védelmezik a sajtót „amikor az megérdemli.” Ez ritka eset lehet, hisz - ahogy mondta - a média nem más, mint egy csapat elmaszkírozott baloldali aktivista.

Alapvető tévedésnek nevezte a „fordítsd oda a másik a másik arcodat” az ellened támadónak parancsolatát. „Nem! Most a háború ideje van!- mondta Yiannopoulos, aki szerint igenis gyűlölni kell azokat, akik igazolni próbálják az iszlám terjedését és a nyugati világ hanyatlását elősegítő nézeteket, így gyűlölni kell a baloldaliakat, az EU-bürokratákat és persze Soros Györgyöt.

A hallgatói kérdésekre válaszolva annyit elárult: Donald Trumpot - akit ő "Daddy"-nak (apuci) nevezett - még mindig vonzóbbnak tartja, mint Orbánt.

A szélsőjobb legismertebb nemzetközi botrányhősének szerepeltetéséhez Schmidt Mária, a kormány kedvenc történésze annak ellenére ragaszkodott, hogy Milo Yiannopoulos fideszes körökben sem teljesen elfogadott. Az amerikai szélsőjobb szócsövének tekintett, trumpista Breitbart nevű portál szerkesztői székéből indult a rendkívül ellentmondásos, behatárolhatatlan tevékenységű Milo. Vele kapcsolatban nagyjából az egyetlen biztos pont, hogy bármi mellé odaáll, amivel figyelmet tud kivívni magának, és pukkaszthatja a liberálisokat és baloldaliakat.

Neve nem először forog a Schmidt Mária vezette szervezetek programjaihoz kötődve Magyarországon. Eredetileg már januárban tartott volna beszédet a XXI. Század Intézet által szervezett V4-es konferencián, ám személye még a Fidesz vezetők egy részében is kiverte a biztosítékot. Emlékezetes, hogy Gulyás Gergely akkor nyilvánosan is elhatárolódott a brit-amerikai botrányhőstől mondván: ”a demokratikus vitákban teret kell adni a fősodortól eltérő véleményeknek is, egy határon túl azonban ezek nem férnek bele".

A januári V4-es konferencia programjából végül eltüntették Yiannopoulos nevét, az „Európa Jövője nevű” konferenciát pedig a választások utánra napolták el. Május 23-24-én a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Századvég a Várkert Bazárban rendezte meg a tanácskozást a V4-országok részvételével. (A rendezvényen egyébiránt az amerikai elnök volt kampányvezére, Steve Bannon előtt a beköszöntő beszédet épp az időközben Miniszterelnökséget vezető miniszterré kényszerített Gulyás Gergely tartotta.)

Bár Milo Yiannopoulos nemrég egy londoni rendezvényen úgy fogalmazott, hogy az „Orbán-kormány hívta őt meg Magyarországra előadást tartani", a "kereszténydemokratának" nevezett Orbán-kormányzattal szimbiózisban élő Schmidték végül úgy lavíroztak, hogy a Fidesz vezetői által is meglátogatott hivatalos konferencia programjától külön, egy nappal később tartják meg a Bálnában Milo Yiannopoulos fellépését. Gulyás Gergely csütörtökön lapunknak a Kormányinfón leszögezte: nem fog elmenni a Yiannopoulos-előadásra.

S hogy mi váltotta ki az új kancelláriaminiszter rosszallását? A kétségtelenül tehetséges médiakommunikátor Yiannopoulos szélsőséges, anti-feminista, iszlamofób, meleg-ellenes kiszólásaival olyan hatékonyan tudta maga ellen hergelni az amerikai baloldal legkülönbözőbb áramlataiba tartozókat és kisebbségi csoportokat, hogy pillanatok alatt a trumpista populizmus farvizén erőre kapott nemzetközi szélsőjobb szupersztárjává, hívónevévé lépett elő. Pedig személyes életpályája finoman szólva sem a szélsőjobboldali idol szerepére predesztinálta. A meleg és bevándorlás-ellenes szólamokat is megeresztő véleményvezér Angliában ír-görög, illetve zsidó szülőktől származik, Theo Hanrahan néven látta meg a napvilágot és fiatal kora óta nemcsak hogy bevallottan meleg, de magát szimplán „veszélyes buzi” néven is reklámozza (Dangerous Fag), amúgy régóta házasságban él egy színes bőrű férfival, akinek rejtegeti a kilétét.

Ráadásul Milo odamondogatásaiban időnként nemcsak a gyűlölt baloldaliakat, liberálisok és feministákat osztja, hanem a pályáját egy katolikus lap tudósítójaként kezdő Yiannopoulos nemrég karácsonyi üdvözletében saját magát imádkozó apácaként ábrázolta, a mellékelt felirat szerint pedig ő „két dolgot szokott térden állva csinálni”.

Milo igazi titka alkalmasint az, hogy magával együtt azt az illúziót is el tudja adni a Trump-szerű populisták híveinek, hogy ők elitellenes lázadók. Miközben éppenséggel a létező politikai elit középpontjából érkező milliárdosok, az elitista és tabuépítgetésben élenjáró politikai vezetés szekerét tolják az ellenzékbe szorult baloldallal szemben.

Bár a Breitbar szerkesztőjeként kőkemény Trump melletti kampányt folytató Yiannopoulos Trump győzelmével akár feljuthatott volna a csúcsra, ám - mint az várható volt, Milo pillanatok alatt túltolta a polgárpukkasztást. Mint 2017-ben kiderült, korábban egy rádióadásban amellett érvelt, hogy egy 13 éves fiú és egy felnőtt férfi közötti szex lehet teljesen normális, beleegyezésen alapuló dolog. Később ugyan visszakozott és elítélte a pedofíliát, a Breitbarttól kirúgták.

Bár többször is elhatárolódott attól, hogy szélsőjobboldali lenne, később az is kiderült, hogy a Breitbartnál szoros kapcsolatot tartott az amerikai szélsőjobb egyes vezetőivel, köztük igazi, hagyományos nácikkal is. Fény derült arra is, hogy a neve alatt megjelent véleménycikkek egy részét nem is ő írta, hanem kollégái cikkeit adták el a „Milo” húzónévvel.

A pedofil-botrány miatt Milo Yiannopoulos csillaga az USA-ban leáldozott, így volt főnökéhez, a Trump adminisztrációból szintén kiszorult, izgága Steve Bannonhoz hasonlóan (aki szerdán tartott előadást Budapesten) jobb híján egyre gyakrabban Európába jön át haknizni. Beszédeiben pedig magasztalva beszél a jobboldali populisták dominálta Magyarországról és Lengyelországról, amelyek szerinte ma a „szabadság bástyái” lettek.