Csendes forradalom

Ferenc pápa augusztusban látogat el Írországba, ám ez a társadalom már teljesen más, mint II. János Pál pápa 1979-es írországi vizitje idején. Amaz után négy évvel módosították az ír alkotmányt oly módon, amely Európa egyik legszigorúbb abortusztörvényét eredményezte: egy nőnek csupán akkor engedélyezték a terhességmegszakítást, ha az élete veszélyben forgott.

A két pápai út között eltelt évtizedekben felnőtt egy generáció, amely kirobbantotta és megnyerte a „csendes forradalmat”: a pénteki népszavazáson a nagy többség az alkotmány nyolcadik módosításának eltörlése, vagyis a választás joga mellett voksolt.

Amikor szombaton ismertették az eredményeket, egyesek ünnepeltek, mások keservesen zokogtak, pedig ők is az érvényben lévő szigorú abortusztörvény ellen voksoltak. Nem apadtak a könnyeik, mert ahogy az lenni szokott a forradalmakkal, ez is rengeteg áldozatot követelt. Sokan az életükkel fizettek, az ír orvosok ugyanis megtagadták tőlük az abortusz lehetőségét, mondván, még nem haldokolnak. Ez történt a súlyos beteg Savita Halappanavarral is: végül vérmérgezésben halt meg, 31 évesen.

Ott vannak továbbá azok az áldozatok, akik ugyan nem vesztek oda, de sérültek, hiszen megtagadták tőlük a döntés jogát. Hiába voltak erőszak, vérfertőzés áldozatai, hiába közölték velük, hogy a baba a születése után nem lesz életképes, hiába nem álltak készen az anyaságra. Sokaknak az internetről rendelt, kétes eredetű abortusztabletták jelentették a megoldást, másoknak a száműzetés. A fájdalommal és szégyenkezéssel teli út, többnyire Angliába. A BBC által idézett adatok szerint az elmúlt három évtizedben 170 ezer ír nő hagyta el az országot, hogy külföldön essenek át az abortuszon. Távol az otthonuktól, a szeretteiktől.

Ferenc pápa egy szabadabb, toleránsabb és befogadóbb Írországba érkezik, mint az elődje. 2015-ben népszavazáson voksoltak a melegházasság mellett, három évvel később pedig leszavazták a kegyetlen abortusztörvényt. Ez reményt adhat mindazoknak Európában, akik a maguk csendes forradalmát vívják.

Kalandpark - Rokonok és remények

Nagymama mindig arra tanított, hogy szeressem a rokonaimat, mert a családban az összetartás a legfontosabb. Milyen szép gondolat. Néhányan külföldön éltek, őket is szeretni kell. Vagy talán még jobban. És a rokonaim vajon szeretnek engem? Én mindenesetre igyekeztem eljátszani az összetartást. Amikor a Párizsban élő Lajos bácsi üzleti úton nálunk járt, én vártam a repülőtéren, egész nap hoztam-vittem tárgyalásokra, ajándékba kaptam tőle néhány inget, a legújabb divat, mondta, egy hete vette a Bon Marchéban, csak éppen benne felejtette a tisztítócédulát. Cserébe megígérte, hogy húsz éves koromban kapok egy vadonatúj Citroent, egyenesen a gyárból, az neki az csak egy telefon.

Dénes bácsi Floridában lett sikeres üzletember, természetesen őt is én vártam a repülőtéren, nálunk aludt a nappaliban egy kinyitható heverőn, mert azt mondta, hogy a szálloda csak pénzkidobás. Meghívott kávéra a Vörösmarty cukrászdába, elmagyarázta, hogy mi a kapitalizmus lényege, majd megkért, hogy fizessem a számlát, mert nincs nála kes mani. Cserébe szívesen látna egy hónapra Miamiban, minden költségemet fizeti.

Aztán volt még Claire néni, aki Mexikóváros legelegánsabb negyedében, a Lomas de Chapultepecen lakott a kaliforniai születésű Perry bácsival, a gazdag fakereskedővel. Gyakran jártak Budapesten, a Margitszigeten laktak, természetesen én szállítottam őket, vittem a bőröndjeiket, én adtam borravalót a portásoknak, ju nou, ez Mexikóban nem divat. Mielőtt elutaztak, Claire néni megígérte, hogy a labdarúgó-világbajnokság idején náluk lakhatok, úszhatok a medencéjükben, esténként pedig Perry bácsival kimegyünk a mérkőzésekre, sőt még Acapulcóba is elvisz.

Összetartó rokonok, gondoltam, csakugyan szeretni kell őket.

Aztán, amikor húsz éves lettem, írtam Lajos bácsinak, aki azt válaszolta, hogy a francia autók minősége sokat romlott, a Citroen amúgyis sztrájkol, visszatérünk rá. Természetesen soha nem tértünk.

Írtam Dénes bácsinak is, éppen van egy szabad hónapom, de nem válaszolt, még telefonon is felhívtam, azt mondta, ne akarjak ingyenélő lenni, az ilyesmi csak a szocializmusban divat, és lecsapta a kagylót.

Claire néni volt az utolsó esélyem, ő azt írta, hogy semmi értelme ilyen sokat utazni azért a büdös futballért, nézzem inkább televízión, ott amúgyis jobban látom, mi történik a pályán, Perry bácsit pedig nem érdekli a futball. Végülis amerikai, mit várhat tőle az ember?

Volt még egy unokatestvérem, Budapesten, Erős Karcsi, akivel gyerekkorunkban sokat gombfociztunk, és megígérte, hogy ha megnősül, és abbahagyjuk a játékot, nekem adja Durr Kettőt, a kedvenc ragasztott középcsatárát, amit Vilma néni télikabátjáról igazolt. Nem nagyon hittem neki, mert Durr Kettő fantasztikus csavartgólokat tudott rúgni, de az esküvő napján mégiscsak a zakóm zsebébe csempészte. Nem mondom, kicsit könnybe lábadt a szeme, de mindenki azt gondolta, hogy ez csak a nagy alkalom miatt van így, én azonban tudtam, hogy a gombfoci jár az eszében.

Szóval azért nem kell minden reményt feladni.

Szerző
Odze György

Orbán kártyalapjai

A most lezajlott magyarországi parlamenti választásnak, 1989 óta először, jelentős nemzetközi hatása várható. Orbán Viktor kétharmaddal történt megerősödése nemcsak belpolitikai, hanem nemzetközi következményekkel is jár. Az Európai Unióban komoly belső feszültségek vannak, fontos döntések esedékesek. A magyarországi eredmény nyomán az uniót megosztó erővonalak még láthatóbbá váltak, és az unió kohéziója, annak nyomán pedig nemzetközi cselekvőképessége valószínűleg gyengülni fog.

A magyarországi választás világossá tette, hogy az európai liberális eliteknek változatlanul nincs egységes válaszuk az Orbán jelentette illiberális kihívásra. Ez ugyan nem új fejlemény, mert legalább nyolc éve tart, de most vált minden korábbinál egyértelműbbé.

A legnagyobb bajban az Európai Néppártban (EPP) ülő konzervatívok vannak. A nemzetközi közvélemény túlnyomó többsége elsősorban őket teszi felelőssé Orbán az unión belüli megerősödéséért. A Néppárt 2010-14 között, amikor már látható volt, hogy merre tart a Fidesz elnöke, a „kommunisták” visszatérésének megakadályozásával indokolták Orbán támogatását. A magyarországi médiatörvény, az alkotmánybírósági jogkörök korlátozása, az egypárti alkotmányozás és hasonlók miatti háborgásokat pedig visszatérően az akkori romániai helyzettel állították párhuzamba. 2014-18 között azután a néppártiak a Jobbik megerősödésétől féltek, és tovább támogatták Orbánt, aki elhitette velük az előbbi két indokot. Mostanra viszont már egy lényegesen nagyobb Orbán-problémával kell szembenézniük.

Ennek – a késői – felismerését segítheti, hogy Orbán győzelmét leggyorsabban és leghangosabban az európai nacionalista-populista szélsőjobb, Le Pen, Strache, Wilders, a német AfD és az olasz populisták vezetőjeként éppen a napokban először kormányzásra esélyt kapó olasz Salvini ünnepelte. Ezek a politikusok és pártjaik az Európai Parlamentben már ma is az EPP legélesebb ellenfelei, és még inkább azok lesznek a viharos gyorsasággal közeledő EP választási kampányban, miközben az EPP változatlanul Orbánnak nyújt védőernyőt.

Orbán Néppárton belüli helyzetét erősíti, hogy az EP választások egyik fő témája minden bizonnyal a menekültkérdés lesz, ahol a Fidesz elnöke kész, sikeres receptet tud az EPP rendelkezésére bocsátani. A Néppárt (esetleg „sorsozó”?) EP kampánya így igen érdekesnek ígérkezik. Ide tartozik ugyanakkor, hogy az EPP-vel szemben a magyar konzervatív értelmiség egyre növekvő része már átlátta Orbán illiberalizmusának valódi természetét.

Az EPP politikai ítélőképességének gyengeségét aláhúzza, hogy az európai jobboldal integrációbarát szárnyán a leszálló ágban lévő Merkelen túl nagy hiány van komoly politikai súlyú vezetőkben. Egyelőre az sem látszik, hogy ki vehetné át Merkel helyét. A politikai spektrum túloldalán az integrációt megújítani kívánó Macron a meghatározó – de mögötte a francia politikai kultúra (vagyis az állandó belső konfrontáció) képezi a hátteret, míg Orbán mögött az illiberális magyar ugar, vagyis belpolitikai rivális és hatékony ellenzék nélkül léphet fel.

Az unió esedékes fontos döntéseit viszonylag rövid idő alatt kell letárgyalni, meghozni. Az integráció mai állapotában és döntéshozatali rendszerében azonban nem látszik esély átfogó reformokra, mert Orbán számítóan él majd az egyhangúság követelményéből fakadó vétójogával. A szuverenitásra hivatkozva ugyanis – amelyet már ma is központi érvként használ – minden olyan átalakulást meg fog akarni akadályozni, amelyben hatalmának a legkisebb korlátozását látná.

Ilyen helyzetben fordulunk rá az 2019-es európai parlamenti választásokra. Orbán megerősödött politikai helyzetéből következő nyilvánvaló célja az Európai Parlamenten belüli erőviszonyok számára kedvező megváltoztatása, és egy ennek megfelelő karakterű Bizottság létrehozása. Ezzel ki tudná iktatni, de legalábbis erősen meggyengítené a hatalmát ma leginkább korlátozó külső fenyegetést, az európai intézmények felől érkezőt (mégha ez a korlát jelenleg inkább csak elvi jelentőségű is).

Orbánnak tehát jelenleg egyáltalán nem célja az unió elhagyása, ellenkezőleg: megerősödött helyzetét az unió átformálására akarja felhasználni. A Fidesz elnökének szempontjából a 2019-es EP választás eddigi legfontosabb nemzetközi csatájának ígérkezik, és elég jó lapjai vannak.

Szerző
Hajdu Nóra