Az őrületen innen és túl

Publikálás dátuma
2018.06.01. 07:46
Ibsen Rosmersholm című darabjában az őrület egy adottság, az előadás főszerepében Imre Éva Fotók: Kolozsvári Magyar Színház
Két előadással vendégszerepelt Budapesten a Kolozsvári Magyar Színház. Mindkét produkció a normalitás és az őrület határait feszegeti.

A legbelsőbb érzékeinkig hatol a kolozsvári teátrum Aki elzárja az éjszakát című előadása a Pesti Színházban. A sztori és a megvalósítás is eléggé extrém. Egy náci tiszt és a koncentrációs tábor egykori foglya több mint tíz évvel a háború után újra találkoznak. Viszonyuk a táborban nemi erőszakkal kezdődött. Mondhatni erős kezdés és a folytatás is bőven hordoz meglepetéseket. A forgatókönyvet és magát a rendezést is Nona Ciobanu jegyzi. A színpadi adaptációt Liliana Cavani Az éjszakai portás című filmje ihlette. A főhős ugyanis, az egykori náci tiszt éjszakai portásként dolgozik egy szállodában. A cselekmény is egy hotelszobában játszódik. És rögtön újra megjelenik az erőszak. A férfi nem engedi el a nőt. Ha úgy tetszik, ismét fogva tartja. A történet hamar túljut a józan ész határain. A nemből ugyanis igen lesz és újra nem. Hihetetlen érzelmi libikóka részesei lehetünk. Rendkívül intenzív a színészi játék. Györgyjakab Enikő és Viola Gábor szó szerint és áttételesen is pőrévé válnak, mindent levetnek magukról, nem csak a ruháikat, hanem a gátlásaikat, az előítéleteiket is. Van az előadásban egy nehezen felejthető rendkívül érzéki jelenet, amikor egymást etetik, vadul, szinte egymásba hatolva. A múltat azonban nem lehet eltörölni, az örökké ott kísért és beárnyékol mindent.

Az Aki elzárja az éjszakát című szenvedélyes előadásban Viola Gábor és Györgyjakab Enikő

Az Aki elzárja az éjszakát című szenvedélyes előadásban Viola Gábor és Györgyjakab Enikő

A kolozsvári társulat másik budapesti vendégjátéka a Vígszínházban már a játékidejével is meglepetést keltett, hiszen a Rosmersholm című Ibsen darabot csaknem négy órán keresztül játszották. Andriy Zholdak rendező egy merész és akár önkényesnek is mondható gesztust tett, mégpedig a két főszereplőt Rebekka Westet (Imre Éva) és Johannes Rosmert (Bodolai Balázs) főként az előbbit úgy állítja be, mint akik a férfi felesége öngyilkossága után az őrületbe menekülve próbálják túlélni a szörnyű tragédiát. Nagyon sok a néma ismétlődő gesztus. Imre Éva pedig nagyon sokféle árnyalatát, színét mutatja az őrületnek. A nő felkínálkozásától a kényszeres cselekvésekig sok mindent látunk és előbb-utóbb beavatódunk. Részesévé válunk az őrületnek, bevon bennünket is ez az egész megmagyarázhatatlan kibillenés. A rendező és Daniel Zholdak által jegyzett játéktér főként a Vígszínház hatalmas színpadán fokozza azt az érzést, hogy itt valami földön túli erők mozgatják a szereplőket. Ahogy például beomlik a tető, a kövek zuhanása azt érzékeltetik, hogy itt bizony minden megtörténhet. Az előadás azt is felveti, hogy a rendezői instrukcióknak lehet határt szabni, vagy egy színésznek teljesen alá kell-e minden esetben rendelnie magát a rendezői igénynek. Többek között erről is lehetne beszélgetni a hamarosan kezdődő Pécsi Országos Színházi Találkozón, ahová beválogatták a produkciót.

Infó: A Kolozsvári Magyar Színház vendégjátékai

Aki elzárja az éjszakát - Rendező: Nona Ciobanu, Pesti Színház

Rosmersholm - Rendező: Andriy Zholdak, Vígszínház

Szerző

Isten báránya és a szex a középkorban

Publikálás dátuma
2018.06.01. 07:45
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A kályhacsempék történeti kulisszáiba avat be a Budapesti Történeti Múzeum kiállítása, amely több kellemes meglepetést is tartogat a látogatók számára.

Az egyszeri múzeumlátogató azt gondolhatja, mélyen el kell merülni a művészettörténetben, hogy bármi érdekeset találjon a Budapesti Történeti Múzeum középkori csempéket bemutató kiállításán – nehéz lenne ennél nagyobbat tévedni.

Ugyanis a Várban szeptember másodikáig megtekinthető Szívmelengető középkor című kiállítás bármely történelem iránt érdeklődő laikusnak tartalmas időtöltést ígér. Az időszakos tárlat az 1300-as évektől egészen a 16. századig mutat be kályhacsempéket. A kiállítást különösen érdekessé teszi, hogy több középkori társadalmi csoport kályhadíszeit mutatja meg. Sok származik egyszerű jobbágyok egykori házából, de olyanok is vannak, amelyek magának Luxemburgi Zsigmondnak tették otthonosabbá egy-egy palotáját.

Persze a középkori mindennapok jobb megismerését és a csempék közti eligazodást nagyban segíti, ha – úgy, mint engem Végh András, a Vármúzeum igazgatója – egy segítőkész hozzáértő vezeti körbe az érdeklődőt.

A kiállított tárgyak között sétálgatva megtudtam tőle, hogy a csempéket legtöbbször fazekasmesterek készítették. Érdekes lehet, hogy sok, kályhákra kerülő motívum a szegényebb családoknál ugyanúgy megjelent, mint a királyi udvarban. Mint például egy lovas harcos képe – amely egyébként valószínűleg egy Habsburg herceget ábrázol. Ez ott díszelgett paraszti háztartásokban ugyanúgy, mint a legfőbb világi méltóságnál. Ahhoz viszont végképp nem kell művészettörténésznek lenni, hogy megállapíthassuk a minőségbeli különbségeket. Utóbbi csempén még a sisakrostély legapróbb részletei is ki vannak dolgozva, míg a másikon már a lóábrázolás is erős déjá vu-t keltett bennem, és megelevenedtek a saját, általános iskolai rajzórákon nyújtott teljesítményeim.

„A technika, ahogy ezek készültek, nagyjából azonos volt. Legtöbbször késsel faragtak mintákat az agyagba. A mesterek képzettsége azonban – mint látszik – nagyban meghatározta a végeredményt” – mondta erről Végh András.

A minták egyébként roppant változatosak. Sok helyen bukkannak elő családi és királyi címerek, gótikus motívumok, bibliai és egyéb vallási utalások, de a legszórakoztatóbbak és egyben leginformatívabbak azok a csempék, amelyeken a mindennapokat örökítették meg a készítők. Van, amelyiken egy férfi Niccoló Machiavelli tanácsait megfogadva „neveli” feleségét, a legmeglepőbb azonban egy konkrét szexjelenet ábrázolása.

„A középkorban sokkal természetközelibbek voltak az emberek, a gyerekek előtt is kevesebb volt ilyen szempontból a titok” – hűtötte le 21. századi prüdériámat az igazgató, megnyugtatva, hogy feleslegesen aggódom a középkori gyerekek egészséges jellemfejlődéséért.

„Az egyik legérdekesebb kályhacsempe Besztercebányáról származik, a 15. századból. Libákat és egy rókát ábrázol. Egy olyan közmondásnak állít emléket, amely sok nyelvben elterjedt, de magyarul valamiért nincs megfelelője. Az eredetit valahogy úgy lehetne fordítani, hogy >>Ha a róka prédikál, vigyázz a libákra<<. A félrevezetés és az álszenteskedés veszélyeire hívja fel a figyelmet” – mutatott rá Végh András az általa is nagyon kedvelt kiállított tárgyra.

Hogy a magyarok egy közmondás hiánya miatt adnának hitelt a legszebben csengő hazugságoknak? Jelen állapotokat elnézve, aligha csak egy közmondás hiányzik a társadalomnak. A képzeletbeli időutazás lehetősége a középkorba mindenesetre a közönségnek a Vármúzeumban még három hónapig nyitva áll.

Infó: Szívmelengető középkor - Kályhák és kályhacsempék a középkori Magyarországon, 14-16. század

Budapest Történeti Múzeum Vármúzeuma

Nyitva: 2018. szeptember 2.

Elhunyt Székács Vera

Publikálás dátuma
2018.05.31. 23:01
Fotó: Shutterstock

Életének 81. évében elhunyt Székács Vera József Attila-díjas műfordító, szerkesztő, Gabriel García Márquez életművének magyar fordítója - értesült a Litera. Székács Vera egyetemi tanulmányait az ELTE BTK olasz–spanyol szakán végezte el. 1962–1968 között a Kulturális Kapcsolatok Intézetének olasz, majd latin-amerikai referense. 1968–1993 között a Magvető Könyvkiadó irodalmi szerkesztője. Gabriel García Márquez regényei mellett többek között Borges és Cortázar több művét is Székács Vera fordította. 1998-ban József Attila- díjjal, 2012-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Szerző