Hány káposztát takarít be két ember nyolc óra alatt? Irvan Gustian és Faruk Fahlev tudják a választ: mintegy négyezret. A 21 éves indonéz férfiak pontosan ezt teszik minden nap, Japán egyik kiemelt mezőgazdasági régiójában, az Ibaraki prefektúrában. Amint azt a Nikkei Asian Review című lapnak elmesélték, a 21 éves fiatalok néhány évre, egy speciális munkavállalási program keretében érkeztek határozott időre a szigetországba, ahol jóval több pénzt kereshetnek, mint otthon. Az ott szerzett vagyonból Gustian otthon földet akar venni, és gazdálkodni. A Japánban töltött idő azonban nem csupán számukra előnyös, hanem a helyi gazdaságnak is.
Jó ideje figyelmeztetnek japán szociológusok, hogy a népesség rohamosan öregszik. A társadalom majdnem negyede 65 év fölötti, és az egészségügyi minisztérium adatai szerint 2060-ra 40 millióval csökkenhet a lakosok száma. A súlyos demográfiai kilátások máris éreztetik hatásukat, első sorban a munkaerőpiacon: negyven éve nem volt ilyen súlyos a munkaerőhiány, mint most, és szakértők szerint a következő években a helyzet sokkal kritikusabb lesz.
A mezőgazdaság a leginkább érintett szektorok között van. A japán agrármunkások átlagéletkora 67 év, s 60 százalékuk már elmúlt 65 éves. Nem csoda tehát, hogy nagy szükség van a külföldi munkaerőre. Az építőiparban hasonló a helyzet, hiszen a japán fiatalok nem szívesen dolgoznak építkezéseken. A cégek ezért szívesen alkalmaznak külföldieket – egyebek között törököket, irániakat, és az Afrikai kontinensről érkezőket –, akikről azt tartják, hogy keményebben dolgoznak, s ritkábban mennek szabadságra. Ám akár az indonéz mezőgazdasági munkások esetében, a legálisan alkalmazott kétkezi munkások csupán néhány évig maradhatnak, az előbb említett speciális munkavállalási program keretén belül.
A demográfiai probléma és a krónikus munkaerőhiány így továbbra is gond – véli számos cégvezető és szakértő. Szerintük a kérdés az, hogy Japán túléli-e migráció nélkül. Abe Sinzó kormánya szerint igen. A miniszterelnök februárban sokadszorra szögezte le, hogy kormányának „nem áll szándékában úgynevezett migrációs politika kidolgozása” – idézte szavait a Bloomberg. Abe szerint kézenfekvő a megoldás a kialakult helyzetre: ideje, hogy az idősebb állampolgárok és a nők is mind nagyobb számban térjenek vissza a munka világába.
Akadnak azonban, akik úgy vélik, az aggasztó társadalmi-gazdasági helyzetre egy hosszútávú migrációs stratégia jelentene gyógyírt, vagyis az, ha Japán végre hosszú távra megnyitná határait a külföldiek előtt, és biztosítaná számukra a letelepedést. Nem csupán a magasan képzett értelmiség, hanem a kétkezi munkások számára is egy új élet lehetőségét biztosítaná.
A múltban voltak erre törekvések. A Tokiói Bevándorlási Hivatal vezetője például 2005-ben kidolgozott egy tervet, amelynek részeként 50 év alatt 10 millió embert fogadtak volna be az országba. Nem meglepetés, hogy elképzelése nem aratott sikert, s csak kevesen támogatták. Hogy miért? A Migrációs Politikai Intézet elemzése szerint egy az országra nagyon jellemző, történelmi-kulturális attitűdről van szó: Japánra mindig jellemző volt az etnikai és kulturális homogenitáshoz való ragaszkodás. Ebbe pedig nem nagyon fér bele a bevándorlás. „Sokan vélik úgy Japánban, hogy az országban uralkodó béke és harmónia a homogén társadalomnak köszönhető, vagyis annak, hogy kevés a külföldi” – nyilatkozta a CNN-nek Chris Burgess, egy Tokióban élő migrációkutató: „Ez a fajta gondolkodás a társadalom számos szintjét áthatja, s megalapozza a bevándorlásellenes gondolkodást” – tette hozzá.
