- Azt állítja, hogy a jelenlegi segélyezési rendszer elavult, s valójában egy országot sem emelt még ki a szegénységből, nem csillapította a migráció okait. Mi annak a radikálisan új szemléletnek, annak az új üzleti modellnek a lényege, amelyre Ön szerint szükség van a humanitárius szektorban?
- Először is azt kell megérteni, hogy a jelenleg rendelkezésre álló segélyek összege elenyésző ahhoz képest, amire valójában szükség lenne. De még ennél is fontosabb, hogy az üzleti modell nem működik, mivel a második világháború idején született, a vallásból gyökerező segélyezési ideálból. Ennek lényege, hogy a szolidaritás jeleként segélycsomagot adunk a szegényeknek. Ez azonban csak arra elég, hogy egy-egy család ne haljon éhen, a rendes szükségleteket nem fedezi. Ha valóban ki akarunk valakit emelni a szegénységből, a segélyosztás nem segít. A jelen viszont óriási lehetőségeket tartogat: annyira össze vagyunk kapcsolva, hogy nem kell nagy távolságokat megtenni ahhoz, hogy valamit elvigyünk valahova. Tudást és erőforrásokat tudunk így eljuttatni messzi tájakra. Azt kell megadnunk a rászorulóknak, amire szükségük van. A régi szemlélet azonban ennek az ellenkezőjét diktálta: a kínálat megelőzte a keresletet. Gondoljunk csak az Uberre: egy szoftver, ami összeköt több millió autót, s ebből mostanra egy nagy vállalat lett. Ha összekapcsoljuk az erőforrásokat, sok problémát megoldhatunk.
- Tudná esetleg néhány gyakorlati példával is szemléltetni, hogy ez miképp lenne megvalósítható egy menekülttáborban?
- A szervezet, amelynek dolgozom, a NeedList (szükséges dolgok listája), egy internetes platform, amely a lokális igények kielégítésére szolgál. Tegyük fel, hogy Görögországban egy menekülttáborban cipőre van szükség. A helyszínen tartózkodó kollégák megállapítják, hogy pontosan milyenekre: férfi, női, hány darab és milyen méretben. Ezek után, aki adományozni szeretne, az online megteheti, akárhonnan. A helyszínen tartózkodó kollégák aztán megveszik egy helyi kereskedőtől a cikkeket. Nincs szükség többé tárgyadományok gyűjtésére és a helyszínre küldésére, iszonyú költségekért. A rászorulók pontosan elmondják, hogy mire van szükségük, s ha valaki segíteni akar, beteheti egy kosárba egy online felületen. Ebből következik a másik fontos dolog, ami szintén a gyakorlati megoldás részét képezi: a humanitárius szektorban végre megértették, hogy a leghatékonyabb dolog az, ha a rászorulók pénzt kapnak. Manapság azonban már nincs szükség arra, hogy készpénzt adjunk a kezükbe, ehelyett léteznek virtuális pénztárcák, amiket fel lehet tölteni.
- Megvalósítható mindez politikai támogatás nélkül? Számos vezető a jelen helyzet fenntartásában érdekelt, hiszen fontos politikai tőkét tudnak kovácsolni a menekültválságból.
- A politika elavult módon gondolkodik a migrációról. Mi azért létezünk, mert a történelem során az emberek mozgásban voltak. Harcoltak, és a vesztes félnek mennie kellett. A kényszerű migráció eredményei vagyunk. A modern időkben úgy kezdtünk tekinteni a migrációra, mint egy átmeneti jelenségre: a menekültek itt töltenek egy rövid időt, aztán hazatérnek. S míg itt vannak, terhet jelentenek a társadalom számára, hiszen etetni kell őket, és így tovább. Ez a közvélekedés. Amint meghalljuk a menekült szót, egy szegény emberre asszociálunk, aki segítségre szorul. Aztán pedig arra, hogy a segítséget valakinek finanszíroznia kell. A populista politikusok erre azt mondják az embereknek, hogy emiatt kell csökkenteni a nyugdíjakat. Ideje azonban megérteni, hogy eleinte van némi teher, de a legjobb az, ha beengedjük őket, s elfogadjuk, hogy ez nem átmeneti helyzet. Itt maradnak, és hozzá tudnak, hozzá kell járulniuk a gazdasághoz, a társadalmunkhoz.
- Milyen haszna származhat ebből egy országnak? Mostanság leginkább csak a hátrányokról hallunk…
- Vannak országok, amelyek vendégmunkások segítségével pörgették fel a gazdaságukat. Az Öböl-menti országok az egész gazdaságukat migránsokra építették. Csak, hogy tiszta legyen: ezen emberek fele menekültstátusra is jogosult lenne, hiszen Szomáliából, Irakból, valamint India és Pakisztán konfliktus sújtotta övezeteiből érkeztek. A komplett gazdaság arra az attitűdre épült, hogy valakinek el kell végeznie a munkát: a kormányok megteremtették a munkahelyeket, a kereskedelmet, a termelést, s ezek után már csak a munkaerőre volt szükség. A migráció kapcsán mindig Németországot emlegetjük, ám ott is nagy szükség van munkásokra, ahogy néhány más országban is ez a helyzet… Plusz munkaerővel fel lehet pörgetni a gazdaságot. Nagyon fontos lenne, ha a politikusok is meglátnák a lehetőséget ebben. A baj az, hogy összekeverik a gazdaságot a vallással, a kereszténység és az iszlám közti ellentéttel. S mindehhez hozzáadják a rasszista érveket. Mindig is azt tanácsoltam a politikusoknak, hogy ne keverjék össze a dolgokat. Fontos lenne megérteni, hogy mind migráció eredményei vagyunk, s ha kontrolláljuk, akkor felpörgethetjük vele a gazdaságot, és gazdagabbá tehetjük a társadalmat. Már most is multikulturális társadalomban élünk, akár akarjuk, akár nem. Mongolok, hunok, rómaiak és még ki tudja, kiknek a keverékei… Visszatérve a migrációra, szerintem ne menekültként tekintsünk ezekre az emberekre, hanem újonnan érkezettekre. Tekintsük rájuk emberként, s egy lehetőségként, hogy együtt gyarapodjunk. Elfogadhatatlan, ha becsukjuk a szemünket, és azt mondjuk, hogy ami a világ másik felén történik, nem a mi problémánk.
- Ennek a gondolatmenetnek a szöges ellentétét képviseli a magyar kormány…
- Ezt Ausztriában is tapasztaltam, tavaly ugyanis (Christian) Kern exkancellárnak dolgoztam. De optimista vagyok, mert ezek a politikai intézkedések hosszú távon nem fenntarthatók szerintem. Végül látni fogjuk, hogy a nyitott társadalmak nőnek, míg a zártak összeszűkülnek, és számos problémával lesznek kénytelenek szembenézni. Mindig is azt mondtam, hogy ami az utóbbi időben történt, egy szükségszerű sokkterápia volt Európának. Fontos, hogy észrevettük, nem mindenki gondolkodik ugyanúgy, hogy létezik nacionalizmus, s hogy megfelelő szociális intézkedések hiányában sokan szenvednek az országainkban. Míg felhalmoztuk a javakat, megfeledkeztünk róluk. Németország is felfedezte, hogy léteznek szegény emberek. A második világháború óta felépítettünk egy gazdag államot, de megfeledkeztünk a megfizethető lakhatásról, az oktatási rendszerről, és ennek eredményeképp a gyermekeink lemaradnak. Ez nem működik.
