Csehország;Szlovákia;ügynök múlt;Andrej Babis;ügynöki névsor;

2018-06-08 13:50:00

Ügynök-múlt: Babis még mindig jogosan szerepel a listán

Elutasította a szlovák Legfelsőbb Bíróság Andrej Babis legújabb fellebbezését is abban a perben, amelyet a cseh kormányfő az őt ügynökként számon tartó szlovák Nemzeti Emlékezet Hivatala (ÚPN) ellen indított - számol be az MTI.

A Legfelsőbb Bíróság a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Babisnak most azt a fellebbezését utasította el, amelyet márciusban nyújtott be a pozsonyi kerületi bíróság ugyanebben az ügyben hozott határozata ellen.

A döntésre - amely még május 31-én született meg, de csak most hozták nyilvánosságra - a cseh politikust képviselő ügyvédi iroda még nem reagált, mivel - mint mondták - ők hivatalos forrásból eddig még nem értesültek a fejleményekről.

Az Andrej Babis és az ÚPN között 2012-ben kezdődött peres eljárás előzménye, hogy az 1939 és 1989 közötti önkényuralmi rendszerek bűntetteinek dokumentációját és nyilvánosságra hozatalát végző intézmény közzétette az egykori csehszlovák kommunista Állambiztonság (StB) egy ügynök-listáját amelyen Andrej Babis is szerepel.

A szlovák származású cseh politikus személyiségi jogainak megsértésére hivatkozva pert indított az ÚPN ellen, azt állítva, hogy neve jogosulatlanul szerepelt az StB listáin. Először a pozsonyi járási, majd kerületi bíróság hozott döntést, majd a fellebbezések és panaszok nyomán az ügy a Legfelsőbb Bíróság, aztán az Alkotmánybírósághoz is eljutott. Az utóbbi 2017 októberében - eljárási hibákra, jogtalanul felvett tanúvallomásokra hivatkozva - semmisnek mondta ki a korábbi ítéleteket, és az ügyet újratárgyalásra visszautalta a kerületi bírósághoz.

A kerületi bíróság idén februárban elutasította Andrej Babis panaszát. A cseh kormányfő márciusban ez ellen fellebbezett, és a Legfelsőbb Bíróság most ezt a keresetet utasította el.