autó;USA;tűz;robbanás;Samsung;akku;

2018-06-13 07:38:00

Robbanó akkuk

Megrémültek a Samsungnál: a cég egyik telefonja okozhatta egy gépkocsi teljes megsemmisülését.

A teljesen kiégett autó Detroitban

A teljesen kiégett autó Detroitban

Az Egyesült Államokban kigyulladt egy gépkocsi, senki sem sérült meg, a volán mögött ülő nőnek sikerült időben kimenekülnie autójából. Önmagában a hír nem rengetné meg a világot, ám mint kiderült, a tüzet egy Samsung okostelefon okozta. Sokaknak déja vu érzése lehetett. A dél-koreai világcégnek ugyanis már meggyűlt a baja a túlforrósodó és lángra kapó mobilokkal, így most attól tartanak, hogy megismétlődik a világbotrány.

A nő Nissan Maxima típusú gépkocsijával a Michigan állambeli Detroitban haladt az úton, amikor a szeme sarkából felfigyelt arra, hogy tűz ütött ki az autóban. Azonnal félreállt és a saját szemével kellett végignéznie, amint a gépkocsi percek alatt porig égett. „Azt hittem, ott helyben meghalok” – mondta el később.

A WXYZ hírtelevízió beszámolója szerint a tettes egy felrobbanó mobilakku volt. A nő két telefont tartott magánál, egy tavalyi szériájú Galaxy S8-ast, valamint egy régebbi Galaxy S4-est. Mindkettőt a kesztyűtartóban helyezte el. A tűzoltók vizsgálata egyértelműen megállapította, hogy a tüzet az egyik mobiltelefon idézte elő. Ez a nő beszámolójával is teljesen egybecsengett. Azt azonban nem közölték, melyik telefon okozta a bajt.

A dél-koreai világcég közleményben jelezte, hogy mindent elkövetnek az Egyesült Államokban forgalmazott Samsung-készülékek biztonságáért. Ezért teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal az eset teljes felderítése érdekében. Ugyanakkor a közleményben hozzátették, amíg nem ismernek minden részletet és bizonyítékot, lehetetlen megállapítani, mi okozta a tűzet. Hogy a Samsung jelezze, valóban komolyan veszi az ügyet, szakértői csapatot is felállított a vizsgálatra. A két mobiltelefon minden részét alaposan megnézik.

Egyelőre nem indult eljárást a dél-koreai vállalat ellen, ám lehet, hogy ez csak idő kérdése. Az anyagi kár ugyanis jelentős, a gépkocsi teljesen kiégett, egy roncs maradt belőle. A Samsungnál roppant kellemetlen emlékeket ébreszt ez a detroiti történet. Ilyen eseteknél ugyanis mindenki a Galaxy Note 7 esetére asszociál. Ez a botrány enyhén szólva nem tett jót az egyébként világszínvonalú és általában igen megbízható telefonokat piacra dobó vállalat hírnevének. Alig hogy 2016-ban a boltokba kerültek a telefonok, kiderült, a Note 7 akkuja töltés közben hajlamos egyszer csak felrobbanni. Összesen mintegy 100 ilyen esetről számoltak be, ráadásul volt olyan telefon, amelyik egy repülőgépen kapott lángra. A cég visszahívta az összes készüléket, mintegy 2,5 milliót. Mindez 26 millió dolláros veszteséget okozott számára. Azóta a Samsung kiheverte a botrányt, legújabb, az idén piacra dobott S9-es csúcstelefonja világszínvonalú.

Szakértők rámutatnak arra, nem csak a dél-koreaiak akkui robbanhatnak fel. Különösen veszélyes az akkunak, ha a telefont hosszú időre a napon hagyjuk a nyári melegben. A Samsung számára mindenesetre biztató lehet, hogy a Note 7 botránya óta nem történtek tömegesen ilyen esetek.