Nyolcan erőszakoltak meg egy elkábított lányt Borsodban

Publikálás dátuma
2018.06.13. 12:41
Ide vonszolták először támadói az elkábított lányt Fotó: ugyeszseg.hu
A fiatal lányt herbálos cigarettával kínálták, innentől nem tudta megállítani az eseményeket. Meggyalázói között egy 16 éves fiú is van.

Csoportos nemi erőszak ügyében emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Főügyészség: nyolc fiatal férfit, illetve egy kiskorút vádolnak azzal, hogy egy magatehetetlen, kábult lánnyal erőszakoskodtak

Az eset egy éve történt, egy borsodi településen: a sértett az utcán találkozott két huszonéves férfi ismerősével, akik bódító hatású cigarettával kínálták. A lány elkábult a drogtól, ismerősei pedig magatehetetlen állapotát kihasználva egy romos, lakatlan házba vitték. Itt újabb drogos cigit adtak neki, majd az áldozat akarata ellenére közösültek vele.

Az erőszakolókhoz csatlakozott egy harmadik férfi, aki szintén kihasználta a védtelen lány helyzetét, majd egy másik házba vitték át a sértettet, ahol további öt vádlott – köztük egy 16 éves fiú is megerőszakolta a lányt.

A bántalmazásnak az egyik vádlott felesége vetett véget, aki a faluban terjedő pletykát hallva a helyszínre rohant, és kérdőre vonta férjét; az áldozat azonban így is csak másnap hajnalban jutott haza; testét kék-zöld foltok, bevérzések csúfították, szervezetében pedig szintetikus drog nyomait találták az ügyben eljáró szakértők.

A főügyészség a felnőtt korú vádlottak esetében fegyházbüntetést kért, fiatalkorú társukat börtönbüntetéssel sújtanák. Mindegyikük ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat, bűnösségükről az illetékes bíróság fog dönteni.

Szerző

Ömlött a gáz a bölcsőde mellett

Publikálás dátuma
2018.06.13. 12:21
Aranyossziget utca, amelyben a lezárás volt - illusztráció: Google StreetView
Építkezés közben megsérült egy gázvezeték Mosonmagyaróváron - írja a Katasztrófavédelem. Az Aranyossziget utcát a hatóságok lezárták, a bölcsődéből biztonságos helyre kísérték a gyerekeket.

A város hivatásos tűzoltói a gázszolgáltató szakembereinek kiérkezéséig biztosították a helyszínt. Az utcát lezárták, az ingatlanokat áramtalanították, az utcában működő bölcsődéből a gyerekeket biztonságos helyre kísérték. Később segítettek megszüntetni a gázszivárgást is.

A szerda kora reggel lezárt lezárt utcát mostanra megnyitották a forgalom előtt, a lakók visszatérhetnek otthonukba, a gyerekek pedig az utcában működő bölcsődébe.

Szerző

Kigyulladt egy raktárépület a XIII. kerületben (videó)

Publikálás dátuma
2018.06.13. 12:07
Olvasói fotó
Egy számítástechnikai nagykereskedés raktára gyulladhatott ki, milliárdos kárt okozva. A tűzoltók tizenkét járművel vonultak a Frangepán utcai helyszínre. Az oltáson több mint ötven fővárosi hivatásos és zuglói önkéntes tűzoltó dolgozott a teljes szélességében lezárt utcában. Végül kora délutánra sikerült megfékezni a tüzet.

Kigyulladt egy műszaki berendezések raktározására szolgáló háromezer négyzetméteres raktárépület Budapesten, a Frangepán utcában. Több, mint harminc fővárosi hivatásos tűzoltó kezdte meg az oltási munkálatokat, tizenkét járművel vonultak a helyszínre - hozzájuk később még többen csatlakoztak. A tűz veszélyeztette a közelben álló irodaépületet is.

Népszava fotó

Népszava fotó

A tüzet tizenegy vízsugárral és két emelőre szerelt vízágyúval sikerült körülhatárolni 11 órára, így az továbbterjedni már nem tud - írja a Katasztrófavédelem. A környéket kiürítették, több száz embert kísértek biztonságos helyre a hatóságok. A katasztrófavédelem mobil laborja semmilyen anyagból nem mutatott ki egészségre káros értéket, az elsődleges információk szerint a tűzben senki nem sérült meg

A beszámolók és a képek szerint a Ramiris számítástechnikai nagykereskedés raktára gyulladt ki - írja az IT café. A kár milliárdos lehet, a tűzoltók állítólag már csak az épületet mentik.

Az oltáson több mint ötven fővárosi hivatásos és zuglói önkéntes tűzoltó dolgozik. A rendőrség az oltás idejére teljes szélességében lezárta a Frangepán utcát az Üteg utca és a Hajdú utca között.

A tüzet kora délutánra sikerült "lefeketíteni", azaz a lánggal égést megszüntetni - mondta el az MTI-nek Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Jelenleg az izzó, parázsló részeket oltják.

Szerző
Témák
raktárépület
Frissítve: 2018.06.13. 18:13