Bártfai Gergely: Az arab számok útján (Mit köszönhet az iszlámnak a keresztény Európa?)

Publikálás dátuma
2018.06.16 09:22
A FIBONACCI-SZÁMOK ÁBRÁZOLÁSA az ugyancsak róla elnevezett spirálon

Kínos tudatlanságot árul el jó néhány pécsi járókelő egy népszerű videón, amikor azzal rémisztgetik, hogy 2019-től az Európai Unió kötelezően bevezeti az arab számokat: "Nekem jók a magyar számok!" A tragikomikus elutasító válaszok egész másról szólnak: aktuálpolitikáról, indulatokról, tájékozatlanságról. De ha már itt tartunk, beszéljünk számjegyeink eredetéről. Arról, hogy az arab-iszlám aranykor nagyban befolyásolta Európa szellemi fejlődését.

Korona és abakusz

Mindjárt az elején szögezzük le, az arab számokat nem az arabok "találták ki". Olyannyira, hogy hivatalosan hindu–arab számírásnak nevezik a rendszert, arabul pedig "indiai számoknak". Az eredeti alakjukban ma már alig felismerhető jeleket Indiában kezdték használni, még Krisztus kora előtt. Onnan arab közvetítéssel, a terjeszkedő iszlámmal kerültek Európába a perzsa származású matematikus, Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi révén. Az első évezred vége felé már ezekkel számoltak az arab uralom alatt álló Ibériai-félszigeten, a Córdobai Kalifátusban is. Ottani tanulmányútján, 968 körül ismerte meg az "arab számokat" kora egyik legnagyobb hatású európai tudósa, Gerbert d'Aurillac bencés szerzetes, akit később pápává választottak II. Szilveszter néven. Az egyházfő azzal írta be magát történelmünkbe, hogy elismerte a feudális magyar állam függetlenségét, koronát küldött István királynak, megalapította az esztergomi érsekséget. De az is ő volt, aki elterjesztette a keresztény világban az arab számok használatát, minthogy tapasztalatból tudta: sokkal könnyebb dolgozni velük, mint a körülményes római számokkal. Bevezette az egyszerű számológépet, az abakuszt is, amelyet szintén al-Andaluszban (Andalúzia; az Ibériai-félsziget muszlimok uralta része - a szerk.) ismert meg.

Az ifjú francia szerzetest alighanem lenyűgözte, amit al-Andaluszban látott. A Córdoba–Sevilla–Granada "aranyháromszög" az iszlám kultúra pezsgő szellemi központja volt az idő tájt. Virágoztak a tudományok: a matematika, a filozófia, a csillagászat, az orvoslás, illetve a modern vegyészetet megalapozó alkímia. Általános volt a vallási türelem; a "Könyv népe", azaz az ábrahámi monoteisták, zsidók és keresztények szabadon gyakorolhatták vallásukat. Az arab hódítók technológiai újításokat is bevezettek, például a hajózásban és a földművelésben. Új gyümölcsöket, zöldségeket hoztak magukkal a spenóttól a padlizsánig. Kiemelkedő volt díszítőművészetük; geometrikus mintáik, ornamentikáik részben azért fejlődhettek tökélyre, mert az iszlám vallás tiltotta az emberábrázolást. Szőnyegszövésüket is a középkorban kezdték csodálni: a keleti (perzsa) szőnyeg a jólét jelképe lett az európai fejedelmek, főurak, dúsgazdag kereskedők palotáiban. Hosszan lehetne még sorolni a példákat, de mindennél többet mondnak a korszak építészeti emlékei, a több mint ezer év távlatából is lenyűgöző córdobai nagymecset, a sevillai Alcázar palota, a granadai Alhambra erőd.

A szellem Ezeregyéjszakája

Az "iszlám aranykora", az arab világ 8. századi gazdasági-kulturális felvirágzása a középkor egyik legváratlanabb fejleménye. Azé a középkoré, amelynek Európában a "sötét" az állandó jelzője. Semmi sem utalt arra, hogy a kietlen sivatagban óriási hatású kultúra születik. Amikor 610 táján színre lépett Mohamed, Arábia terra incognita volt, félreeső, érdektelen hely. A hatalmas félszigetnek nem volt se figyelemre méltó terméke, se nyersanyaga; a folyékony arany, a kőolaj akkor még semmit sem ért. (A kincs a víz volt, ezért övezte kultikus tisztelet a mekkai oázis kútját a Kába kövénél már jóval azelőtt.) Mégis elképesztő dolog történt: a vallásalapító próféta tanítása, az iszlám szédítő ütemben terjedt el alig száz év alatt a Pireneusoktól a Himalájáig. A siker egyik nyilvánvaló oka a hatékony haderő, "az iszlám kardja", de ez önmagában kevés lett volna. Az egyéb tényezőkről vitáznak a történészek; átfogó, széles körben elfogadott magyarázat nincs.

Mecset, alkohol, razzia
Mi a közös ebben a három főnévben? Az, hogy mindhárom arab eredetű. Több tucatnyi szót vettünk át az arab nyelvből, gyakran török közvetítéssel. Nem meglepő, hogy ezek közé tartozik a kalifa, a mecset, a minaret, a beduin, a handzsár és a hárem. Azt már kevesebben gondolnák, hogy arab eredetű az alkohol, dohány, kávé, hasis és mámor szavunk is. Akárcsak a majom, papagáj, gazella; tárkony, sáfrány, gyömbér; karton, kátrány, szatén; matrac, tarifa, zseb; haramia, razzia, dutyi.

Az iszlám földrajzi terjeszkedés távoli kultúrák között teremtett kapcsolatot, ez a kölcsönhatás alapozta meg az aranykort. Néhány esztendő leforgása alatt az arabok meghódították Damaszkuszt (636), Jeruzsálemet (638) és Alexandriát (642). Keleten Perzsia és India felé indultak a hódítók. Új fővárosukban, Bagdadban megalapították a Bölcsesség Házát. A kalifák fejedelmi könyvtára idővel akadémiává fejlődött, ahol a legnagyobb elmék tanítottak, tanultak és vitáztak, áramlott a tudás keletről, nyugatról. Sőt a múltból is. Arabra fordították az ókori görögök bölcsességét, amit a középkori keresztény Európában pogányságnak bélyegeztek és elutasítottak. Arisztotelész, Püthagorasz, Platón, Eukleidész, Hippokratész műveit közvetítőként e fordítások őrizték meg a Nyugatnak, amely századokkal később, a reneszánsz idején fedezte fel újra az antik kultúrát. A Bölcsesség Házában alkotott a már említett al-Hvárizmi, számjegyeink mellett tőle származik az algebra és az algoritmus kifejezés is.

Európába 711-ben jutottak el az arabok, Észak-Afrika felől, a Földközi-tengeren át. Azt a sziklát, amely az átkeléshez használt tengerszoros innenső oldalát őrizte, a flotta parancsnokáról Tárik hegyének (Dzsebel al-Tárik) nevezték el, mi már Gibraltár formában ismerjük. Az előrenyomulást a belviszályok sem hátráltatták, pedig Mohamed utódlása kettészakította a mozgalmat – a szunnita-síita ellentét azóta is meghatározó a muszlimok között. Az arab világ tündöklése csúcsán sem volt egységes birodalom: Bagdadban az Abbászida dinasztia kalifái, Córdobában esküdt ellenségeik, az Omajjádok uralkodtak csaknem három évszázadon át (756–1031). Ez volt az ibériai aranykor, amelyet végül a berber Almorávidák hatalomra jutása zárt le tragikus módon.

Az iszlám másik arca

A berber uralkodóház korában az iszlám új, fanatikus és félelmetes arcát mutatta meg. Zsidókat mészároltak le, keresztényeket hurcoltak marokkói rabszolgasorba. Hosszú, véres háború, a rekonkviszta (reconquista - visszahódítás) végén foglalta vissza az utolsó andalúziai emirátust Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella királysága Amerika felfedezésének évében, 1492-ben. Ezután Európa évszázadai következtek a világtörténelemben. De a keresztény uralom nem hozta vissza a virágkort spanyol földön: a mórokat, zsidókat elűzték, az eretnekeket az inkvizíció üldözte. Az egyház sötétre festette a hódoltság teljes hét évszázadát – részben ezért is kevéssé közismert, hogy mit köszönhet kultúránk az araboknak. Bagdadban tatárjárás vetett véget az aranykornak: Hulagu (Hülegü) kán hordái dúlták fel az Ezeregyéjszaka mesés világát 1258-ban.

De térjünk vissza a számokhoz. II. Szilveszter pápa számjegyírási reformja még nem tartalmazta a zseniális újítást, a nullát. Ezt kétszáz évvel később egy másik nagy matematikus hozta be Európába, szintén az arab világból. Gazdag itáliai kereskedő fia volt Leonardo Fibonacci, Algírban töltötte fiatal éveit, ott ismerkedett meg a nullával – amely nélkül nincs helyiérték-alapú számtan, és nem létezhetne napjaink digitális forradalma sem. Fibonacci a Liber Abaci című művének (1202) köszönhette hírnevét, ma inkább az általa leírt számsorozatról ismerjük, ha ugyan nem a Da Vinci-kód című bestsellerből. Ezek is csak Európában voltak újdonságok: a nulla fogalmát a perzsák már az ókorban, évszázadokkal a keresztény időszámítás kezdete előtt ismerték, a Fibonacci-számokat pedig ősi szanszkrit szövegek sorolják először. Ám a tudást megint csak az arabok közvetítették.

Búcsúzóul áruljuk el, mi lett volna a szabatos válasz a bevezetőben említett videó beugratós kérdésére. Magyarországon több mint ötszáz éve vannak használatban az arab számjegyek. Az első írásos emlék V. László király pecsétjén látható, 1456-ból. Abból az évből, amikor Hunyadi János Nándorfehérvárnál feltartóztatta az oszmán-törökök balkáni előrenyomulását – de ez már egy egészen másik fejezet a keresztény–muszlim kapcsolatok történetében.

A palermói hárem
Fibonacci nagyra becsült vendég volt a palermói királyi udvarban, ahol példátlan módon hatott egymásra a görög, a latin és az arab műveltség. Négyzetszámokról írt művét II. Frigyes német-római császárnak ajánlotta, aki maga is tudós hírében állt. Az uralkodó sokoldalúsága ámulatba ejtette kortársait, Stupor mundinak ("a világ csodája") nevezték. Nietzsche szerint ő volt "az első európai". Multikulti közegben nőtt fel Szicíliában. Hat nyelven beszélt, köztük arabul. Barbarossa Frigyes unokája volt, de világképét inkább anyai, normann öröksége határozta meg: a német birodalmi ügyeknél fontosabb volt neki a Mediterráneum. Felvilágosult uralkodóként tartják számon, akit érdekelt az orvostudomány; méltatói ritkán említik, hogy élő embereken, rendszerint foglyokon kísérletezett. Könyvet írt a solymászatról (De arte venandi cum avibus). Hosszú regnálásának (1198–1250 között volt Szicília királya) nagy sikerét vértelen keresztes hadjáratban érte el, megkaparintotta Jeruzsálemet, Názáretet és Betlehemet. Nem törődött a pápai átokkal, az arab szokásokat és viszonyokat jól ismerte, ravasz diplomáciával megalkudott "az ellenséggel", az egyiptomi szultánnal a keresztény szent helyek átadásáról. Megcsodálta a Sziklamecsetet a Templomhegyen; régészeti szenzációt keltett Izraelben, amikor előkerült látogatásának arab nyelvű, 800 éves emléktáblája. Ismerte és tisztelte az iszlámot, de ha a hatalmának megszilárdításáról volt szó, nem ismert tréfát: húszezer szaracén alattvalóját telepítette ki Szicíliáról. Fényűző, keleties udvartartásához a tudósok, művészek, mutatványosok és egzotikus állatok mellett hárem is tartozott.



Kínos tudatlanságot árul el jó néhány pécsi járókelő egy népszerű videón, amikor azzal rémisztgetik, hogy 2019-től az Európai Unió kötelezően bevezeti az arab számokat: "Nekem jók a magyar számok!" A tragikomikus elutasító válaszok egész másról szólnak: aktuálpolitikáról, indulatokról, tájékozatlanságról. De ha már itt tartunk, beszéljünk számjegyeink eredetéről. Arról, hogy az arab-iszlám aranykor nagyban befolyásolta Európa szellemi fejlődését.

Korona és abakusz

Mindjárt az elején szögezzük le, az arab számokat nem az arabok "találták ki". Olyannyira, hogy hivatalosan hindu–arab számírásnak nevezik a rendszert, arabul pedig "indiai számoknak". Az eredeti alakjukban ma már alig felismerhető jeleket Indiában kezdték használni, még Krisztus kora előtt.

Abdalláh Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi arabul alkotó perzsa tudós, matematikus volt, a IX. században élt

Abdalláh Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi arabul alkotó perzsa tudós, matematikus volt, a IX. században élt

Onnan arab közvetítéssel, a terjeszkedő iszlámmal kerültek Európába a perzsa származású matematikus, Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi révén. Az első évezred vége felé már ezekkel számoltak az arab uralom alatt álló Ibériai-félszigeten, a Córdobai Kalifátusban is. Ottani tanulmányútján, 968 körül ismerte meg az "arab számokat" kora egyik legnagyobb hatású európai tudósa, Gerbert d'Aurillac bencés szerzetes, akit később pápává választottak II. Szilveszter néven. Az egyházfő azzal írta be magát történelmünkbe, hogy elismerte a feudális magyar állam függetlenségét, koronát küldött István királynak, megalapította az esztergomi érsekséget. De az is ő volt, aki elterjesztette a keresztény világban az arab számok használatát, minthogy tapasztalatból tudta: sokkal könnyebb dolgozni velük, mint a körülményes római számokkal. Bevezette az egyszerű számológépet, az abakuszt is, amelyet szintén al-Andaluszban (Andalúzia; az Ibériai-félsziget muszlimok uralta része - a szerk.) ismert meg.

DOMBORMU II. SZILVESZTER SÍREMLÉKÉN Koronát küldött István királyunknak (alul)

DOMBORMU II. SZILVESZTER SÍREMLÉKÉN Koronát küldött István királyunknak (alul)

Az ifjú francia szerzetest alighanem lenyűgözte, amit al-Andaluszban látott. A Córdoba–Sevilla–Granada "aranyháromszög" az iszlám kultúra pezsgő szellemi központja volt az idő tájt. Virágoztak a tudományok: a matematika, a filozófia, a csillagászat, az orvoslás, illetve a modern vegyészetet megalapozó alkímia. Általános volt a vallási türelem; a "Könyv népe", azaz az ábrahámi monoteisták, zsidók és keresztények szabadon gyakorolhatták vallásukat. Az arab hódítók technológiai újításokat is bevezettek, például a hajózásban és a földművelésben. Új gyümölcsöket, zöldségeket hoztak magukkal a spenóttól a padlizsánig. Kiemelkedő volt díszítőművészetük; geometrikus mintáik, ornamentikáik részben azért fejlődhettek tökélyre, mert az iszlám vallás tiltotta az emberábrázolást. Szőnyegszövésüket is a középkorban kezdték csodálni: a keleti (perzsa) szőnyeg a jólét jelképe lett az európai fejedelmek, főurak, dúsgazdag kereskedők palotáiban. Hosszan lehetne még sorolni a példákat, de mindennél többet mondnak a korszak építészeti emlékei, a több mint ezer év távlatából is lenyűgöző córdobai nagymecset, a sevillai Alcázar palota, a granadai Alhambra erőd.

A szellem Ezeregyéjszakája

Az "iszlám aranykora", az arab világ 8. századi gazdasági-kulturális felvirágzása a középkor egyik legváratlanabb fejleménye. Azé a középkoré, amelynek Európában a "sötét" az állandó jelzője. Semmi sem utalt arra, hogy a kietlen sivatagban óriási hatású kultúra születik. Amikor 610 táján színre lépett Mohamed, Arábia terra incognita volt, félreeső, érdektelen hely. A hatalmas félszigetnek nem volt se figyelemre méltó terméke, se nyersanyaga; a folyékony arany, a kőolaj akkor még semmit sem ért. (A kincs a víz volt, ezért övezte kultikus tisztelet a mekkai oázis kútját a Kába kövénél már jóval azelőtt.) Mégis elképesztő dolog történt: a vallásalapító próféta tanítása, az iszlám szédítő ütemben terjedt el alig száz év alatt a Pireneusoktól a Himalájáig. A siker egyik nyilvánvaló oka a hatékony haderő, "az iszlám kardja", de ez önmagában kevés lett volna. Az egyéb tényezőkről vitáznak a történészek; átfogó, széles körben elfogadott magyarázat nincs.

Mecset, alkohol, razzia
Mi a közös ebben a három főnévben? Az, hogy mindhárom arab eredetű. Több tucatnyi szót vettünk át az arab nyelvből, gyakran török közvetítéssel. Nem meglepő, hogy ezek közé tartozik a kalifa, a mecset, a minaret, a beduin, a handzsár és a hárem. Azt már kevesebben gondolnák, hogy arab eredetű az alkohol, dohány, kávé, hasis és mámor szavunk is. Akárcsak a majom, papagáj, gazella; tárkony, sáfrány, gyömbér; karton, kátrány, szatén; matrac, tarifa, zseb; haramia, razzia, dutyi.

Az iszlám földrajzi terjeszkedés távoli kultúrák között teremtett kapcsolatot, ez a kölcsönhatás alapozta meg az aranykort. Néhány esztendő leforgása alatt az arabok meghódították Damaszkuszt (636), Jeruzsálemet (638) és Alexandriát (642). Keleten Perzsia és India felé indultak a hódítók. Új fővárosukban, Bagdadban megalapították a Bölcsesség Házát. A kalifák fejedelmi könyvtára idővel akadémiává fejlődött, ahol a legnagyobb elmék tanítottak, tanultak és vitáztak, áramlott a tudás keletről, nyugatról. Sőt a múltból is. Arabra fordították az ókori görögök bölcsességét, amit a középkori keresztény Európában pogányságnak bélyegeztek és elutasítottak. Arisztotelész, Püthagorasz, Platón, Eukleidész, Hippokratész műveit közvetítőként e fordítások őrizték meg a Nyugatnak, amely századokkal később, a reneszánsz idején fedezte fel újra az antik kultúrát. A Bölcsesség Házában alkotott a már említett al-Hvárizmi, számjegyeink mellett tőle származik az algebra és az algoritmus kifejezés is.

Európába 711-ben jutottak el az arabok, Észak-Afrika felől, a Földközi-tengeren át. Azt a sziklát, amely az átkeléshez használt tengerszoros innenső oldalát őrizte, a flotta parancsnokáról Tárik hegyének (Dzsebel al-Tárik) nevezték el, mi már Gibraltár formában ismerjük. Az előrenyomulást a belviszályok sem hátráltatták, pedig Mohamed utódlása kettészakította a mozgalmat – a szunnita-síita ellentét azóta is meghatározó a muszlimok között. Az arab világ tündöklése csúcsán sem volt egységes birodalom: Bagdadban az Abbászida dinasztia kalifái, Córdobában esküdt ellenségeik, az Omajjádok uralkodtak csaknem három évszázadon át (756–1031). Ez volt az ibériai aranykor, amelyet végül a berber Almorávidák hatalomra jutása zárt le tragikus módon.

Az iszlám másik arca

A berber uralkodóház korában az iszlám új, fanatikus és félelmetes arcát mutatta meg. Zsidókat mészároltak le, keresztényeket hurcoltak marokkói rabszolgasorba. Hosszú, véres háború, a rekonkviszta (reconquista - visszahódítás) végén foglalta vissza az utolsó andalúziai emirátust Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella királysága Amerika felfedezésének évében, 1492-ben. Ezután Európa évszázadai következtek a világtörténelemben. De a keresztény uralom nem hozta vissza a virágkort spanyol földön: a mórokat, zsidókat elűzték, az eretnekeket az inkvizíció üldözte. Az egyház sötétre festette a hódoltság teljes hét évszázadát – részben ezért is kevéssé közismert, hogy mit köszönhet kultúránk az araboknak. Bagdadban tatárjárás vetett véget az aranykornak: Hulagu (Hülegü) kán hordái dúlták fel az Ezeregyéjszaka mesés világát 1258-ban.

De térjünk vissza a számokhoz. II. Szilveszter pápa számjegyírási reformja még nem tartalmazta a zseniális újítást, a nullát. Ezt kétszáz évvel később egy másik nagy matematikus hozta be Európába, szintén az arab világból. Gazdag itáliai kereskedő fia volt Leonardo Fibonacci, Algírban töltötte fiatal éveit, ott ismerkedett meg a nullával – amely nélkül nincs helyiérték-alapú számtan, és nem létezhetne napjaink digitális forradalma sem. Fibonacci a Liber Abaci című művének (1202) köszönhette hírnevét, ma inkább az általa leírt számsorozatról ismerjük, ha ugyan nem a Da Vinci-kód című bestsellerből.

FIBONACCI, ALIAS LEONARDO DI PISA - A nullát is ő hozta be Európába az arab világból

FIBONACCI, ALIAS LEONARDO DI PISA - A nullát is ő hozta be Európába az arab világból

Ezek is csak Európában voltak újdonságok: a nulla fogalmát a perzsák már az ókorban, évszázadokkal a keresztény időszámítás kezdete előtt ismerték, a Fibonacci-számokat pedig ősi szanszkrit szövegek sorolják először. Ám a tudást megint csak az arabok közvetítették.

A FIBONACCI-SZÁMOK ÁBRÁZOLÁSA az ugyancsak róla elnevezett spirálon

A FIBONACCI-SZÁMOK ÁBRÁZOLÁSA az ugyancsak róla elnevezett spirálon

Búcsúzóul áruljuk el, mi lett volna a szabatos válasz a bevezetőben említett videó beugratós kérdésére. Magyarországon több mint ötszáz éve vannak használatban az arab számjegyek. Az első írásos emlék V. László király pecsétjén látható, 1456-ból. Abból az évből, amikor Hunyadi János Nándorfehérvárnál feltartóztatta az oszmán-törökök balkáni előrenyomulását – de ez már egy egészen másik fejezet a keresztény–muszlim kapcsolatok történetében.

A palermói hárem
Fibonacci nagyra becsült vendég volt a palermói királyi udvarban, ahol példátlan módon hatott egymásra a görög, a latin és az arab műveltség. Négyzetszámokról írt művét II. Frigyes német-római császárnak ajánlotta, aki maga is tudós hírében állt. Az uralkodó sokoldalúsága ámulatba ejtette kortársait, Stupor mundinak ("a világ csodája") nevezték. Nietzsche szerint ő volt "az első európai". Multikulti közegben nőtt fel Szicíliában. Hat nyelven beszélt, köztük arabul. Barbarossa Frigyes unokája volt, de világképét inkább anyai, normann öröksége határozta meg: a német birodalmi ügyeknél fontosabb volt neki a Mediterráneum. Felvilágosult uralkodóként tartják számon, akit érdekelt az orvostudomány; méltatói ritkán említik, hogy élő embereken, rendszerint foglyokon kísérletezett. Könyvet írt a solymászatról (De arte venandi cum avibus). Hosszú regnálásának (1198–1250 között volt Szicília királya) nagy sikerét vértelen keresztes hadjáratban érte el, megkaparintotta Jeruzsálemet, Názáretet és Betlehemet. Nem törődött a pápai átokkal, az arab szokásokat és viszonyokat jól ismerte, ravasz diplomáciával megalkudott "az ellenséggel", az egyiptomi szultánnal a keresztény szent helyek átadásáról. Megcsodálta a Sziklamecsetet a Templomhegyen; régészeti szenzációt keltett Izraelben, amikor előkerült látogatásának arab nyelvű, 800 éves emléktáblája. Ismerte és tisztelte az iszlámot, de ha a hatalmának megszilárdításáról volt szó, nem ismert tréfát: húszezer szaracén alattvalóját telepítette ki Szicíliáról. Fényűző, keleties udvartartásához a tudósok, művészek, mutatványosok és egzotikus állatok mellett hárem is tartozott.

AZ ALHAMBRA GRANADÁBAN A mórok építette erod a világörökség része FOTÓ: MADRUGADA VERDE

AZ ALHAMBRA GRANADÁBAN A mórok építette erod a világörökség része FOTÓ: MADRUGADA VERDE



Szerző

Millei Ilona: A tarja

Publikálás dátuma
2019.04.22 16:16

A húsvéti sonkák, füstölt, főtt combok és a füstölt, főtt tarják között lépdelt a piacon, azt fontolgatva, vajon melyiket is válassza, mikor hirtelenül és váratlanul eszébe jutott a réges-régi történet a nagymamájáról, a Mamiról, és a tarjáról. Nem lehetett több tizenkét évesnél, amikor Mami arra kérte, hogy menjen le a henteshez, és vegyen neki tíz deka tarját. Se többet, se kevesebbet. Még a pénzt is kiszámolta rá. - Kicsikém, nagyon figyelj oda, hogy pontosan tíz deka legyen! - Miért? – kérdezte csodálkozva. - Mert ezt most én akarom egyedül megenni. - Miért? – akadt föl a szeme a meglepetéstől. - Mert én még sohasem ettem tarját. Senkinek nem akarok adni belőle!
Furcsa volt ezt attól a Mamitól hallani, aki az ötvenes évek elején, amikor egy héten csak egyszer ettek húst, még a tányérján lévő rizses húsból is kiválogatta a pörköltdarabokat, és áttette az övére, mert tudta, hogy az unokája nagyon szereti. Mikor csodálkozva ránézett, nagyanyja csak legyintett, nem kell már hús egy hetvenhárom éves öregasszonynak. Volt ez már hét éve is.
Nagyon szerette a nagymamáját, aki hatvannyolc évesen vette magához hat hónapos csecsemőként, és mivel a szülei elváltak, azóta is ő nevelte. Sokszor hallotta már tőle hogyan vitte magával őt, a gyomor-és bélhuruttal küzdő koraszülöttet, mert azt akarta, hogy életben maradjon. Sokszor elmondta azt is, hogyan cipelte nap, mint nap a „Zöldkeresztbe”, hogyan etette, itatta, hogy meggyógyuljon. De nem csak ezért szerette, hanem a meséiért is, amiket minden áldott este felolvasott neki a Benedek Elekből, vagy az Andersenből, egészen addig, amíg ki nem száradt a szája, vagy el nem aludt mesélés közben.
Szaladt hát a henteshez a tarjáért. Futás közben nagyon büszke volt magára, amikor arra gondolt, hogy tizenkét évesen rájött a majd’ nyolcvan éves nagyanyja titkára: sosem engedhette meg magának a luxust, de mielőtt meghalna, ki szeretné próbálni, milyen is az.
- Megérdemli a tarját - konstatálta magában -, hiszen tizenhárom évesen már cselédlány volt a grófnőnél, és ha valamit elrontott, hatalmas pofont kapott érte. Megérdemli, mert még sosem evett ilyet, és ez jár neki! Olyan világ kellene, ahol mindig mindenki ehet tarját – szögezte le magában, és belépett a hentesboltba. Nézte, ahogy a nagydarab férfi vékony szeletekre vágja a a tarját, becsomagolja, és átadja neki.
Hanyatt-homlok rohant vele haza, hogy nagymamája minél hamarabb megkapja. Mami lassan, óvatosan bontotta ki a kicsiny csomagot, és megbűvölten nézte a rózsaszínű, gusztusos tarját. Aztán finom mozdulattal beleharapott az első szeletbe, lehunyt szemmel ízlelgette, hogy végül az összes tarja eltűnjön a szájában.
Ő nem azért szomorkodott, mert sajnálta volna nagyanyjától a finom falatokat, inkább azért, mert megértette, milyen borzasztó az, ha valakinek majd’ nyolcvan éves koráig kell arra várnia, hogy egy ilyen pitiáner „luxust” megengedhessen magának. És ezt is csak azért, mert most egy kicsit jobban megy nekik. Az apja ugyanis ’56-ban asztalosműhelyt nyitott, maszek lett. A bolt beindult, ő pedig minden héten vitt apanázst az édesanyjának, és neki. Nem sok pénz volt, de a semminél több. Ez volt az egyetlen bevételük. Mami ugyanis nem kapott nyugdíjat, sohasem volt munkahelye. Nagypapa tartotta el, amíg élt. A Papi is asztalos volt, a Ganz-MÁVAGnál dolgozott. Sohasem keresett sokat.
Mami négy gyereket szült, három lányt és egy fiút. Az apját. Sokszor mesélte neki, milyen rossz gyerek volt, mert mindig sírt. Mami sokszor csak úgy tudott főzni, ha az egyik karjában tartotta, miközben a másik kezével kavargatta az ételt. A meséhez tartozott az is, hogy bár nagyon szegények voltak, de Mami büszke asszony volt, sohasem kért kölcsön semmit senkitől. Ha valami nem volt otthon, hát akkor az kimaradt az ételből.
Minden héten, amikor az apja megérkezett az ellátásukra szánt pénzzel, azzal lépett be az ajtón:
- Mami, maga még él? Meddig akar még élni?!
És Mami sohasem sértődött meg. Zavartan nevetgélt, aztán mindig megsimogatta a fia fejét.
A piacon nagy volt a sürgés-forgás. Mikor ő következett a sorban, a legkisebb kötözött sonkát kérte a hentestől.
- Húsz deka, elég lesz?
- Adjon még tíz deka tarját is – mondta lehajtott fejjel. Arra gondolt, milyen jó lenne megosztani a finomságokat az unokáival, de sajnos nem lehet. A gyerekei családjukkal együtt évek óta messze idegenben élnek, lassan már követni sem tudja, merre járnak. Jó, ha kétévente megengedhetik maguknak, hogy hazajöjjenek.
Frissítve: 2019.04.22 16:16

Körmöczy György: WC-t Amerikába

Publikálás dátuma
2019.04.22 13:10

Fotó: Fortepan
Apám 1956 novemberében itt hagyott csapot-papot, országot, asszonyt, gyereket.
Távozását megelőzően sem töltött sok időt velünk, mivel vagy Magyarország és Palesztina közötti embercsempészettel foglalkozott, vagy az emiatt kiszabott börtönbüntetését töltötte Rákosiék börtönében. A két év börtönéletet követően pedig következett még másfél év a közismerten vidám kistarcsai internálótáborban.
A forradalomban való néhány napos és máig meglehetősen tisztázatlan részvétele a család szempontjából ezek után már igazán elhanyagolható volt. De hogy volt benne valamiféle érdeklődés irántunk, az is bizonyította, hogy a zűrös novemberi napok egyikén beállított egy Pobedával - ifjabbak kedvéért, szovjet gyártmányú középkategóriás autómárka -, aminek a motorházteteje nemzeti színű lobogóval volt letakarva, és az volt ráírva: Nemzetőrség. Apám lába be volt kötözve, mint egy sebesültnek. Egy hős, gondoltam. (Bizonyára sokan vannak manapság, akik sírva könyörögnének egy ilyen bekezdésért az önéletrajzban.)
Néhány pillanat múlva pedig, még mielőtt anyám, vagy nagyszüleim felocsúdtak volna a váratlan érkezés okozta döbbenetből, kivitt az autóhoz, hogy megmutassa. S ha már ott voltam, mindjárt be is ültetett, és elindultunk egy körre a szétlőtt városban. A szórványos lövöldözések apámat nem zavarták, én viszont egy kicsit féltem. Vagyis inkább nagyon.
Hogy anyám és nagyszüleim mit érezhettek az alatt az egy óra alatt, amíg mi a városban sétakocsikáztunk kiégett tankok és betört kirakatú házak között, azt akkor tudtam meg, amikor hazaérkeztünk. Röviden: apám egy idő után jobbnak látta, ha a túlerővel szemben elmenekül.
Legközelebb 1974-ben láttam újra.
***

Ha csak ezt nézzük, távozása Magyarországról akár indokolt is lehetett volna.
Leszámítva azt az aprócska körülményt, hogy mindezt nem velünk, és nem is értünk tette, hanem a saját bőre megmentéséért, valamint egy nála jóval idősebb nő kedvéért, aki nem mellesleg őt a rendszeresnek mondható pénzzavarai közepette anyagilag támogatta. Ezért aztán apám úri becsületből később el is vette feleségül.
A rend kedvéért el kell azonban ismerni, hogy az embercsempész tevékenység sem volt előzmények nélküli. Az öreg a szerencsejátékosoknak abba a fajtájába tartozott, akik örökösen veszítenek, és akik emiatt a tét folyamatos emelésével próbálnak a veszteségek kútjából kimászni. Természetesen sikertelenül. Ezért aztán életük folyamatos menekülés.
Így történt, hogy a hitelezők, apám távollétében rendszeresen nagyanyám lakásán jelentek meg, hogy az aktuális kártyaadósságot behajtsák.
Némi purparlét követően mama ilyenkor kénytelen volt egy-egy családi ékszertől megválni. Amit viszont nagyapám egy idő után megunt, és megtiltotta, hogy az adósságokat a családi kassza terhére rendezze.
Jogosan.
A történtek után apám az örök vesztesek fent említett szokásos taktikájával ismét kénytelen volt emelni a tétet, és hogy adósságait rendezhesse, beállt embercsempésznek Genova és Palesztina között, mivel a talaj valószínűleg amúgy is forróvá válhatott már a lába alatt.
Csak hát a szerencse, meg a várva várt nagy pénz sohasem a lúzerekre mosolyog rá. Így egy szép napon azon vette észre magát, hogy a börtönben csücsül.
***

Szabadulása után, az ominózus esetet leszámítva nem láttam tizennyolc éven át. Ő Amerikában, mi itthon.
Megvoltunk.
Olykor váltottunk néhány levelet, de ettől sem neki, sem nekem nem lett jobb, érdekeink a párhuzamos egyenesek világában bolyongtak: ő megértést, és valamiféle távoli szeretetet vagy csodálatot várt volna el, nekünk sokkal prózaibb módon a gyerektartásra lett volna szükségünk. Egyik sem teljesült soha.
Aztán egyszer csak megjelent, és úgy viselkedett, mint a mesebeli királyfi a fehér lovon. Vagy mint az ötvenhatosok nagy többsége. Bérelt autó, Hotel Intercontinental, régi haverok, kurvák, cigánnyal húzatás, ésatöbbi.
És mintha mi se történt volna: édes fiam, hogy van anyád?
***

Immár felnőttként valami homályos, zavaros nosztalgia ébredt bennem az elveszett apa, a tanácstalan kamaszkor iránt. Mint az a nő, akit ugyan egész életében vert a férje, mégsem hagyja el, mert azt hiszi, még mindig meg tudja változtatni.
Hátha most.
Így voltam én is akkor.
Két hét ismerkedés, a forró kása kerülgetése, udvarias közhelyek, majd minden átmenet nélkül az atyai bizalmaskodás, az összekacsintás szándéka, nagyhangú ígéretek, és a hamiötvenhatbannemlettünkvolna című lemez.
Kavarogtak bennem az érzések. Egyik oldalon a kitörölhetetlen tények, a másikon meg az, hogy hát mégiscsak az apámról van szó. Még azt se mondtam meg neki, hányszor kellett letagadnom a pártállamban a puszta létezését is.
Ma már kristálytisztán tudom, mit kellett volna tennem.
Akkor nem tudtam.
***

Az időtájt egy lakótelepi panellakásban laktunk. Mi egészen jól elvoltunk, apámnak persze kicsi volt az ötvenkét négyzetméter - gondolom a nevadai síkságokhoz képest. De egyvalami felkeltette az érdeklődését. A lakásban a WC. És annak felszerelése. Egész pontosan a lehúzó lánc, és a végén a fogantyú.
Teljesen lázba jött tőle.
Kiderült, aktuálisan vízvezeték szereléssel foglalkozik. Plumber. Én vagyok kint plumber.
Már ez is meglepett.
Még az általánosban azt kellett beírni apja foglalkozása rovatba: villanyszerelő.
Hol? Hát a börtönben. Esetleg Sztálinvárosban. De ez akkor titok volt, meg nem is kérdezték.
És most? Most plumber.
Tudvalevőleg junájted sztétsz momentán az ilyen lehúzós vécé nincs már. Csak fáin, nyomógombos, öblítős. A hollywoodi sztárok megőrülnének az ilyenért.
Ma úgy mondanánk: retró rötyi.
Figyelj kisfiam! Nagy biznisz, nagy pénz! Te (mármint én) megveszed itt a WC-t, kiküldöd, én beszerelem, jó pénzt csinálunk. Csak csináld azt, amit mondok.
Megszédültem. Lelki szemeim előtt dollárkötegek sorjáztak az asztalomon.
Mindent megbeszéltünk még mielőtt visszament Los Angelesbe. EL É-be. Majdnem mindent.
***

A WC csésze beszerzése szinte gyerekjáték volt.
A tartály.
Miért? Tartály is kell?
Bölcsész…
Persze.
Tudvalevőleg, a magyar hiánygazdaság akkori zászlós hajója a vécétartály volt rézcső kimenettel, tömítésekkel. Hogy miért pont ez a cikk, rejtély.
Egyetlen szaküzletben se volt. Corvin, Lottó, Budai Lottó. Széttárt karok, sajnálkozás.
Sehol.
Kétségbeesés. Telefon Los Angelesbe.
Nem is kerül sokba a kezdő tanári fizetéshez képest.
Ne aggódj, Géza bácsi a Szabolcs utcai kórház TMK vezetője régi kistarcsai haver. Szólj neki, hogy én kérem!
És tényleg. Géza bácsi szólt, üzletben félretéve, borravaló átadva. Hurrá, királyság! Célegyenes. Már csak a feladás van hátra. Gyerekjáték. És dől a pénz.
***

Csomag feladása a tengerentúlra akkortájt a BOY-szolgálat nevű intézménynél volt lehetséges. Így azután WC-csésze plusz tartály Trabantba be, irány a Bajcsy-Zsilinszky út.
Üzlet előtt húszméteres sor. Karácsony előtt járván előttem kis csomagokban bejgli, házi kolbász, tokaji aszú, szilvapálinka szépen becsomagolva a gyerekeknek Ámerikába.
Jómagam, lehajtott fejjel egy WC-csészét tologattam magam előtt a sorban a nyílt utcán.
Mi lesz most? Semmi.
Mindössze egy tanítványom járt épp akkor arra, és köszönt rám hangosan, megértően.
Tiszteletem, tanár úr!
***

Az üzletben az unott tisztviselő azt kérdezi, hová, mi lesz feladva. Hát WC-csésze Los Angelesbe. Mögöttem diszkrét kuncogás.
Ekkor fejét felemelve a papírokból: És így üresen, vagy tele?
Némi szarkazmussal, és könnyekkel a szemében az elfojtott röhögéstől.
Ennél a pontnál elbizonytalanodtam.
Mit is keresek én itt, kezdő tanár, egykori gombfocibajnok, lemezlovas és sportújságíró? Kell ez nekem?
De már nem volt visszaút.
- Fel akarom adni, - mondom elszántan. - Itt a cím.
Tisztviselő fejvakarás.
- Milyen kategóriában szeretné?
- Ajándék kategóriában.
- Mégis, mi a tárgy jellege? WC-csésze ugyanis nincs a feladható tárgyak listájában.
- Jellege használati tárgy.
- Az nem lehet, itt ajándékokat szoktak küldeni.
Elkeseredtem.
- De talán lehetne esetleg porcelán - derült fel a derék tisztviselő jóindulatúan.
Megadom magam. Legyen, csak gyerünk már.
- Viszont a porcelán kiviteléhez nemzeti banki engedély szükséges - tette hozzá-, szíveskedjék az engedélyt beszerezni, majd azzal visszajönni.
Összeomlottam. Azt hittem, ennél már nem lehet rosszabb.
Tévedtem.
Csésze vissza a Trabantba, irány a Nemzeti Bank. Még szerencse, hogy nincs messze. Portás nem érti, miért megyek egy WC-csészével a hivatalba.
- Maga a karbantartó?
Elmagyarázom.
Együtt érzően bólogat. Sok hülyét láthatott már.
Csinos hölgy a pultban.
Mondom.
Hátraszól.
- Vécét akarnak Amerikába küldeni, mit kell kitölteni? Összeszaladnak. Konzílium a beteg fölött.
Ügyfél eközben megsemmisülten áll, csészével a lábánál.
Vihogva kezembe nyomnak egy nyomtatványt.
Kitöltöm.
- Két hét múlva tessék visszajönni érte. A csészét nem szükséges hozni.
Harsány nevetés.
Két hét múlva.
- Lányok! A vécés van itt, készen van az engedély?
Hogy abban a pillanatban apámról mit gondoltam, azt a nyomdafesték nem tűrné el.
Most már mindegy. Engedély kézben, diadalmasan vissza a BOY- hoz.
Fejvakarás.
Már megint.
- Megérdeklődtük, sajnos ezt a műtárgyat nem lehet légi úton küldeni - így a tisztviselő.
- Csak tengeri úton. Tessék az IKKÁ-ba menni vele, ott biztos felveszik - mondja szánakozva.
(IKKA: IBUSZ Külföldi Kereskedelmi Akció - ifjabbaknak. Csomag külföldre - értsd nyugatra, valamint nyugatról.) Ismeretterjesztés gyanánt.
Nos, az sincs messze. Ha már ennyit belefektettem.
IKKA.
Rezignáltan elmondom, rutinosan várom a hatást.
Szemük se rebben.
- Tessék ide feltenni a pultra, Hamburgig vonaton, onnan hajóval küldjük tovább. 860 dollár lesz, ezt tessék kitölteni.
Épp nem volt nálam 860 dollár. A nagyobb baj akkor lett volna, ha mégis.
Rosszul voltam, szédültem, magamban káromkodtam kifelé menet, és feltettem magamnak azt a - teljesen hiábavaló - kérdést, miért pont engem vert meg az Isten ilyen apával.
Hazamentem.
Éjjeli telefon Los Angeles-be. EL É-be. Az időeltolódás miatt.
Beszámolok.
- Mennyi? 860 dollár? Az nagyon drága - mondja. Akkor nem kell.
Mély levegőt vettem, majd a vonalat megszakítottam.
***
Az érintetlen WC csésze, plusz tartály még két évig állt a garázsban.
Amikor a nyaralót építettük, felhasználásra került. Jól jött. Használat előtt, közben és utána gyakran emlegettük a történetét. A családi folklór része lett.
***
Apámmal soha többé nem beszéltünk egymással. De nemcsak emiatt.