Zoltai Ákos: Humanoid robot, Volocopter és okos repterek

Publikálás dátuma
2018.06.23 09:18

Fotó: /

Olyan, mintha a gyerekem lenne, persze, hogy idegeskedtem – mondta érdeklődésünkre a humanoid robot, ARMAR-6 egyik alkotója, a hannoveri Cebiten. Az emberekkel közvetlenül is együttműködő robot – amely a kezdeti döcögés után tökéletesen működött az idézett fejlesztő legnagyobb örömére – a múlt pénteken zárult németországi fesztivál reklámarca is lehetett volna. ARMAR-6 azért is egyedülálló, mert nincs előre betanítva neki semmi, tapasztalatokat szerezve, emberkollégáit fürkészve tanulja meg, hogy miben lehet a segítségükre.

AZ ARMAR–6 ÉS A „DRÓNOK TÁNCA” A humanoid robot az embereket fürkészve tanulja meg, hogy miben segíthet

AZ ARMAR–6 ÉS A „DRÓNOK TÁNCA” A humanoid robot az embereket fürkészve tanulja meg, hogy miben segíthet

A gépi asszisztenst öt kamerával és lézeres érzékelőkkel szerelték fel, igazi úriember, vagy éppen úrilány, simulékonyan eligazodik bármilyen munkahelyi környezetben. Ha kell, gond nélkül emel a magasba több tíz kilogrammos polcokat, viszont a végtagjaiba épített érzékelők segítségével brutális erejét körültekintően használja, megkímélve a sérülésektől embertársait.

ARMAR-6 csak az egyik csoda volt az ötnapos fesztiválon, amely évtizedeken át igazodási pont volt a számítástechnika és az elektronikus eszközök iránt érdeklődök számára. 1970-ben rendezték meg Hannoverben az első komputer expót, amely aztán a szakma egyik legfontosabb eseményévé vált. Olyannyira, hogy Bill Gates itt mutatta be a Windows 95-öt, de az Intel meg a Siemens is sokszor időzítette világpremierjeit, fajsúlyos bejelentéseit a Cebitre.

A közelmúlt viszont már korántsem ennyire fényes, mert erős konkurenciát kapott a német rendezvény: a los angelesi CES, a barcelonai és tajpeji expo is elviharzott mellette. Idén viszont nem hagyták magukat a hannoveriek, több újítással készültek, a legfontosabb az időpont megváltoztatása volt. A zord március helyett a nyár elejére időzítették a kiállítást, amelyre új koncepcióval és programokkal készültek. A siker nem is maradt el: idén több mint 2800 vállalat állított ki és 600-nál több előadó lépett pódiumra a Cebiten, amely 120 ezer látogatót vonzott. A sikert meglovagolva már be is jelentették, hogy jövőre is lesz Cebit, sőt maradnak a nyári időpontnál: 2019-ben Hannover június 24-28 között várja az elektronika szerelmeseit.

Viszonyításképpen, hazánk világhírű zenei fesztiválján, a Szigeten, tavaly csaknem 500 ezren buliztak. Az összehasonlítás persze a két különböző profilú fesztivál esetében sántít, de a Cebiten - mint minden valamire való összejövetelen - a vendéglátó egységek is pörögtek a kütyük mellett. Beszélgettünk egy hot dog árus sráccal, akit egyébként egyáltalán nem hoztak lázba az elektronikus csodák.

– Persze, szép itt minden, de a mi kontinensünkön csak évek múlva használhatjuk ezeket a technológiákat – indokolt, kissé értetlen arcunkat látva. Amikor megtudta, hogy Magyarországról jöttünk, akkor mosolyogva azzal biztatott: "ti pedig még később". Érdekes tapasztalat volt az is, amikor egy svájci újságíró kolléga a bemutatkozásunk után, rögtön azt kérdezte: "mi újság a Soros-tervvel"? Megpróbáltuk elmagyarázni, hogy a médiatúlsúly, valamint a brutális propagandakampány miatt hihették el a kétharmadra jutott kormánypárt szimpatizánsai, hogy létezik a magyar származású milliárdos terve, de érveinkre csak legyintett. – Ezt akkor sem lehet bevenni – mondta.

Politikáról a Németországban töltött két napunk során csak ennyi szó esett. Hiába ugyanis az örök igazság, miszerint a politika az életünk minden apró rezdülésében jelen van, a Cebit ettől mégis képes volt függetleníteni magát. Ez persze nem csoda, főleg ha az Intel standjánál időztünk. Az eredetileg amerikai, mára világméretűvé fejlődő vállalat legnagyobb dobása kétség kívül a Volocopter légitaxi volt. A Volocopter első ránézésre egy drón és egy helikopter házasságából született, kissé esetlen jármű, amely így is impozáns látványt nyújt. A fejlesztők reménye szerint a jármű lesz a jövő luxustaxija, amely optimális esetben már 3-5 éven belül megkezdheti működését. Próbáltunk érdeklődni, hogy körülbelül mennyit kóstálhat a csúcsmodell, de kérdésünkre nem kaptunk érdemi választ. Mindenesetre nem véletlenül hangsúlyozták, hogy elsősorban a luxust kedvelőinek ajánlják a Volocopter kínálta élményt, a csupán 290 kilogrammos, 18 darab háromfázisú elektromos motorral felszerelt légijármű vélhetően nem mostanában fogja szelni a budapesti eget.

Volokopter - Drón és helikopter házassága

Volokopter - Drón és helikopter házassága

Másfelől közelített az okos eszközök alkalmazásához a kínai Huawei, amely hazánkban főképp a mobiltelefonjairól ismert. A világ egyik vezető információs és kommunikációs vállalatává vált cég többek között a Smart Airport 2.0 projekttel jelentkezett a Cebiten – aminek célja nagyon leegyszerűsítve a repterek „okosítása”. A platform speciális adatelemzéssel, a mesterséges intelligencia alkalmazásával növelné a repülőterek hatékonyságát, így például arcfelismeréssel tenné gyorsabbá az utasok gyorsabb biztonsági átvizsgálását.

A jelek szerint a Cebitnek bevált a koncepcióváltás, felkeltették az érdeklődést azzal, hogy a digitális gazdaság legújabb irányzatairól szóló konferenciákra és a kapcsolatépítő fórumokra helyezték a hangsúlyt. Nyilván ázsiai, vagy éppen amerikai vetélytársaikkal nehéz tartaniuk az iramot, de ha maradnak az idei úton, még hosszú ideig a kontinensünk, sőt a világ egyik legfontosabb elektronikai eseményeként kell számon tartanunk a németországi fesztivált.

Témák
robotok
2018.06.23 09:18

Sebes György: Ez itt a műsor?

Publikálás dátuma
2019.01.20 14:34

Fotó: EZITTAKERDES FACEBOOK-OLDALA/
Az a mondat természetesen nem oszt, nem szoroz, mégis feltűnő volt. Egy beszélgető-műsor egyik résztvevőjétől származik. „Én elvből nem nézek meg olyan filmet, amely Oscar-díjat kapott, mert borzalmas lehet” – jelentette ki a beszélő. Mindenkinek szíve joga eldönteni, mit néz meg, mi tetszik neki, vagy éppen mit utál. Véleménye – sőt, előítélete – bárkinek lehet. A díjnyertes alkotások ettől nem lesznek kevesebbek, legfeljebb az lehet szegényebb, aki – elvből – elutasítja őket. De az már elgondolkoztató, hogy olyasvalaki mondja ezt, aki hivatalból, szakmailag foglalkozik a kultúrával. Vagyis a széles látókör elvárható lenne tőle.
A mondat a Magyar Televízió kulturális csatornájának esti beszélgető műsorában hangzott el. És Orbán János Dénes költőtől származik, aki – nem mellesleg – a hatalomhoz igen közel álló Magyar Idők című sajtótermék kulturális rovatát vezeti. Rajta kívül még hárman ültek a stúdióban: ugyanannak a lapnak a főszerkesztője, Gajdics Ottó, valamint az az újságíró – Szakács Árpád -, aki írásaival jelentős mértékben hozzájárult a kultúra értékeiről az utóbbi hónapokban kialakult vitához. Volt még egy ifjú műsorvezető is – Trombitás Kristófnak hívják -, de neki sem jutott eszébe, hogy megérdeklődje, mégis, hogyan tetszik ezt gondolni. A négy ember háromnegyed órán át ugyanabból a nézőpontból ekézte a balliberális „hisztériakeltőket” és értett egyet abban, hogy valahára véget kell vetni a hatalommal szemben állók kulturális diktatúrájának.
Ez itt a kérdés – ez a címe ennek a minden hétköznap este 9 órakor jelentkező programnak az M5-ön. Igyekeznek aktuális témákat napirendre tűzni és körüljárni. Ami azonban aligha sikerülhet tökéletesen, ha csupán az egyik oldal – többségében a pártunkat és kormányunkat kiszolgálók – álláspontját engedik megjeleníteni. Így történt, amikor a nemrég alakult Magyarságkutató Intézetről beszélgettek, vagy midőn azt vizsgálták, miért lehetséges még napjainkban is a történelemhamisítás (értsd: hogyan nem szakítottak még véglegesen korábbi korok nézeteivel). Ilyenkor még a kackiás bajuszt növesztett műsorvezető, Horváth Szilárd elvakult történelmi és aktuálpolitikai kijelentéseire sincs szükség. Ez a Szombathelyről indult tévés már volt minden a közmédiánál az utóbbi húsz évben. Két évig még a Híradót is vezette, aztán sokáig csak szolgáltató műsorokban dolgozhatott. Az utóbbi években – nyilván nem függetlenül a Fidesztől – egyre gyakrabban bukkan fel politikai adásokban. Bizonyára szükség van kérlelhetetlen keresztény konzervativizmusára, amellyel a róla szóló interjúban szívesen kérkedik.
Különösen pedig akkor jön jól ez a fajta elfogultsággal párosuló műsorvezetés, amikor beengednek a stúdióba ellentétes nézeteket képviselő embereket is. Hiszen erre is van példa. Amikor azt próbálták megfejteni, érdemes-e egyáltalán Nagy Imre szobrot tartani Budapesten, szót kapott Eörsi László történész, az 56-os események elismert kutatója. Igaz, mellette azért ott ült a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese, Máthé Áron, valamint egy másik történész, Szerencsés Károly, hogy legyen, aki megmondja a tutit (még ha ebben a kérdésben szinte lehetetlen is). Amikor pedig egy másik adásban arról volt szó, van-e - és ha igen, miért - napjainkban is antiszemitizmus, akkor Szakály Sándor (Veritas) és Karsai László vitázott, valóban szembesítve egymással álláspontjaikat.
Ez lenne a követendő módszer, mégis ezt alkalmazzák ritkábban. Pedig meglehet, az igazi vitákkal több nézőt tudnának maguk mellé állítani (nem mintha ez számítana a napjainkban a közszolgálatiságot egészen egyedi módon értelmező tévé bármely csatornájának). A jellemző inkább az a műsor, amellyel lezárták a múlt évet: háromnegyed órán át egy miniszter történelemértelmezésével szembesülhettek a nézők. A Széchenyi-díjas onkológus-professzor, Kásler Miklós bizonyította be az interjúban, hogy milyen különleges módon értelmezi a hozzá tartozó rengeteg szakágazat – oktatás, kultúra, egészségügy – akut gondjait. Ehhez méltó partnere volt a napjaink egyik legfoglalkoztatottabb riporterévé előlépett Kakuk L. Tamás. Aki egykor a Pálfy-féle Híradóban indult, hogy aztán a maga szerény, csendes módján nélkülözhetetlenné tegye magát a közmédiában. Napjainkban háromórás reggeli rádióműsort vezet, s ő hallgatta végig – szinte szó nélkül –Kásler professzort is. Élünk a gyanúperrel, hogy a fejtegetések jó részét – akárcsak az egyszerű nézők – ő sem értette. Viszont igyekezett jó képet vágni hozzájuk.
Az utóbbi 10-12 adás közül messze a legérdekesebb az volt, amelyben három sikeres hölgy – egy politikus, egy tudós és egy tanár – beszélgetett. Emberi arcok, sorsok és megfontolandó gondolatok tárultak a nézők elé, ami azért is lehetett feltűnő, mert az egyik résztvevő Morvai Krisztina, jelenleg független – korábban jobbikos - EP-képviselő volt. De az alkalmat nem használta ki gyakran szélsőséges nézetei hirdetésére, úgy viselkedett, mint egy hétköznapi, de sikeres ember.
Nem kétséges, az Ez itt a kérdés a köztévé egykor méltán népszerű esti beszélgető műsorainak utódja szeretne lenni. Valódi vitákkal, nézetek ütköztetésével, problémák feltárásával, de főleg az elfogultságok elhagyásával még sikerülhet neki. Addig meg jobb, hogy szinte láthatatlan.
2019.01.20 14:34
Frissítve: 2019.01.20 14:34

Kitaszított melegek

Publikálás dátuma
2019.01.20 13:54
A meleg fiú és az apa, aki kitagadta (Kovács Károly,
Fotó: 3G SZÍNHÁZ/
A melegekről szóló Öröm és boldogság című darab, Székely Csaba tollából, megint meglehetősen provokatív. Alaposan odapörköl az előítéletességnek, a nyársat nyeltségnek, azoknak, akik kirekesztik, gyűlölik a kisebbségeket, ártanak nekik, nem bátrak vállalni magukat, behódolnak a vállalhatatlan közhangulatnak, hazudnak, képmutatók, meghunyászkodók... Szóval mindannyiunkról van szó, a meleg-téma, ha úgy tetszik, csak a vivőanyag. De fajsúlyos vivőanyag. Meg könnyed is, mert Székely Csabának van egy ritka képessége. Miközben fájdalmas gyomrosokat húz be nekünk, a gyakran elviselhetetlen közlendőbe sajátosan fanyar, nem ritkán fekete humort kever, így teszi befogadhatóvá, amit igyekeznénk a lehető legtávolabb eltolni magunktól. De rafinált, cseles módon nem hagyja. Így van ez a Szkéné Színházban vendégszerepelt marosvásárhelyi 3G Színház előadása esetében is, amely zsúfolt házak előtt és minden megrökönyödés ellenére kiugró sikerrel ment.
Jó pár éve annak, hogy az erdélyi Székely Csaba nálunk is berobbant a színházi köztudatba. Elég volt ehhez, hogy Bányavirág című darabjával a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Yorick Stúdió közösen, a budapesti Nemzetiben vendégszerepeljen. Az akkori direktor Alföldi Róbert, látva az elementáris előadást, rögvest meghívta a rendezőt, Sebestyén Abát, hogy itt is vigye színre a darabot. Amely leszámolt a hamis, árvalányhajas, idealizált Erdély-képpel, ahol egyfolytában őrzik a hagyományt, és megmutatta az állásnélküliséggel, alkoholizmussal, öngyilkossággal terhelt világot, a dermesztő valóságot. Jócskán fejbe kólintott, miközben, szinte a szó szoros értelmében a föld alá röhögtük magunkat. Friss, üde, erőteljes hang volt. A POSZT-on a legjobb előadásnak bizonyult. A sok dicséret mellett Székelyt magyarellenesnek is titulálták, ami azóta is vád ellene. Azt is mondták, hogy primitív a darab. Az igaz, hogy meglehetősen gyakran építkezik primitív elemekből, közhelyes, üres mondatokból, olcsónak ható poénokat, sőt, stand-up elemeket is használ, de ezeket csűri-csavarja, sajátos közegbe helyezi a zagyvaságokat.
Előfordult, hogy az egyik román színházból az igazgatónak kellett kimenekítenie, mert persze románellenesnek is titulálták már. A MaRó című darabjában, amit román és magyar színészek közösen játszanak románul és magyarul, mindkét nyelven feliratozva az együttműködés szép példájaként, a román-magyar viszonyt veszi maró gúnnyal górcső alá. Mindkét oldal igencsak megkapja a magáét. Persze, hogy támadják. Ugyanakkor a DoR című román folyóirat beválasztotta azon száz személyiség közé, akik hatással lesznek Románia következő száz évére. A BBC díjazta az első hangjátékát, a Szeretik a banánt, elvtársak? címűt, amiből aztán remek monodrámát is írt.
A tervek szerint az Öröm és boldogság magyarországi bemutatóját a szombathelyi Weöres Színházban tartották volna, Alföldi rendezésében, ebben az évadban. Meg is hirdették a premiert. De aztán a színház mérlegelte a mérlegelendőket, és inkább másik művet választott.
Így egyelőre be kell érnünk a marosvásárhelyi verzióval, ami egyáltalán nem kevés. A 10-hez hasonlatosan párhuzamos történeteket látunk, amik aztán összefutnak. A szereplők olykor a nézők felé fordulva monológszerű, vallomásos szöveget mondanak, a közönség tagjait is megszólítva. Miután egy komoly jelentésre hivatkozva megtudjuk, hogy az emberek körülbelül 10 százaléka homoszexuális, kérdésként hangzik el, hogy a teremben lévők hány százaléka meleg. Ha jól emlékszem, 11-en teszik fel a kezüket. Ezután a kérés a színpadról, hogy most tegye fel az a kezét, aki az előbb hazudott. Jócskán adódnak döbbent csendek, feszült pillanatok. Például, amikor egy amúgy buzizó apa megtudja, hogy a fia meleg, és ezért kitagadja. Vagy, amikor egy pasas, akiről később kiderül, hogy rendőr, két leszbikus nőt akar megleckéztetni azzal, hogy ha megtapasztalják az ő „bőrszivarját”, majd felhagynak a rossz szokásukkal, mert nem láttak még igazi férfit. Középiskolai tanárt rúgnak ki, mert gyanítják, hogy meleg. Ő tizenöt évig önmegtartóztató cölibátusban él, hogy ez ki ne derüljön. Majd egy 22 éves sráccal, volt tanítványával szeretkezik, s rádöbben, hogy lehet ez jó is, mégsem vállalja fel a partneri viszonyt. Vidéki asszony lesz féltékeny homoszexualitására ráébredő férjére, sikeres egyetemi tanárnőben az anyja csak a leszbikust látja, és még hosszan sorolhatnám.
Mindez persze jócskán túlmutat a melegek témakörén. Önmagunk vállalásáról, nem vállalásáról, kirekesztésről, agresszióról, kisebbségekről, a társadalom viszonyulási módjairól, alá-fölé rendeltségről, szabadságról is szó van Ándi Gherghe rendezésében, Fodor Piroska, Benedek Botond, Orbán Levente, Kovács Károly, Nagy István, Badics Petra és Szász Réka játékában.
A színészekről lerí az elhivatottság. Látszik rajtuk, hogy fontosnak tartják a szöveget és ezért egyéniségüket megtartva, csapattá formálódnak a produkció érdekében. Most is vannak fanyalgók, én is taglalhatnám, hogy tán nem ez Székely legösszetettebb, legmélyértelműbb műve. De minek, amikor a színészekkel együtt húsba vágó kérdésekről beszél, irigylésre méltóan erőteljesen.
2019.01.20 13:54
Frissítve: 2019.01.20 13:54