Előfizetés

Augusztus végéig korlátozások lesznek a Szent István körúton

Jövő hétfőtől forgalomkorlátozás lép életbe Budapest XIII. kerületében, a Szent István körút forgalmi rendjét vízvezeték-felújítás miatt kell módosítani.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint hétfőtől az előkészítő munkák miatt a Nyugati tér felé a Szemere utca és a Nyugati téri felüljáró közötti szakaszon a belső sávot lezárják, a forgalom csak egy sávon haladhat majd.

Szerdától várhatóan augusztus végéig az első ütemben a Szemere utca és a Bihari János utca közötti útpályát teljes szélességében lezárják. Közlekedni az említett szakaszon a villamosvágányon lehet majd jelzőlámpás szabályozás mellett. A Jászai Mari tér és a Szemere utca között ideiglenes buszsávot alakítanak ki.

A rekonstrukcióhoz kapcsolódóan a későbbiekben további forgalomkorlátozásokra kell számítani, amelyekről a BKK később részletes tájékoztatást ad.

Leszállította a buszsofőr az utast, aki megkérte, hogy ne telefonáljon

Publikálás dátuma
2018.06.22. 22:08
Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Leszállított egy idős hölgyet az egyik kecskeméti járatról egy buszsofőr, miután a nő megkérte, hogy ne telefonáljon vezetés közben – írja a hiros.hu.

Az eset még csütörtökön történt, az erről szóló beszámolót egy Facebook-csoportban tették közzé. Ebből kiderül, hogy a sofőr hosszasan telefonált vezetés közben, az idős hölgy pedig jelezte neki, hogy ezzel mindannyiuk biztonságát veszélyezteti. A fiatal férfi végül megállt a következő megállóban, és közölte, hogy addig nem hajlandó tovább menni, míg a nő le nem száll.

A sofőr ezután leszállt a buszról és a járdán ülve folytatta a telefonálást. Több perc eltelt, az utasok egy része leszállt, illetve átszállt egy másik buszra. Végül a nő kénytelen volt otthagyni a buszt, némi vita és ordibálás után pedig gyalog ment tovább.

A portál megkereste a DAKK Zrt-t is. A társaság közölte, hogy több panasz is érkezett az üggyel kapcsolatban, és megdöbbenve értesültek az esetről. Hangsúlyozták, hogy a társaságnál az autóbusz-vezetőkkel szemben alapvető elvárás a szolgáltatói normáknak, elvárásoknak megfelelő utasorientált magatartás, valamint a biztonságos és balesetmentes közlekedés lebonyolítása.

Az esetről történt értesülést követően azonnali belső vizsgálatot indítottunk, a vizsgálat lezárásáig az érintett autóbusz-vezetőt a munkavégzés alól felmentettük” – közölték, hozzátéve, hogy a vizsgálat során a buszsofőrrel szemben szigorú munkáltatói eljárást folytatnak le annak érdekében, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő.

Tüntetésen álltak ki a tudásért

Publikálás dátuma
2018.06.22. 21:01
FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
A Magyar Tudományos Akadémiáért szervezett tüntetést a Momentum Mozgalom.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) függetlenségének csorbítása, a kutatásra szánt pénzek államosítása ellen tüntettek péntek délután Budapesten a Széchenyi István téren. A megmozdulást szervező Momentum Mozgalom azután döntött a tiltakozás mellett, hogy az Orbán-kormány bejelentette: az MTA költségvetésének nagy része az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz kerül, s lényegében a tárca döntené el, az MTA mire költheti azt.

- A magyar kormány nem méltó az MTA alapítója, Széchenyi István emlékéhez, örökségéhez. Orbán Viktor, elárultad ezt az országot - üzente a kormányfőnek Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament képviselője. Szűcs Zoltán Gábor, az MTA egyik kutatója pedig arról beszélt: a történelem során eddig csak kétszer kellett szembenéznie ilyen mértékű átalakítással az Akadémiának, a szabadságharc elbukása, valamint a kommunista hatalomátvétel után. - A kormány helyében most nem lennék büszke - tette hozzá.

Az MTA költségvetésével kapcsolatban jövő hét kedden folytatódnak a tárgyalások Lovász László MTA-elnök és az innovációs minisztérium vezetője, Palkovics László miniszter között. Az Akadémia a kormánybarát Figyelő hetilap listázására (amellyel több tudóst támadtak) reagálva pénteki közleményében azt is jelezte: nem tartják számon tagjaik, doktoraik, köztestületi tagjaik, a kutatóhálózatukban alkalmazott munkatársaik világnézeti vagy politikai elkötelezettségét, miként számos egyéb jellemzőjüket sem. "Az akadémiai közösségnek megbecsült tagja lehet az is, aki elkötelezett híve a jelenlegi kormányzatnak" - írták.

A kormány által ugyancsak üldözött Közép-európai Egyetem (CEU) pénteki diplomaosztó ünnepségén Kornai János, a Harvard és a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott professzora is kifejezte szolidaritását mind a CEU-val, mind az MTA-val.