Barát Tamás: Szabadkőművesség titkok nélkül

Publikálás dátuma
2018.06.30 09:06
MAGYARÁZATOK Rengeteg a tévképzet, de az új könyv segít eligazodni a szabadkőművesség témakörében
Fotó: /

A szabadkőművesség nem vallás, nem politikai párt, a magukat testvérnek nevező szabadkőművesek között a vélemény- és gondolatszabadság teljes, egyénileg akár politikai elkötelezettséget is vállalhatnak, de azt a szabadkőműves páholyokban nem kérdőjelezik meg

Sok legenda, s számos tévképzet kering a világban a szabadkőművességről. Számtalan magyarázat ismert, hogy mi is az a szabadkőművesség, kik azok a szabadkőművesek?

A legtöbb (félre)magyarázó a szabadkőművességet olyan titkos társaságként jellemzi, amelynek titkos hatalom van a kezében, s hatalma birtokában a világ megváltoztatására törekszik.

Ezeket a tévképzeteket szeretné eloszlatni az a kötet, amely a 2018-as Ünnepi Könyvhétre jelent meg. A Szabadkőművesség titkok nélkül című antológia olyan írásokat tartalmaz, amelyek hozzásegítik az olvasót a szabadkőművesség megismeréséhez, egy gondolkodásmód megértéshez, "a sötétség eloszlatásához".

Aki az írásokat összeválogatta, Márton László író, műfordító, a szabadkőművességet jól ismeri, mivel a Martinovics páholy főmestere volt, majd a magyarországi Skót Rend Nagytanácsának főparancsnoka. Az elmúlt huszonöt év alatt ez a harmadik kötet, amit a témának szentel, hiszen "Szabadkőműves gondolatok" és "Iskolája az emberi szívnek" címmel szerkesztett már antológiát és ő fordította magyarra Lessing "Szabadkőműves párbeszédek" című művét is. A "Szabadkőművesség titkok nélkül" című könyv hiánypótló, három évszázad vonatkozó irodalmából kerültek be szemelvények.

Elöljáróban tisztázni kell a kötet legfontosabb mondanivalóját, amelyet az egyik magyar szabadkőműves páholy honlapjáról származó idézettel így lehet a legegyszerűbben megvilágítani:

"A szabadkőművesség független minden politikai, gazdasági, vallási és csoport-hatalomtól. Az emberi élet minden vonatkozásával törődik, az Igazság keresésében semmiféle béklyót nem tűr el. A szabadkőművesség tagjait semmiféle hitelv elfogadására, vagy elvetésére nem kötelezi. A mai szabadkőművesség célja, hogy „az egység központjává váljék, és eszköz, igaz barátságok kötésére olyan személyek között, kik nélküle örökös távolságban maradtak volna".

A kötetből kiderül, hogy a szabadkőműves páholyok sokkal többet jelentenek egy baráti társaságnál. A szabadkőművesség nem vallás, nem politikai párt, a magukat testvérnek nevező szabadkőművesek között a vélemény- és gondolatszabadság teljes, egyénileg akár politikai elkötelezettséget is vállalhatnak, de azt a szabadkőműves páholyokban nem kérdőjelezik meg. A szabadkőművesség nem önképzőkör, bár, ahogyan magukról az idézett honlapon írják "önmagunkat állandóan csiszoljuk, saját okulásunkra előadásokat tartunk, többek között a társadalmunkat érintő kérdésekről, kultúráról, gazdaságról".

Márton László nyilvánvalóvá teszi, hogy két célt követett. Az olvasóközönség számára pletyka-és rágalomoszlatóként szerette volna bemutatni, mi történik valóban a páholyokban. A szabadkőművesek számára pedig kézikönyvként szolgálhat.

Az antológiában a szabadkőművességet jól ismerő számos jeles személyiség írásai, beszédei, történetei támpontot adhatnak, hozzájárulhatnak a téma alaposabb megismeréséhez.

Márton László a kötetet elindító írásával egyértelműen hozzásegíti az olvasót a szabadkőműves titkok megértéséhez. Számos olyan kérdésre adja meg a választ, amely az olvasókban felmerül, ha meghallja a szabadkőműves fogalmat.

A három évszázad szabadkőművességének története megértéshez járul hozzá az "Ősi kötelmek" című fejezet, valamint Alain de Keghel francia történésznek a szabadkőművesség egyik legmeghatározóbb személyisége, Anderson személyét megelőző és az őt követő korszakról szóló gondolatai, illetve Michel de Ramsay, a Rend nagyszónokának egy, a szabadkőművessé válás feltételeiről szóló beszéde.

Benedek Szabolcs író írásában bepillantást kapunk a magyar szabadkőművesség történetébe 1989-ig. A kötet első része két történeti visszatekintéssel zárul: Vári László művelődéstörténésznek és a magyar televízióból is közismert orvos- és művelődéstörténész Benedek Istvánnak az írásával.

A kötetben az olvasó találkozhat a szabadkőműves etikáról, valamint pedagógiáról szóló gondolatokkal Benedek Marcell író tollából. A könyv részletesen mutatja be a szabadkőműves páholymunkát olyan szerzők írásain keresztül, mint Jászi Oszkár (társadalomtudós), Supka Géza (író, régész), Molter Károly (egyetemi tanár), Benedek Elek (író).

A könyv oldalain képet kaphat az olvasó a szabadkőművesek gondolkodásmódjáról. Ilyen többek között Sumonyi-Papp Zoltán (író, költő), vagy Matlák Gábor (ügyvéd) írása is.

Az antológiában több ismert személyiség, Kossuth Lajos, Móra Ferenc, Kazinczy Ferenc gondolatai is helyet kaptak, de olvashatunk a kötetben róluk és más ismert szabadkőműves személyiségekről szóló írásokat is. Például Berényi Zsuzsanna Ágnesnek, a magyar szabadkőművesség története kutatójának, a "Kossuth Lajos, szabadsághős, szabadkőműves" című, vagy Nacsády Andrásnak, a Martinovics páholy volt főmesterének, majd a magyarországi Skót Rend Nagytanácsa főparancsnokának, Ady Endrét, mint szabadkőművest bemutató írása, aztán Várkonyi Benedek rádiós újságírónak, Kunfi Zsigmondról szóló cikke, valamint Kende Péter politikai elemzőnek a "Jászi Oszkár hazatér" címmel közölt, a társadalomtudósról és szabadkőművesről szóló méltatása.

Befejezésül két idézet a kötetből. Az első Kazinczy Ferenctől származik: „Énnekem a kőművesség oly társaság, amely egy kis karikát csinál a legjobb szívű emberekből, melyben az ember elfelejti azt a nagy egyenetlenséget, amely a külső világban van, amelyben az ember a királyt és a legalacsonyabb rendű embert testvérének nézi."

A másik idézet abból az időből származik, amikor Kossuth Lajost az Egyesült Államokban szabadkőművessé avatták. Vándorútján Bostonban így üdvözölték: „Egykor rabságban Budavár falai között angolul tanult. Most új nyelvet tanulhat: a szabadkőművességét. Ahol tiltják a szabadkőművességet, ott rabság van."

Az antológia a közvéleményben kialakult torzkép helyett a valódit mutatja be és gazdagítja a titkokat felfedő szabadkőműves szakirodalmat. Az olvasó a könyv befejezése után valóban úgy érezheti, hogy a szerző elérte célját, bemutatta az igazságot a szabadkőművességről.

Jó, hasznos olvasmány érdeklődőknek és a szabadkőművességet ismerőknek egyaránt.

Szerző
Témák
2018.06.30 09:06

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36