Amikor Ángyán József korábbi vidékfejlesztési államtitkár (elnézést kérünk tőle az összehasonlításért) tengelyt akasztott Orbán Viktorral, nem kapott szabad elvonulást. Hiába tett előzőleg nélkülözhetetlen szolgálatokat az első, mindent eldöntő kétharmad összekovácsolásában, a szakítást követően nem pusztán a kormányból repült, de az egyetemi intézetét, meg a kedvenc szellemi gyermekének számító Kishantost is beszántották, és azóta is utánanyúlnak, amikor csak lehet. A mi miniszterelnökünk megbocsátásra képtelen, haragtartó típus (aminél keresztényietlenebb tulajdonság kevés létezik), és abban a helyzetben van, hogy éreztetni is tudja a rosszallását.
És mégis: Simicska Lajos, az egykori szobatárs, és az egyetlen fajsúlyos közéleti szereplő, aki nem egyszerűen csak szembefordult vele, de a nyilvánosság előtt olyan fokú tiszteletlenséget is mutatott iránta, amit az átlagember a négy fal között sem tűrne el senkitől, szabadon távozhat, sőt a zsákmányt is magával viheti. Aki ezt fegyverletételnek, az ide vezető utat pedig valamiféle szabadságharcnak látja, nagyobbat nem is tévedhetne.
A helyzet az, hogy Simicska Lajos megzsarolta Orbán Viktort, és most épp távozik a váltságdíjjal (hogy mi fizetjük, az nem változtat a lényegen). Ha valaki idegenkedik a zsarolás szótól, használja átmenetileg a póker kifejezést, a konklúzió ugyanaz lesz: Simicskának még most, 2018 közepén is nyerő lapjai vannak. És nem a médiában (a Hír Tv évente milliárdos pluszfinanszírozásra szorul), nem a gazdaságban (állami földön szántó-vető agrárcégek, kiszárított Közgép - ugyan már...), meg nem is a politikában (hol van már a tavalyi Jobbik?).
Hogy is írja a vonatkozó passzusban a Btk? „Aki haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön...” Az egyik rávette, a másik – tőle szokatlan módon – eltűrte, mi pedig álljuk az összességében százmilliárdos számlát. Lehetséges, hogy Orbán sokat nyert, de Simicska végül nem vesztett. És kettejük játszmájának ez volt a valódi tétje.