Zsarolta-lak

Amikor Ángyán József korábbi vidékfejlesztési államtitkár (elnézést kérünk tőle az összehasonlításért) tengelyt akasztott Orbán Viktorral, nem kapott szabad elvonulást. Hiába tett előzőleg nélkülözhetetlen szolgálatokat az első, mindent eldöntő kétharmad összekovácsolásában, a szakítást követően nem pusztán a kormányból repült, de az egyetemi intézetét, meg a kedvenc szellemi gyermekének számító Kishantost is beszántották, és azóta is utánanyúlnak, amikor csak lehet. A mi miniszterelnökünk megbocsátásra képtelen, haragtartó típus (aminél keresztényietlenebb tulajdonság kevés létezik), és abban a helyzetben van, hogy éreztetni is tudja a rosszallását.
És mégis: Simicska Lajos, az egykori szobatárs, és az egyetlen fajsúlyos közéleti szereplő, aki nem egyszerűen csak szembefordult vele, de a nyilvánosság előtt olyan fokú tiszteletlenséget is mutatott iránta, amit az átlagember a négy fal között sem tűrne el senkitől, szabadon távozhat, sőt a zsákmányt is magával viheti. Aki ezt fegyverletételnek, az ide vezető utat pedig valamiféle szabadságharcnak látja, nagyobbat nem is tévedhetne. 
A helyzet az, hogy Simicska Lajos megzsarolta Orbán Viktort, és most épp távozik a váltságdíjjal (hogy mi fizetjük, az nem változtat a lényegen). Ha valaki idegenkedik a zsarolás szótól, használja átmenetileg a póker kifejezést, a konklúzió ugyanaz lesz: Simicskának még most, 2018 közepén is nyerő lapjai vannak. És nem a médiában (a Hír Tv évente milliárdos pluszfinanszírozásra szorul), nem a gazdaságban (állami földön szántó-vető agrárcégek, kiszárított Közgép - ugyan már...), meg nem is a politikában (hol van már a tavalyi Jobbik?).
Hogy is írja a vonatkozó passzusban a Btk? „Aki haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön...” Az egyik rávette, a másik – tőle szokatlan módon – eltűrte, mi pedig álljuk az összességében százmilliárdos számlát. Lehetséges, hogy Orbán sokat nyert, de Simicska végül nem vesztett. És kettejük játszmájának ez volt a valódi tétje.
2018.07.06 11:00
Frissítve: 2018.07.06 11:35

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04