Törökország;vasúti szerencsétlenség;

Katasztrófát okozott az esőzés Törökországban, 24-en meghaltak (videó)

Az áldozatok mellett a balesetnek 318 sérültje is van a rodostói szerencsétlenségnek.

A sérültek közül 124-et továbbra is megfigyelés alatt tartanak, de 194 embert már hazaengedtek a kórházból - írja Recep Akdag török belügyminiszterre hivatkozva az MTI. Akdag egyúttal bejelentette, hogy a vasárnapi szerencsétlenség után a mentési munka hétfő reggelre véget ért.

A szerelvény a görög határ közelében található Edirne tartomány Uzunköprü körzetéből tartott Isztambulba, amikor Tekirdag (Rodostó) tartomány Corlu körzetében kisiklott.

A szerencsétlenséget a rendkívüli esőzés okozta, amely egy szakaszon alámosta a vasúti pályát.

Ahmet Arslan közlekedési miniszter azt közölte: a pályát évente egyszer kell felülvizsgálni, ami az adott szakaszon legutóbb áprilisban meg is történt. Ugyanakkor vasárnap délután fél óra alatt 32 milliméternyi eső zúdult a szóban forgó területre. A mozdonyvezető távolról nem láthatta a sínpálya alatt képződött űrt - hangsúlyozta a miniszter.

A vonaton 362 utas és hat főnyi személyzet tartózkodott. A baleset során a mozdony a pályán maradt, de a szerelvény mind a hat kocsija kisiklott, öt fel is borult.

A szerencsétlenség helyszíne a legközelebbi közúttól három kilométerre található, így megközelítése nagyon nehéz volt. Ráadásul a talaj is 20-30 centiméter mélyen átázott. A hatóságok a mentést először helikopterekkel és lánctalpas járművekkel kezdték meg, a helyi gazdálkodók pedig traktoraikkal segítették a munkát. Később már munkagépek és mentőautók is eljutottak a helyszínre.