Zúg a Volga – Suszter, matt

„A magyar labdarúgás minden elemében távol van attól, amelyet a nemzetközi porond minimálisan megkíván.”

Most, hogy a hivatásos hamisítók kénytelenek mély csendbe burkolózni, mert a világbajnokság idején kirívóan abszurd lenne a magyar futball nagyszerűségével vagy a lélekszám és a labdarúgás közti állítólagos összefüggéssel előjönni – lásd: Belgium, 11 millió lakos; Horvátország, 4 milliós népesség –, a józan, sőt a fájdalmasan fricskázó hangok hallatszanak idehaza.

Egy szövetségi ember (a nevét nem írom le, nehogy baja legyen) nem is kicsit szomorkásan azt mondta nekem: „Számunkra, ha több nem is, annyi pozitívum van a vb-ben, hogy harminckét esztendeje nem kaptunk gólt a nagy tornán.” Ennél is keserűbben állapította meg Nagy Antal, a mindmáig utoljára vb-résztvevő, 1986-os magyar csapat törzsgárdistája (aki felhatalmazott rá, hogy szavait közzé tegyem): „Fejlődést nem, csak változást látok. Ha bármelyik pék, cipész vagy asztalos viszonylag mozgékony és kevéssé sérülékeny, akkor a munka mellett is jó esélye van rá, hogy legalább ötvenszeres magyar labdarúgó-válogatott legyen.”

Noha a mostani nem sorolható a legjobb vb-k közé, hiszen a legkiválóbb kvalitású együttesek szűk köréből már a csoportmérkőzések után hazament a német, majd csak a nyolcaddöntőt érte meg a spanyol, s csupán a negyeddöntőig jutott brazil válogatott – igaz, az utóbbi nem a kontraformája miatt –, még ez a torna is hasogatóan bizonyítja: a magyar labdarúgás minden elemében távol van attól, amelyet a nemzetközi porond minimálisan megkíván. Úgyhogy senkinek nem jut eszébe hasonlítgatni, már csak azért sem, mert a negyeddöntő leggyengébbje, a világbajnokságot a FIFA-ranglista 70. helyén kezdő orosz válogatott tavaly tükörsimán nyert hazánk fiai ellen az Üllői úton.

Igaz, azóta már Kazahsztán is...

Pedig úgy tudni, arrafelé nem készülnek vb (vagy Eb)-rendezésre. Ahogyan Andorrában vagy Luxemburgban sem.